Címkék

, , , ,

Hú, milyen mókás kis meccs volt ez, nem?

Nem számítottam sétagaloppra előzetesen sem, Fed és Julien mindössze háromszor játszottak egymás ellen, legutolsó mérkőzésüket a francia nyerte és hosszú évek tapasztalata megtanított arra, hogy néhány nagyon ritka kivételtől eltekintve, nem szokott az véletlen lenni, ha valaki tétmeccsen győzni tud Rog ellen.

Rafa kiesése pedig még jobban megkavarta a kártyákat. Igen, Rafa szokásos wimbledoni első hetes orosz rulettjátéka most éppen a töltött tárnál állt meg, Lukas Rosol nehezen leírható öt szettben kiütötte Rafát a további versenyből. A cseh ütéseinek ereje alapján a kiütést szó szerint kell érteni.

Fed azonban nem szereti, ha nem ő áll a középpontban, és úgy vélte egy napnyi “Rafa így, Rafa úgy” bőven elég.

Így első esti, behúzott tető alatti meccsét annak dedikálta, hogy magára hívja mindenki figyelmét.

Rosszul kezdett, mit szépítsük. Nem volt szerva, az ütésekről pedig rendre lemaradt, nem volt jó a lábmunkája. Aztán így is folytatta, két szetten keresztül csodálhattuk Fed sok kívánnivalót hagyó játékát. Ennek ellenére a második szettet hoznia kellett volna, és akkor nincs részünk egy újabb szívroham közeli meccsben, hiszen a második szett elején sikeresen elvette Benneteau adogatását, azonban rögtön vissza is adta azt. Utólag elmondta, hogy ez volt az egyetlen olyan momentum, amiért hibáztatta magát.

Mint ahogy azt is elmondta, hogy a második szett végén nagyon ideges volt, és némiképp pánikolt.  Láttuk, tudtam is, hogy ezt a rövidítést nem fogja megnyerni.

Nem is tette, 0-2.

Milyen szerencse, hogy volt már ilyen helyzetben részünk.

Nem, komolyan, Fed is így gondolta.

“Már annyiszor voltam ebben a helyzetben, két szett hátrányban, hogy tudtam, hogyan kell ezt a szituációt kezelni, hogy ne pánikoljak, tudtam, amikor sikerült a harmadik szett elején brékelnem, hogy ez a meccs még teljesen nyílt, és hogy innentől kezdve csak javulni fogok.”

“Ahogy a meccs haladt előre, egyre jobban játszottam, és ez volt az, amit vártam magamtól két szett hátrányban.”

Ezzel nem is tudok vitatkozni, valóban egyre javult, a harmadik szettre összeszedte a szerváját, onnantól kezdve az rendben volt, lehetett rá számítani, miként a hibák száma is lecsökkent, és végre már nem maradt le a labdákról sem.

A legszínvonalasabb játékot a negyedik szett hozta, Fed jól játszott, Julien pedig visszahozta az első két szettes, nagy szervás, leütős, szinte tökéletes játékát.

Ez volt a francia utolsó nekiveselkedése, de Fed két TB-t egy meccsen nem nagyon szokott veszíteni, az ötödik szett a kifulladt, görcsölő Juliennel már csak formalitás volt.

Fed azonban a meccs utáni interjúban szabadult el igazán.

“Őszintén szólva [a második szett után] nyugodt voltam. Sokkal idegesebb voltam a második szett közepe táján, mert amikor visszaadtam a bréket és 6-5-nél volt egy jó fogadási lehetőségem [na ja, az a három szettlabda…], akkor már tudtam, hogy a rövidítés nagyon nehéz lesz.”

“Most nem arról van szó, hogy azt vártam, hogy elvesztem, de amikor leültem [a második szett után], akkor azt mondtam, ez van, akkor gyerünk. A meccs még csak most kezdődött el. Megpróbáltam nyugodt maradni és az is voltam. Még annyira messze volt attól, hogy befejezze a meccset, így nem volt semmi okom arra, hogy ideges legyek.”

Sok olyan része van még az interjúnak, amit le lehetne fordítani, a hosszas elemzéseket arról, hogy a két szett hátrányban már nem lehet hibázni, hogy a negyedik szettben tudta, biztosan lesz szorosabb szervagém [volt is], de ilyenkor nem lehet a másik gyengeségeire építeni, a saját erősségére kell, arról, hogy az ötödik szettben persze felmerül, hogy nem lehet tudni a másik mennyire van rosszul, visszalép-e mindjárt, néhány gémig tart, vagy a következőben el kezd újra bombázni, de nem teszem.

A következőkért elnézést kérek.

MI AZ, HOGY MÉG MESSZE VAN A MECCS VÉGE 0-2-NÉL?

MI AZ, HOGY TUDTAM, HOGY NEHÉZ LESZ A RÖVIDÍTÉS, ÉS A MÁSODIK SZETTBEN IDEGES VOLTAM, DE A HARMADIKBAN TÖK NYUGODT??

MINEK KELL ENNYIT AGYALNI A MECCS KÖZBEN, EZ CSAK TENISZ, NEM ATOMFIZIKA???

