Amikor tavaly magunk mögött hagytuk Bielefeld festőien szép városát, ahol a helyi látványosság 1 db vártoronyban, 1 db középkori, lebombázott, de újjáépített házsorban és a Dr. Oetker gyárban merül ki, nagyjából biztos voltam benne, hogy jól meg kell jegyezni ezt a pillanatot, mert errefelé se fogok többet járni.

Az ember persze megtanulhatta már, hogy semmiféle kihatása nincs arra, mit hoz a jövő, így különösebben nem lepődtem meg, amikor újra leszálltam a bielefeldi pályaudvaron.

A különbség mindössze annyi volt, hogy nem kerestünk tanácstalanul térképet/útikönyvet/bármit, a hideg ugyanaz volt, és a nap se sütött, szóval a szokásos.

A torna végére kiderült, a tavalyi időjárás az ideihez képest ajándék volt, ugyanis akkor nem esett, és tartósan húsz fok felett volt a hőmérséklet. Idén megkaptuk a rendes észak-német júniust, 15-16 fok, kis eső, nagy eső, zápor. Igaz, ha esett,  akkor behúzták a tetőt, amitől felmelegedett pillanatok alatt a 12.000 férőhelyes stadion. Ha nem esett, akkor órákat ültünk a fenti hőmérsékleti körülmények között.

Elárulom: nincs annyi felső, ami megakadályozná, hogy átjárja a csontjaidat a hideg.

Gondolom azzal sem fogok meglepetést okozni, hogy imádtam minden percét, még akkor is, ha néha aggódtam a fogaim épségéért.

Először is idén volt két olyan tényező is, ami tavaly nem: Fed és Rafa. A torna kúlsága ezzel kétszázszorosával nőtt meg. Volt ezen kívül Roger Federer Allee, helyismeret, ami lehetővé tette Lizi eltökélt szándékának tényleges megvalósulását, és a múlt évihez képest érdekesebb, izgalmasabb meccsek.

Rafa felhúzta az orrát azon, ha Queensben játszik, több adót kell fizetnie, mint amennyit megkeres, így első felindulásában három éves szerződést írt alá a Gerry Weber Opennel. Hogy ez mennyire volt okos ötlet, kiderül majd, mivel ismerve a tornát és annak hangulatát, meglepődnék, ha elnéznék neki azt, amit Queensben elnéztek: kiesni az első olyan játékossal szemben, akinél úgy érzi, hogy nem annyira ciki.

A hallei standok között mindenesetre külön majorcai pult is szerepelt, rövidke bemutatóval mindarról, amit a sziget kínálni tud (elsősorban napsütést), és a kedves invitálással, hogy egyszer utazz el oda.

Rafát láttam már élőben játszani korábban, akkor a természetes közegében, salakon, őszinte érdeklődéssel vártam mennyiben lesz más ez most. Elég gyorsan kiderült, hogy van, ami változatlan, de sok minden különbözik.

A sok-sok Rafa meccs révén mindenki pontosan tudja, hogy Rafának mik a tikkjei, bármelyik kicsit elkötelezettebb teniszrajongó gond nélkül fel tudna sorolni legalább ötöt közülük, pontosan tudod a teljes szervarituálét és az üvege sorrendjét is. Mégis, ahogy legutóbbi alkalommal, most is teljesen más érzés volt előtted látni megtörténni. Valahogy a TV-ben csak távoli, csak nem annyira valós.

Az üvegeknek tényleg mértani pontosságra kell lenniük, a címkéknek is ugyanarra kell fordulniuk, a mozdulatsor mindig ugyanaz, vannak olyan vonalak, amikre nem szabad rálépni… letaglózó és elgondolkoztató. Persze, mindegyik teniszezőnek vannak bolondériái, babonái, de azok… mások.

Ami a játékát illeti, két dologra is rádöbbentem, amiket persze, elvileg egyébként is tudtam, de megint csak más kézzel foghatóan is érezni. Egyrészt a szervái. Valóban sokat fejlődtek, és mostanra széles spektrumon tudja használni őket. Volt jócskán 200 feletti szerva és volt jócskán 100 alatti is. Ezzel eléri azt, hogy az ellenfélnek találgatni kelljen, hogy milyen jön és nem lehet kiismerni.

