Címkék

, ,

Az elmúlt két évben ilyenkor már készülődtük Halléba, idén ez elmarad, de most is lesznek a magyar fórumokról olyanok, akik ellátogatnak füves teniszt nézni, nekik jó utat, igazi tenisztobzódást, és egy-két beszámolót mindenképpen kérünk.

Fed már Halléban edz, a fű szép zöld, az RG eseményein túltette magát, igaz, azokon már a meccs utáni sajtótájékoztatón is, sőt, ha jobban belegondolok, már magán a meccsen is, de hát istenem, van, hogy egy RG negyeddöntő nem éri el az ember ingerküszöbét…

fedhalle

Fed öt meccset játszott idén a Roland Garroson, így átlépte a kilencszázas küszöböt, összesen ennyi győzelemmel rendelkezik jelenleg, szép mennyiség, mindössze hárman ütögettek össze ennél többet a karrierjük alatt. Mint mondani szokás, fel az ezerre.

Igaz, ez utóbbi nem lesz könnyű menet, hiszen már a jubileumi kilencszázadik is emlékezetes meccsen valósult meg, a sorozatban harminchatodik GS negyeddöntővel együtt, ezzel aztán Fed motivációja el is tűnt, Tsonga ellen már csak a hiszti maradt.

fedtsonga

Fed év elején kifejtette, az idei próbaév lesz, kevesebbet fog játszani, nagyobb szünetekkel, és meglátják, működik-e így. Ugyan az évnek még nincs vége, de megkockáztatom: nem fog.

Az is igaz ugyanakkor, hogy a szünetek nagy része szükségszerű volt, sérülések hátráltatták az idei évet (hát és váll), a tavalyi wimbledoni győzelem előtti másfél éves erőltetett menet minden szempontból nyomott hagyott.

Az RG-n Fed ott folytatta, ahol az előtte lévő két salak tornán abbahagyta: a szerva jó, a fogadások pocsékok, helyenként brilliáns játék váltakozik a teljes homállyal. Jól ismerjük már ezt: meccshiány, edzéshiány, koncentrációhiány, minden hiány, nagy dolgok ebből nem szoktak kisülni.

Az első három meccs ujjgyakorlat volt, különösebb erőfelmérőt nem jelentettek, Fed nem véletlenül mondta, hogy nem tudja, hol áll a játéka. Simon ellen már képbe tudott kerülni, hogy mennyi az annyi, a vékony francia játékstílusa Fednek borzasztóan nem fekszik, mindig nagyon szoros és hosszú meccsket játszanak: két GS meccs, két öt szettes. Rog a második szett közepén csúnyán elesett, ez másfél szettes összeomlást okozott nála, így 1-2-ről kellett fordítania. Sikerült, és ezzel az RG kipipálva.

TENNIS-FRA-OPEN-MEN

Nyilván tudta ő, hogy a jó formában lévő Tsonga ellen ilyen hullámvölgyek és nem atombiztos játék nem fér bele, nem is fért, sima három szett lett, egy nyűgös, hisztis, rosszul játszó Feddel és egy összeszedett, a játéktervet szépen kivitelező Tsongával. Aki aztán sima három szettben kapott ki az igazi salakteniszt játszó Ferrertől.

A füves szezon következik, ezt már lendületből, majd a Wimbledon utáni szünet lehetőséget kínál arra, hogy Fed eldöntse: hogy is tovább. A magam részéről semmit sem zárok ki, így azt sem, hogy egy lazára vett év után újra belefekteti azt a munkát, ami az élmezőnyhöz szükséges.

És a végén pedig nézzük meg, hogyan is reagálnak a mit sem sejtő WTA és ATP játékosok, ha azzal lepik meg őket, hogy Fed bejelentette, visszavonul:

Persze, ez most csak vicc volt, a gyanakvás mögött megbújó csendes reménykedés egyelőre nem adhatott teret a nyíltnak.

Kitartás, fiúk.