Címkék

, , ,

Fed egyik meccsről a másikra követhetetlen formaingadozása újabb szintre lépett: egy gémen belül valósítja meg.

Jó, ez nem teljesen pontos, a Robredo elleni meccsen valójában nem a formával volt a gond, amivel viszont gond volt, az nem ingadozott egy cseppet sem, hanem konstansan volt zavaros, önpusztító és kesze-kusza.

fedrobredo

Fed kifejezetten biztató játékkal rukkolt elő erre a US Openre az elmúlt hónapok kilátástalansága után, nyilván még kicsit bizonytalanul, és erősen meccshiányosan, de a mozgásával és az ütéseivel nem volt különösebb probléma, alapnak jók voltak, így a Robredo elleni mérkőzésnek a második hétre felépítő meccsnek kellett volna lennie, amit odafigyelve, maximum négy szettben kellett volna megoldania.

Aztán Fed gyönyörű játékkal eljutott a bréklabdáig, majd sorozatban olyan hibákat követett el, amik miatt még egy klubjátékoson is derülnek a hétvégi ütögetőpartnerek. És ezt újra és újra, egyre frusztráltabban, elcsapkodva, a végére már kifejezetten viccesen. Mármint a külső szemlélőnek, aki már csak annyit tudott erre mondani, hogy ember, nem a teniszeddel van a baj, hanem a fejeddel.

Persze, tudom, ez nem egy egyszerű dolog.

Mindnyájunknak eljön az a pillanat, amikor megértjük nem lehetőség szintjén, nem a háttérben elbújva, hanem elemi erővel, ténylegesen felfogjuk: ez véges.

Azon túl lehet lépni, hogy már nem tízezrek előtt lépsz fel, azon is, hogy már nem te vagy a címlapokon, de azt hogyan dolgozod fel, hogy már nincs többé az az összhang, amikor te és a tested, te és a labda, te és a világ egy egység voltatok, és amikor tiéd volt a tökéletesség? Hogy elveszíted azt, ami Te vagy, azt, ami olyan természetes, mint az, hogy levegőt veszel?

Ez az a pont, amikor az a hozzáállás, ami 17 GS-t és 302 hét világelsőséget eredményezett, már nem működik: már nem elég a vakhit, a tudat, hogy akármi is van, az érzés vissza fog jönni. A mechanizmusok, a kérdés nélküli önbizalom már nem válasz.

Új válaszok kellenek, amikkel a mostaninál sokkal jobb és több tenisz jöhet még, mert az alapok ott vannak, a fizika ott van, de kell hozzá a fej is. Egy más gondolkodásmód, egy másik Én.

És ez eszméletlenül nehéz lesz. Felül lehet-e írni azt a DNS-t, amitől a valaha volt egyik legeredményesebb sportoló lettél? Vagy frusztráltan, magaddal és a világgal dühösen küzdesz azért, hogy visszahozz valami olyat, ami már soha nem lesz?

A Fed csapat legfontosabb dolga jelenleg nem az, hogy milyen edzésmódszert találnak ki, olyan nagy változtatások aligha szükségesek. Sokkal nagyobb feladat lesz válaszokat találni abban a zűrzavaros, komoly kérdésekkel teli masszában, aminek nincs köze a sport fizikai részéhez, és végső soron a sporthoz sem.

Az élsport apró mikrokozmoszba sűríti össze és vágja a sportoló fejéhez gyorsan, időt sem hagyva azokat a kérdéseket, amikkel előbb vagy utóbb azok, akik a világ szerencsésebbik felére születtek, mind szembesülnek. És ha ez a pont elérkezik, innentől kezdve nincs tanács, legfeljebb példa, ezek azok a kérdések, amikre egyedül kell választ találni. Sokszor nem is sikerül.

Fed harminckét éves, ezen kérdésekhez még fiatal, sok tapasztalata nem nagyon lehet. Értelmes, és okos, ez egyrészt hátrány, másrészt előny. Hátrány, mert benne egyáltalán felmerülnek ezek a kérdések és előny, mert talán több esélye van arra, hogy egyszer majd szembenéz velük.

Semmit nem utálok jobban, mint amikor egy-egy nagy sportoló elkerülhetetlen kiöregedésekor kijelentik, hogy miért nem vonult már vissza, miért égeti magát, miért ássa alá azt, amit eddig felépített?

Akik igazán szerencsések, azok megélhetnek mindent, megélhetik a kezdetet, a munkát, a felfelé araszolást, a szárnyalást, az átalakulást, a lassulást és véget is. Mindegyik egy fontos építőelem, vissza nem térő, pótolhatatlan élmény, hiszen a teljességnél több soha nem szerezhető. Azok, akik a szárnyalást akarják tartósítani és nem vesznek tudomást arról, ami utána következik, semmi mást nem csinálnak, mint hogy el akarják hitetni magukkal, az idő megállítható. Illúziókat gyártanak, illúziókat, amiket egyikünk sem engedhet meg magának.

Szépen felveszem tehát a Fed sapkámat, és végigkövetem ezt küzdelmet, mert az, ami most következik, az az, ami miatt egyáltalán érdemes végigélni egy ilyen karriert.