Címkék

, , , ,

A második szett közepénél vettem egy mély levegőt és visszatértem a földre. Majd higgadtan végiggondoltam az elmúlt másfél hetet. És rájöttem, még úgy is, ha ma kikap, akkor is megérte, minden egyes percet. Az idegeskedést, az “öreg vagyok én már ehhez”-érzést, a papírtépkedést, a reménykedés és “úgyse fog sikerülni” hullámvasutat, a beszélgetéseket, személyesen, telefonon, sms-en, neten, mindenkivel.

Olyan rég volt már, hogy ezt átélhettük együtt. És az se sokaknak adatik meg, hogy lehetőségük adódjon arra, hogy elveszítsenek egy GS döntőt.

Persze, ez nem jelentette azt, hogy ne néztem volna egyre morcosabban azt, ahogy az események alakultak.

Fedet szokás szerint megzavarta, hogy a körülmények újra változtak, a torna során nagyon sokadjára: a hideg-szeles szabadtéri tornából lett párás, meleg fedett pályás torna, majd meleg-szeles szabadtéri. Fed finomra hangolt játékának pedig mindig kell egy-két szett, hogy újratelepítse magát.

A Novak elleni meccsen bemutatott szervateljesítmény a döntőn az első két szettben sehol se volt, különösen a második szervánál volt a változás érzékelhető, rengeteg hibával játszott, egy szett alatt összehozott annyit, mint amennyit az elődöntőben összesen.

Andy viszont már nem az az Andy volt, akit az elmúlt három alkalommal GS döntőben láthattunk, hanem egy beért, Lendl-taktikáival megtámogatott, csúcséveiben járó lévő teniszező érkezett Londonba, akinek volt az elképzelése arról, hogyan akar Fed ellen játszani.

Érdekes módon, az addigi nagyon jó első szervája Andynek is leromlott a döntőre, valószínűleg a kavargó szél lehetett ennek az oka, de a tenyerese továbbra is éles volt, és igyekezett a maga számára előnyös mederbe terelni a mérkőzést, ami sikerült is, hiszen két óra alatt játszottak le két szettet, ami jelezte, hogy inkább alapvonalnál folyt a játék, Fed játékrövidítésre tett kísérletei nem működtek igazán.

Az első gémben rögtön lebrékelte Andy Fedet, és Rog hiába brékelt vissza a szett közepén, továbbra is szenvedett a szervájával, így várható volt, hogy előbb-utóbb újra elveszti. Így is lett és Andy végre nyert szettet GS döntőben.

Az első szettben Andy négy, Fed két ászt ütött, Fed 68%-ban, Andy 58%-ban ütötte be az első szervákat, Fed a pontokat az első szervái után 65, Andy 73%-ban nyerte. Ami Fednek borzasztóan nem ment, az egyrészt a második szerva, kétségbeejtő 27%-ban nyerte utána a pontokat (Murray sem dicsekedhetett a maga 37%-val). A másik, leginkább takargatni való adat, Fed tizenhat ki nem kényszerített hibája volt, Andy öt ki nem kényszerített hibájával szemben.

Mint mondani szokás, Fed játékának utóbbi két tényezője annyira rossz volt, hogy innen már csak felfelé vezethetett az út.

Fednek kötelező volt hoznia a második szettet, ha nem akarta elúszni látni a hetedik wimbledoni címet. Rog általában jól szokott reagálni az ilyen helyzetekre, meg is kezdte játékának feltornászását, az első szerva százaléka felment 71%-ra, jelentős volt a javulás az első szerva után megnyert pontok számában is (77%), és sikerült a második szervát felhozni 50%-ra. A ki nem kényszerített hibáknál már csak nyolc, a nyerőknél viszont tizenkilenc virított a szett végére.

Andy sem esett vissza, sőt, ő is javított minden mutatóján, különösen az első és a második szerváján, továbbra is keveset hibázott. Mindez azzal járt, hogy lassan, de biztosan haladtunk a rövidítés felé. Kivéve azt a négy alkalmat, amikor Andynek bréklabdája volt, de egyiket sem tudta kihasználni.

Aztán jött az utolsó gém a szettben, amikor Fed lerohanta Andyt, hiába járt már 30-0-nál a skót.