De a legkomolyabb problémát az ellenfeleknek a 80-90 km/órával érkezett első szervák jelentették. Nem, ez nem elírás, tényleg lelkesen ütögetett ilyeneket, és szinte visszaadhatatlanok. Ha nagyon furán jött a szerva, még furább pattanással, és teljesen tanácstalan fogadóval, három dolgot tudtál rögtön: 1. röhögni fogsz, amikor a mérőórára nézel, 2. a labda olyan brutálisan pörög, hogy mehetne autómotorba, 3. nem fogja tudni visszaadni a másik.

Szóval Rafa szervamutatói nagyon csalókák.

Egyetlen alkalommal igazi moonball-t is ütött, a megelőző labdamenetből semmi sem utalt arra, hogy hirtelen több méterrel a háló felett, leeső csepp alakban érkezik majd a labda, amihez Kohlsinak hatalmasat kellett felugrania, hogy valahogy vissza tudja tenni a másik térfélre, látszott, hogy mekkora erőfeszítésébe került.

Egyébként Rafa a megszokott Wimbledon előtti felvezető tornáját játszotta, nem volt vele a csapatból senki, jobbára Granollers szórakoztatta, gyakorolgatott, néha bemutatott egy-egy elütést és kiflit, hogy hadd örüljünk, és kikapott attól a teniszezőtől, akire már a torna előtt ráböktem, hogy na, tőle fog. Igaz, utóbb Berdych sem verekedte át magát Haason, így el lehetett volna ezt tolni még egy meccsel, de hát, a jövőbe nem láthat az ember, ugyebár.

Amikor pénteken késő éjszaka eljöttünk a stadionból, a VIP sátorban zúgott a Waka, waka. Senki sem fog meggyőzni minket arról, hogy Rafa nem táncolt benn rá vadul, megkönnyebbülten és atomrészegen.

A másik helyi látványosság, a Roger Federer Allee mellett, amelynél minden egyes a stadionba kilátogató lefényképezkedett, állandó dugót okozva, mivel a táblát jó ütemérzékkel a stadion és a gyakorló pályák bejáratához helyezték el, a sikátor névadója volt.

Aki tavaly nem jött el Halléba, kivívva ezzel Ralf Weber nyilvános “csalódottságát”, a jubileumi huszadik tornán nem is mert ilyet tenni. A Florian Mayer elleni első meccse után biztos, ami biztos, azért még egyszer bocsánatot kért.

Idén szerencsénk volt, a Fed által játszott, élőben látott meccsek számát (2 db), rögtön sikerült megháromszorozni (6 db), autogram, Lizivel közös fotó, videó, vicces döntő, nem panaszkodhattunk.

A meccsek maguk érdekesen alakultak, tekintve, hogy sem Florian Mayernek, sem Mikhail Juzsnyíjnak nem volt esélye sem semmire sem, Milos Raonic ellen speciális minden meccs, míg a döntőben a nagyon elszállt, és nagyon barát Tommy Haas érkezett.

Mindig megállapítom, hogy élőben mennyivel jobban lehet érzékelni egy-egy meccs belső erőviszonyait, egy-egy gém és a mérkőzés várható kimenetelét.

A Mayer elleni mérkőzés laza bemelegítés volt Fednek, a második szettben egy-két gém erejéig hajlandó volt kicsit nagyobb fokozatra kapcsolni, bemutatni néhány extra ütést, csak azért, hogy utána mindig ezt keresd és várd. Mert amikor így játszik, az még mindig, és gyanítom, mindig is, különleges élmény.

Először láttam füvön játszani, és míg nyilvánvaló volt, hogy nem erőlteti meg magát ezen a tornán, és ha 50 %-ot beleadott, akkor az már jó, de például teljesen jól lehetett látni, hogyan is működik az a bizonyos nyesés. Fed alapvetően kockázatos játékstílusban játszik, az ütései alig mennek a háló fölött, és ha akarja, még levesz a magasságból, a labda ilyenkor szabad szemmel szinte már nem is láthatóan suhan el a háló felett. Nem egyszer szisszent fel a közönség, hiszen felülről látva meg vagy győződve arról, hogy nem megy át. De, átmegy, fogalmad sincs miként és hogyan. Amikor nyes, a labda szinte áll a levegőben, és megjósolhatatlan hova és miként fog érkezni. Mondanom sem kell, az ellenfelek egyszerűen imádták.

