Címkék

, ,

A menedzsment úgy tűnik újabb projektbe kezdett: hozzuk Fedet közelebb a fiatalokhoz!, jött az ötlet és ennek megfelelően becserkészésre került a média eddig egyetlen meg nem hódított területe is: a twitter.

fedtwitter

Fed két napja a twitteren is követhető, egyelőre még nem vetette bele magát túl nagy erőkkel a 140 karakter világába, mindössze öt profilt követ, hogy melyeket, nem lesz nehéz kitalálni.

Pedig mennyi pályatárs, edző és újságíró, kommentátor van fenn az alkalmazáson, aranybánya lenne…

Fed csípős és néhány szavas humorának, valamint az FB-re is posztolt nördebbnél nördebb képeinek kiváló terep lenne a twitter, ugyanakkor a tény, hogy jobban vigyáz a magánéletére, mint arra, hogy soha egy hajszála se álljon rosszul, így túl nagy jövőt ennek a projektnek nem jósolok.

Ha már haj.

A hozzuk közel Fedet a néphez – mozgalom részeként Fed részt vett a kérdezz bármit! netes portál interjújában, ahol az oldalon élőben lehetett kérdéseket feltenni neki.

Kaptunk néhány lefordíthatatlan szó – és helyzetkomikumot, valamint megtudtuk, hogy melyek voltak a karrierje során a legnehezebb meccsei. Nagy meglepetések itt sem értek minket, a 2003-as Lleyton Hewitt elleni Davis Kupa elődöntő, a 2005-ös Mesterek Tornája döntő David Nalbandian ellen, a 2008-as Wimbledon döntő Rafa ellen, a 2009-es Wimbledon döntő Roddick ellen és a 2012-es olimpiai elődöntő Delpo ellen. Biztosított minket ezen túlmenően arról, hogy ő is pontosan annyit szenved a hajával, mint bármelyik földi halandó.

Köszi a kegyes hazugságot, Rog, értékeltem.

Fed közben letudta a bemutatkozó meccsét az RG-n, a 21 éves, nagy spanyol reménység, Pablo Carreno Busta ellen, akinek Fed szintje azért még magasnak bizonyult karrierjük ezen szakaszában.

fedrg1rnd

A torna további részében csupa kedves ismerős érkezhet, Bentó, Simon, Tsonga, Berdych… majd látjuk, ki, meddig jut el.