Halléban őszinte csodálkozással néztük Fed hálójáték kísérleteit, kollektív sóhajjal, hogy ezt, egy héttel Wimbledon előtt, ugye nem gondolja komolyan. Minden hálójáték egy kaland volt, a teljes tanácstalanság, hogy mégis, most mit kellene kezdeni, ha már berobogtam ide, minden elképzelés és rendes előkészítés nélkül.

A döntőben Fed 68 alkalommal választotta a hálójáték valamilyen formáját, ebből 78%-ban volt eredményes, az első két szettben gémenként átlag kétszer röptézett, ejtett, rövidített, a második két szettben gémenként másfélszer.

A második szettben 6-5 30-30-nél két, lélegzetelállítóan tökéletes ejtéssel szerezte meg a bréket és a szettet is, érdemes volt tehát annyit erőltetni a hálójátékot minden meccsen, sokszor esetlenül, eredménytelenül. A legfontosabb meccsre ugyanis összeállt.

Andy a második szett végén fáradni látszott, főként fejben, két szetten keresztül összeszedetten, az akaratát Fedre ráerőltetve, szinte hiba nélkül játszott, ez az a játék, amit két szettnél tovább egyik meccsén sem tudott fenntartani ezen a tornán. Két szettnyi elnyomás után a harmadik szett már úgy kezdődött, hogy a pillanat Fed oldalán állt.

1-1 40-0-nál azonban már nem lehetett tovább húzni, a második szett vége óta folyamatosan hulló eső miatt a játékot félbeszakították és a szervezők a tető behúzása mellett döntöttek.

A kérdés az volt, kire miként fog hatni a szünet. Fed lendületben volt épp, Andy játéka széthullani készült, így neki lehetőséget adott arra, hogy összeszedje magát, ugyanakkor Fed lábaiban is benne kellett lennie ennek a két szettnek, neki se jöhetett rosszul a szünet, főként úgy, hogy mind a szerváján, mind a fogadásain érződött, hogy csak nincsen rendben az a hát.

Kérdés volt az is, miként módosítják az erőviszonyokat a tető miatt megváltozott körülmények?

Utólag egyértelmű, a behúzott tető Fed játékának kedvezett, kivette ugyanis a bizonytalansági tényezőt a meccsből, és nem kellett másra figyelnie, csak a saját ütéseire, amelyek irányvonalát nem változatták meg holmi, a bírói szék oldaláról érkező fuvallatok. Fed technikai tudását pedig nem kell bemutatni. A kicsit csúszós füvön a kifelé vágott szervák is jobban működtek, a sterilebb körülmények miatt pedig a szerva sebessége is feljavult.

Andy mindeközben küzdött a már nem létező elemekkel, a szervái a párától elnehezült labdák miatt lelassultak, Fed jobban tudta olvasni őket és sokszor el is esett, nem tudott olyan hatékonyan ellentartani.

Fed a harmadik szettől kezdve teljes erőből támadta Andy második szerváit, nyesések helyett teli lappal adta vissza őket, egyre nagyobb nyomás alá helyezve ezzel Andy szerváját. A harmadik szettben 2-3-nál húsz perces gém következett, ami az egész mérkőzés sorsát eldöntötte, tíz alkalommal volt egyenlő, öt alkalommal Andy hárította a bréklabdát, a hatodikat már nem tudta.

“Ebben az évben úgy döntöttem, hogy a nagyobb meccseken inkább megpróbálom én irányítani a játékot, mint hogy arra várjak, mikor hibázik a másik. Azt hiszem, ez az az út, ahogyan az ember meg szeretné nyerni Wimbledont, a saját ütéseidet megütni, hinni abban, hogy meg tudod csinálni. Ma sikerült. “

Fed innentől kedzve nem hibázott, ugyanazt a gyönyörű teniszt hozta, amit Novak ellen az elődöntőben.

Némiképp szomorú azért, hogy klasszikus füvespályás teniszt eredményesen játszani manapság csak behúzott tető mellett lehet játszani Wimbledonban, de legalább akkor lehet…

Fed ebben a szettben 64%-ban ütötte be az elsőket, viszont 88%-ban nyert utánuk, Andy első szervái viszont mindössze 49%-ban jöttek be, és csak 57%-ban nyert utánuk pontot. Fednél nagyon feljavult a második szerva (67%), Andynél sem volt az előző szettekhez képest rossz (57%), de Fed eltérő játéka a második szerváknál eredményes volt. Fed tovább csökkentette a ki nem kényszerítettek számát (6), a nyerők pedig maradtak (15).