A Raonic elleni meccsen, be kell vallanom, Milos legalább annyira érdekelt, mint Fed. Örömmel jelenthetem, tavalyhoz képest sokat javult a mozgása ezen a borításon, mármint nem úgy nézett ki, mint aki üvegen járna, és nem azzal az érzéssel jöttem el a meccsről, hogy egyetlen egy célt valósítsunk meg ebben a füves szezonban, még hozzá azt, hogy ne sérüljön le (ami nem jött össze végül, ugyebár). Nem, ez most meccs volt, még ha nem is a legmagasabb színvonalú, de nem kellett azzal foglalkozni, hogy Milos lábai mikor fognak összegabalyodni.

Az első szett pillanatok alatt elszáguldott, Milos szervái valóban klasszisok, nem pusztán arról van szó, hogy mekkora erővel üti meg őket, sőt, Fed a 210-es szerváit sokkal jobban kezelte, mint a valamivel lassabbakat, hanem a helyezésük, a változatosságuk a különleges, gyakorlatilag játszhatatlan. Ezt Fed is így ítélte meg, egyértelmű volt, hogy TB lesz ebből, mivel Fed szervái ugyan Miloséhoz képest gyengébbek, de Milos egyrészt nem a világ legjobb fogadója, illetve, ha labdamenetre került sor, akkor rendre elrontotta. Tudtam ugyanakkor, hogy ez nem lesz így mindig, ezért bíztam benne, hogy Fednek sikerül hozni a rövidítést. Nem sikerült, hibázott egyszer, ez elég is volt arra, hogy elveszítse a szettet.

A második szett azonban pont úgy kezdődött, ahogy azt Fed megrendelte az égiektől. Az első szett vége felé már lehetett látni, hogy Fed kicsit jobban olvassa Milos szerváit, ehhez hozzájött, hogy Milos az első szett megnyerését követően még nem ébredt fel, így Fed rögtön az első gémben brékelt.

Nagyjából lehetett sejteni, hogy ezzel akkor döntő szett lesz, de jóval nagyobb arányban is vihette volna ezt a szettet Fed, ugyanis itt már játék is kialakult. De Milosszal az a gond a többiek számára, hogy a szerváin kívül sem ügyetlen, sőt, ha belemelegedik a játékba, akkor kifejezetten szép dolgokat tud, mint ahogy azt meg is mutatta egyszer-kétszer ebben a szettben. Persze, sok esélye így sem lett volna, ha Fed nem minden harmadik labdamenetet nyer csak meg, sokat hibázott, látszott, hogy az ütéseinek időzítése még nem megfelelő, néhány centikkel ment ki a labda, de kiment.

Mindenesetre harmadik szett következett, amiben én azt gondoltam, hogy Fed továbbfolytatja a másodikban megkezdett játékot, és próbálja minél hamarabb elvenni Milos szerváját.

Én balga. A meccs után Fed közölte, érezte, a harmadik szett rövidítésben fog eldőlni, én meg azt üzenném, hogy legközelebb ne érezz, hanem inkább játssz. Merthogy akárhogy is nem akartam elhinni, de a harmadik szettben különösebben sem ő, sem Milos nem erőltette a brékelést, várták a rövidítést. Ezen a ponton úgy voltam vele, hogy akkor jó, jöjjön a Milos-Berdych döntő.

De Fed nem így gondolta, emelt egy szintet hirtelen, amit Milos nem tudott követni, gyors volt neki a váltás, és Fed lerohanta a TB-ben, pillanatok alatt, gyakorlatilag a semmiből nyerte meg a meccset.

Persze, lehet, hogy inkább ne szóljak semmit, mert pontosan ezt kellett tennie Fednek. Milos ugyanis, ha elkezdessz vele játszani, alapvonalcsatákat folytatni, előbb-utóbb beüti magát, a fogadásai is feljönnek, valamint a játékának az összes eleme is és akkor gáz van. Mert ez a szerva, egy normális tenyeressel és fonákkal végzetes, még akkor is, ha a nyeséseket nem fogja tudni visszaadni. Így viszont a harmadik szettben nem igazán alakult ki játék, a TB-ben pedig Milos nem tudta lereagálni a tempó változását. Nem rossz taktika, de van benne kockázat.

Ezzel mi elégedetten dőltünk hátra, tudtuk, hogy még két meccs erejéig látni fogjuk Fedet.

