Címkék

, , ,

Nem panaszkodhatunk az idei teniszévre, tele volt történelemmel. Rafa a hetedik Roland Garrosszal, Fed a tizenhetik Grand Slammel és a 287-tel, Murray pedig az első brit GS-sel 1936 óta.

Novak ugyan a maga történelmét elmulasztotta az RG-n, de GS neki is jutott, így 2003 óta először köszönthetünk négy győztest négy GS-en. (Akkor Andre Agassi, Juan Carlos Ferrero, Fed és Roddick voltak a szerencsés nyertesek.)

Persze, lehet majd vitatkozni (alappal) és fognak is (sokan), de nagyjából biztos vagyok benne, hogy Andy Murray lesz az év teniszezője, hiába nem volt világelső és a tornagyőzelmei száma is kevesebb, mint a másik kettőé.

De, mégis, valahol érthető.

Szerintem kevesen vagyunk, akik ne éreztek volna ugyanúgy, mint Andy, amikor értékesítette a meccslabdát majdnem öt óra játék után: nem is az öröm, hanem a végtelen megkönnyebbülés érzése volt ez.

Azoknak is, akik nem elsősorban Andy drukkerek, azoknak is, akik talán nem is szeretik azt a teniszt, amit játszik. De valahol, út közben, mindnyájunk küzdelmévé vált az, hogy Andy mind a brit, mind a saját elvárásait leküzdve megnyerje végre az első GS-ét, egy kitörésre szinte lehetetlenül nehéz korszakban.

Örüljünk ezeknek a képeknek most mi is, őszintén, szívből, néhány napra felejtsük el, hogy a világelsőségre még komoly harc vár a következő hetekben és azt is, hogy a brit sajtó elviselhetetlen lesz ezek után.

 

 

 

 

 

Gratulálunk, Andy!