Nos.

A mérkőzés végi végtelenül elégedett és vigyorgós képeket látva elhangzott néhány nem túl nőies kifejezés a részemről, de az agysejtjeim teljes összeomlása és az érzés, hogy öreg vagyok én már ehhez, Julien twitter bejegyzésénél következett be végképp.

Julien ugyanis megkapta Fedtől a negyedik szettben viselt mezét, aláírással, dátummal, és azzal a felirattal, hogy csodálatos meccs volt.

Jóindulatú leszek, és mindezt a junior mezőnyből eredő ismerettség és a baráti viszony miatt megengedhető hülyülés számlájára írom és véletlenül sem arra, hogy Julien esetlegesen szeretett volna egy relikviát a meccsről, unokáinak mutogatandó.

Rognak másnap John McEnroe-nál volt jelenése, érdemes ezt is megnézni, itt bevallotta, tudta, nagyon vékony kötélen táncolt, de érezte magában a tüzet, és amíg tudja, hogy mit csinál, addig rendben van, a meccs elején az első szettekben azonban nem tudta, ködös volt az agya, de utána kitisztult, éppen ezért tisztában volt azzal, mennyire fontos a negyedik szett, ekkor lendült bele igazán, mert tudta, hogy közel van a vége, tudta, hogy ezt hoznia kell, mert az mindig is érezte, hogy az ötödiket ő fogja nyerni.

Rogot természetesen Rafa korai búcsújáról és az ezzel kapcsolatos érzéseiről is kérdezték, nem válaszolt szűkszavúan ezekre a kérdésekre sem.

Nem sokunk látott bárkit is úgy látni játszani, mint tegnap este Rosolt, főként olyan szituációkban, amikor nagy volt rajta a nyomás. Mennyire éreztél együtt Rafával, hogy így esett ki?

“Nem Rafa ellenében, de jó volt látni, hogy ez még lehetséges. Tizenöt évvel ezelőtt az ilyen meccsek sokkal gyakrabban megtörténtek a gyorsabb borításokon, ahol bárki kifoghatott egy jó napot és kiüthetett. Ez manapság szinte lehetetlen, mert annyival több fogadás érkezik vissza és a körülmények manapság sokkal lassabbak. Sokkal nehezebb elkapni ezt az állapotot. Lenyűgöző volt látni, hogy de, még mindig előfordulhat. Persze, nem játszott öt szetten keresztül így, de az ötödik szett egy vicc volt. A meccs után vagy tíz percig nevettem azon, hogy milyen teljesítményt nyújtott az ötödik szettben. Sajnáltam Rafát, mert ez egy nagyon nehéz vereség, de ez Wimbledon, itt előfordulhat. Az ötödik szettben már nem volt annyira hatalmas favorit, [itt azt mondja, hogy szabadtéren, de értelmileg a fedettre gondolt], de mindnyájan volt, hogy szerencsések voltunk, vagy szerencsétlenek voltunk az évek során, hogy éppen neked vagy az ellenfelednek voltak kedvezőek, vagy hátrányosak voltak a körülmények, de a teljes karriered során ezek a dolgok kiegyenlítődnek.”

“Elég régóta itt vagyok már, így pontosan tudom, mennyire nehéz legyőzni az ellenfelet, aki lehet 25, 65 vagy 105. a ranglistán. Nem ez számít. Vannak olyanok, akiknek a játékstílusa jobban fekszik neked, van, akié kevésbé. Ezért szeretem ezt a sportot, minden nap egy teljesen új nap. Nem tudhatod, hogy mire számíts aznap és olyan gyorsan kell reagálni, hogy csak bizonyos dolgok felett van uralmad. Ezért olyan nagy dolog, hogy a többiek is [a kérdés arra vonatkozott, hogy a top 3 mennyire uralja a GS-ket], képesek ennyire egyenletesen teljesíteni.

“De Rosol győzelme hitet ad, hogy mások is képesek legyőzni a topjátékosokat, ami szerintem jó dolog, még akkor is, ha lehet, hogy ennek én is a kárvallotja leszek. De az jó a sportágnak, ha az alacsonyabban rangsoroltak képesek ilyen meccseket játszani. Nem annyira alacsonyan rangsorolt természetesen, csak abból a szempontból, hogy Rafa a világranglista második és bajnok, így persze ez nagy meglepetés. Remélem, ez hitet ad a többieknek is, amikor ellenünk játszanak majd.”

A magam részéről inkább azt szeretném, hogy abban higgy, hogy az első szett elvesztése után is lehet nyugodt az ember, és gondolhatja azt, hogy messze még a meccs vége, kezdjünk el dolgozni tehát.

Ha pedig a hálójáték ennyire nem megy, mint amennyire ezen a meccsen nem ment, akkor kérlek, ne erőltessük ezt. Vagy ha feltétlenül muszáj, akkor vedd elő az emlékeidet ebben a témában úgy három hónappal ezelőttről…

Sok időt és energiát spórolnál meg nekem, köszönöm előre is, krumpli.