Autogramra várva

Misa ellen korai mérkőzést játszott Fed, ami nem volt baj végülis, hiszen a nap legegyértelműbb meccse volt. A 6-1 6-4 ránézésre sem egy acélos eredmény, de nem adja hűen vissza a pályán történteket. Ez egy nagy, megalázó verés volt, amiben Misának nem osztottak lapot. Fed tetszés szerint brékelte az oroszt, emiatt is történt az, hogy amikor először szervált Fed a meccsért, és az első két pontot elkönnyelműsködte, utána már nem küzdött a gémért. Ugyan Misa szervajátékánál csak bréklabdáig jutott, Misa mégis csak profi teniszező, nagy egóval, ennyit muszáj volt megtennie saját magáért, nem volt kérdés, hogy másodjára kiszerválja. Nagyon féloldalas meccs volt, ami egy óra alatt lezajlott.

Fed döntőbeli ellenfele Tommy Haas lett, akinek előző két meccsét láttuk. Tommy érdekes jelenség volt az idei Gerry Weber Openen. Mindhárom mérkőzésen, amit előttünk játszott le, olyan teniszezőt vert meg, aki jobb nála. A szervái nagyon hatékonyak voltak, az alapütései alapvetően stabilak, bár nem játszott igazi füves teniszt, de Kohlschreiber kivételével senki más sem. Nem csinált semmit sem rosszul, bár a szerva kivételével olyan kiemelkedően sem, viszont amikor kellett, a fontos, döntő pontoknál, végtelenül összeszedett volt, pontosan tudta, hogy honnan jött és hova megy: ennek a tornának a megnyerése felé.

Ez elég is volt a játékukat még csak kereső, fejben hol itt, hol ott lévő, vagy a közönség támogatásának elvesztését nehezen feldolgozó játékosok ellen.

Az előbbi kettő Fed és Berdych volt, az utóbbi Kohlschreiber. Berdych játéka valahogy sosem tud megfogni, akár a TV-ben, akár a helyszínen látom. Pedig technikailag nagyon szépek az ütései, gyakorlatilag tökéletesek, de az a kis varázslat, amitől életre kel és összetéveszthetetlenné válik egy-egy teniszező játéka, hiányzik. Tomas teljesen el tud veszni a saját játékában és fejében, sose az az érzésed, hogy az ellenféllel játszik, hanem saját magát próbálja meggyőzni arról, hogy de, meg akarja nyerni ezt a meccset, számít ez ennyit. A Fed elleni mérkőzések a kivételek. Ott nem kell motivációt keresnie.

Kohlschreibert őszintén sajnáltam. A tornán ő volt az egyetlen, aki tényleg füves pályás teniszt játszott, ha nem rontott, akkor gyönyörűszépen, egyik másik, általunk látott játékosnak sem volt ennyire a vérében és a játékában az, hogy hogyan kell ezen a borításon teniszezni. Ez persze, nem jelenti azt, hogy a nem hagyományos füves teniszt játszókkal szemben mindenképpen nyerne, a Rafa elleni meccsen végig lehetett érezni, ha Rafa hajlandó lenne csak egy kicsit több erőkifejtést beletenni ebbe a meccsbe, pillanatok alatt bedarálná a gyorsaságával és stabilitásával, de ettől még legalább Kohlsinál látszott, milyen is ez a stílus, valójában.

Rafa ellen természetesen megkapta a közönség egyértelmű biztatását (őszintén szólva, bár egyrészről leemelem a kalapom a németek előtt, tényleg maximálisan kiállnak a saját versenyzőik mellett, ugyanakkor némiképp öngólnak is érzem ezt, ugyanis érezhető volt, hogy nagyon kíváncsiak voltak Rafára, mindkét meccsére nagyon sokan jöttek ki, és erre ellene szurkolnak, hogy essen ki mindössze két meccs után…), Haas ellen viszont ő húzta a rövidebbet. Címvédőként, németként, nem lehetett jó érzés. Nem is volt az, minden olyan pontjánál a meccsnek, amikor Philippnek kellett volna a biztatás, és nem kapta meg, rendre elment a játéka, ki is kapott végül. Persze, mondhatjuk, profi teniszező, oldja meg, de végső soron, ők is csak emberek.

