Címkék

, , , , , ,

Négy évvel a Pekingben, Wawval nyert arany után, Fed immár kétszeres olimpiai érmesnek mondhatja magát: a londoni játékokon ezüsttel gazdagította Svájc eddig összesen két éremből álló gyűjteményét.

A Delpó elleni heroikus győzelem fizikailag és mentálisan is kimerítette a svájci nép hősét, önmagához képest meglehetősen lassan futkosott a szép barna talajon, a 0/1.000.000-es bréklabda kihasználás pedig önmagáért beszél, ami a mentális részét illeti.

“Fizikailag úgy éreztem, hogy rendben vagyok, inkább érzelmileg volt nehéz, mert már az első körös meccsemet is megkönnyeztem.” 

“Majdnem sírva fakadtam a Falla elleni mérkőzés után, mert pontosan tudtam, mennyire közel álltam ahhoz, hogy elveszítsem azt a meccset. Ennyire sokat jelentett ez a számomra.”

“Az elődöntő után ugyanígy éreztem. Talán túl sok érzés jött ki belőlem korábban ahhoz, hogy ma a legjobbamat tudjam nyújtani. Számomra mindig is nagy álom volt az olimpia légkörében játszani és nem akartam, hogy csak egy napra szóljon.” 

“A Del Potro elleni meccs pont erről szólt, nem gondoltam, hogy ennyire extrém távlatokba megyünk el, de nagyon örülök, hogy részese voltam annak a meccsnek, még akkor is, ha ez lehet, hogy a döntőbe került.”

Andy a közönség minden energiáját maga mellé állítva, most is félelmek nélkül, felszabadultan játszott, így a vége nem is lehetett más, mint három sima szett.

Bánkódásra ok azonban nem volt, Fed a wimbledoni győzelmét követően most ezüstérmet tudott szerezni Svájcnak, és Novak negyedik helyének köszönhetően növelte az előnyét az első helyen a világranglistán.

“Nagyon boldog és elégedett vagyok. Tudom, lehet, ez furcsán hangzik, mivel biztos sokan úgy gondolják, mivel annyiszor nyerek, ezért csak a győzelem tesz boldoggá, de ez nem így van, egy ilyen jó eredmény, mint ez, nagyon büszkévé és boldoggá tesz.”

Ez látszott is:

 

 

“Lehet, hogy egy nap, amikor visszagondolok, eszembe fog jutni, hogy “a francba, milyen közel voltam az aranyhoz”, de jelen pillanatban nem így érzek.” 

“Egyrészt tényleg közel volt, másrészt viszont nagyon messze, Murray végig vezetett a meccsen és ő volt a jobb játékos ma. Az ezüst volt a legtöbb, amit ezen a tornán elérhettem, nem maradt semmi, amit még mozgósítani tudtam volna. A mérkőzés végén már könnyekkel a szememben játszottam.”

Fed hasonlóan érzett Murray győzelmével kapcsolatban, mint azt hiszem, nagyon sokan:

“Nagyon örültem neki és annak, hogy ilyen teljesítményre volt képes és haza tudta vinni az aranyat Nagy-Britanniának. Régóta érett ez már. Nagyon jól teljesített.”

Igen, régóta vártuk már, hogy Andy átlépje a saját korlátait, beérjen, megérkezzen végre, és úgy tűnik, eljött az idő. Az olimpia szabadabb légköre, a rajta lévő kisebb elvárás (hiszen a többi brit atléta lefoglalta a közvélemény figyelmét),  jót tett neki, végre úgy tudott játszani egy fontos eseményen, ahogy a képességei alapján kellene tudnia.

Az is örömteli, hogy a bronzérmet végül Delpónak sikerült megszereznie, a pénteki hasonlóan magas színvonalú játékkal, esélyt sem igazán adott az önmagához képest halványabb Novaknak, így az, hogy a Fed elleni meccs után hajnali háromig sírt a szállodában, nem volt mégsem hiába való.

Összességében egy kiemelkedő olimpiát zárhattunk a teniszt illetően, a nem sérült legnagyobbak eljöttek, beleadtak apait-anyait, a Fed-Delpó meccs klasszikus lesz, Murray pedig 104 év után szerzett brit aranyérmet teniszben.

Történelmi, és fontos állomás a tenisz olimpiai életében.