A megkezdődött trendek a negyedikben folytatódtak, Fed 70%-ra tudta feltornázni az első szerváit, míg ez az adat Andynél 45% volt, a második szerva 56-50, a hibák Fednél nyolc, a nyerők tizenhét. Csak idő kérdése volt, mikor érkezik a brék, 2-3-nál jött, majd Fed meccslabdájánál Andy minden mindegy alapon megütött tenyerese egy Fed előkészítést követen a vonalon túlra pattant, így Fed hetedszerre nyerte meg Wimbledont.

Mint ahogy Fednél megszoktuk, több rekord is megdőlt ezen a tornán, 32 GS elődöntővel a legtöbb GS elődöntő fűződik immár egyedül Fed nevéhez, még senki sem játszott korábban nyolc döntőt Wimbledonban, Fed hét trófeájával Pete Samprast beérte, valamint újra világelső, 2010 júniusa után, immár harmadszor tér vissza a legjobb helyezéshez.  Világelsőként Rog a 286. hetét kezdi meg, beérve ezzel Pete Samprast, és nagyon váratlan események bekövetkezése nélkül, jövő héten meg is előzi őt.

“Megértem, hogy mindenki az első akar lenni, aki megemlíti, leírja, igen, ez már a  vége.”

“Azt is tudom, hogy ez csak átmeneti. Talán, néhány év múlva, örülni fognak annak, úgy, mint régebben Agassinál, hogy még itt vagyok és játszok. Szóval inkább úgy tekintek erre, mint egy mérföldkőre, egy szakaszra, amin át kell esnem.” 

Nem hullott Fed ölébe ez a siker, nagyon keményen végigdolgozott kilenc hónapon van túl, amely annak a bizonyos két meccslabdáról elveszített US Open elődöntőnek köszönhető.

“Nehéz volt, mert azt érzed, hogy valójában mindent jól csináltál, és most nem kellene egy vereséget magyaráznod. Most a döntőre kellene készüljél. De előbb-utóbb foglalkoznod kell azzal, ami történt, hat hetem volt arra, hogy átgondoljam és feldolgozzam.”

A tavalyi US Open után hat hét szünet és néhány döntés következett, amelybe belefért professzionális segítség kérése ahhoz, hogy a fontos pontokat miként ne bukja el, valamint annak a taktikának a felállítása, hogy hogyan nyerhet újra GS-t és hogyan lehet újra világelső.

A válasz a rengeteg tornában és a folyamatos játékban rejlett, a mai teniszben egyszerűen nem lehet kiengedni, nem lehet hónapokig pihenni, muszáj menni, nyomatni, csinálni.

“Akkora volt a tét, hogy mindent megtettem, hogy ne foglalkozzak vele. Az elmúlt másfél évben elveszítettem néhány nehéz meccset, ezért most csak arra a labdamenetre próbáltam koncentrálni, ami épp ment. Borzasztóan nehéz így játszani, és amikor vége, akkor az egész lezúdul rád, kimerült vagy és boldog.”

Az eredmény egy GS, három GS elődöntő, egy Mesterek Tornája, három ezres torna (Párizs, Indian Wells, Madrid), három ötszázas torna (Bázel, Rotterdam, Dubai). Tornagyőzelem minden borításon, fedett és szabadtéri tornán. Miami kivételével minden tornán legalább elődöntő, kilenc döntő, ebből nyolc győzelem.

És egy sokakat foglalkoztató kérdés eldöntése.

“Hogy érdekel-e? Igen, gondolom, nem mondanék igazat, ha azt mondanám, hogy egyáltalán nem érdekel. De ez számomra ugyanaz, mint a Novak elleni vereség és az, hogy megpróbáljam legyőzni. Rafának csodálatos karrierje van, különböző az életünk, különböző világban élünk, más, amiket csinálunk és más, ahogyan csináljuk. Mindenképpen egy nagy bajnok és teniszlegenda lesz, így igazából nem nagyon számít nekem, hogy több GS-t nyer-e, mint én. Mert vannak olyan eredményeim, amiket ő sose fog elérni. És vannak olyan eredményei, amiket én sose érek el. A pillanatok, az emlékek azok, amik az enyémek és ezek azok, amik a legfontosabbak. “