A döntőt Fed meggyőzően kezdte, az első néhány gémben jól látszott, hogy mekkora tudásbeli különbség van a két játékos között. Az is látszott, ha Fed tudta volna tartani ezt a játékot, a közönség mellé áll, mint ahogy Florian Mayer ellen is neki szurkoltak, félig-meddig megtörve a mindig a hazai játékosnak drukkolunk mentalitást. Már amennyire Fed nem hazai játékosnak minősül.

Azonban Fed játékára a legjobb szó talán az, hogy törékeny. Mindig is az volt, a legelső profi meccsétől kezdve a dominancia időszakán át az utóbbi évekig, nem újdonság ez. Élőben még jobban érzékelhető, mindig egy nagyon finom vonalon táncol, mindennek a helyén kell lennie, ha az összesség csak egyetlen eleme megzökken, a hullámok átterjednek mindenhova és nem lehet tudni, meddig jutnak.

Persze, valahol ez becsapás is, hiszen Fed, a játékának ezen alapvető minősége ellenére is, nagyon erőteljes teniszt játszik, ami felett tíz esetből kilenc és félszer teljes hatalommal bír. Már a szemem sem rebbent, sem 0-30-nál, sem 0-40-nél, olyan magabiztossággal vette elő ilyenkor a legjobb szerváit, a kockázatosnak tűnő, de valójában álmából felkelve is tudott játékstratégiáit, hogy nem volt min izgulni.

És van az a fél alkalom, amikor elveszik a kontroll és a darabjaira hullik az egész. Az első szettben a visszabrék után ez következett be.

Ilyenkor Fed vissza szokott térni az alapokhoz, a vonalaktól messze, a pálya közepe felé küldi a biztonsági ütéseit. A fű ugyanakkor erre nem igazán alkalmas, különösen egy két nyert szettre menő meccs második szettében kevés már az idő, valamint Fednek ezen a halle-i délutánon érezhetően sem kedve, sem türelme sem volt ehhez. Nem volt miért. Tommy nem egy feltörekvő, fiatal játékos, nem rivális, nem valódi ellenfél, hanem egy harmincnégy éves, komoly sérülésből visszatérő, német teniszező, aki nagyon akarta ezt a tornagyőzelmet és aki a legjobb barátja a Touron. Tudni lehetett, hogy nem fog életre-halálra menő harcba belebonyolódni, ha visszajön a játék, visszajön, ha nem, akkor nem.

 Annacone és Vivier

Nem jött, Tommy pedig viszonylag nagyobb megingás nélkül teljesítette az utolsó két gémet is, és nyerte meg a tornát, szabadkártyásként olyan teniszezőket legyőzve, mint Berdych, Kohlschreiber, vagy Fed. Lehetetlen volt nem örülni neki, nagy út van mögötte,  rengeteg lemondás, küzdés.

Hatalmas ölelés Fed részéről a meccs végén, Mirka végigkamerázta Tommy díjátadóját, és miután a hivatalos ceremóniának vége volt, Tommy családja (édesanyja, édesapja, testvére, sógora), lementek a pályára és közösen fényképezgettek Tommyval és a kupával.

Még rengeteg mindent lehetne írni, sok kisebb-nagyobb mozzanatot, pillanatképet, viszont most már inkább beszéljenek a videók, ha már egyszer Halle egy barátságos, kis torna, ahol nagyon közel lehet férkőzni a teniszezőkhöz, akkor is ha akarod, és akkor is, ha csak véletlenül botlasz beléjük.

Fed, aki beszélget, mosolyog és nagyon közvetlen:

http://www.youtube.com/watch?v=xaIHJoj6oqc

A torna győztese és a torna legnagyobb látványossága, amint kissé morcin osztogat autogramot:

http://www.youtube.com/watch?v=ZDOm8ouVDKc

Nieminen, úriember, mint mindig:

http://www.youtube.com/watch?v=kPIUgcJ0dMs

Tomic is tudja, hogy mi a kötelessége és végül Troicki is úgy dönt, megérdemlünk egy-két pillanatot:

http://www.youtube.com/watch?v=ykRyJmY2LH4

Milos, ha tehetné, szaladna be a hotelbe, de ha Rafa és Fed is megállt… (bónusz Csível):

http://www.youtube.com/watch?v=xx81i7tY1ng

Holnaptól pedig kezdődik Wimbledon és egy újabb őrült két hét.

Reklámok