Címkék

, , , ,

A mai orvostudomány sok mindenre képes, így például arra is, hogy teljesen beállt, nem mozgó derekat összeszedjen két nap alatt.

Fed optimizmusa nem volt alap nélküli, a Mikhail Juzsnyíj elleni negyeddöntőn úgy ment ki a pályára, hogy semmiben sem akadályozta a hétfői sérülése. Sőt. A tornán most volt a legbiztosabb a szerva és a legjobb a lábmunka.

Ebben nyilván szerepe volt annak is, hogy két hete Halléban nagyon megverte Misát, az ilyesmi Fed lelkének mindig jót tesz, illetve, Misa nem mondhatnánk, hogy túl nagy tempóban próbálta volna a labdát játékban tartani. És ha már csak egy kicsi időt is hagysz Fednek arra, hogy előkészítse az ütéseit, akkor az rég rossz.

A röptejáték továbbra is az előtérben van, és továbbra sem mondhatnánk, hogy olyan hűde lenne, de hát próbálkozni kell.

A mérkőzés 6-1 6-2 6-2-vel ért véget, másfél óra alatt, egy biztos, a hátát kellően kímélte.

Fed a harminckettedik GS elődöntőjébe jutott ezzel be, egyedüli csúcstartóként, megelőzve Jimmy Connors. Igen, most már Connors-féle csúcsokat kezdünk döntögetni…  És több meccset nyert Wimbledonban, mint Sampras.

Holnap Fed-Novak, Murray-Tsonga. Mivel 37 fokot mondanak délutánra, azt hiszem, a leghelyesebb döntés bevackolni magunkat a TV/stream elé, kellő mennyiségű folyadék és kellően megacélozott idegek társaságában.