Címkék

, ,

Tudtuk, hogy nem lesz egyszerű. Fed utál Berdych-hel játszani, nagyon jó játékosnak tartja, aki ellen veszített már el nagy meccseket. Berdych szeret Feddel játszani, mert legalább annyira jó játékosnak tartja magát, mint amilyennek Fed és mert már nyert ellene nagy meccseket.

Ettől függetlenül a mai napi teljesítményüket egyikőjük sem fogja büszkén emlegetni az unokáknak, furcsa, Berdych részéről hullámzó, Fed részéről stabilan rossz meccs volt ez, amit végül az nyert, aki nem hagyta, hogy a meccsért szerválásnál történt brékelődése, az elvesztegetett négy meccslabda, és a istennek se működő alapvonaljáték felidegesítse.

Persze, közben volt még olyan Fed brék, amiben 0-40-nél Berdych három ászt vágott be, majd két kettőshibával bukta a gémet, volt az első és a második szett között tréner Rognak (csípőprobléma miatt), volt az első szettben nagyon jól, szinte hiba nélkül játszó ellenfél, és volt végig megbízhatóan működő szerva, valamint óvatos lépések, csúszós pálya. 

Majdnem megnyert és majdnem elveszített lehetőségek sorozata.

A vége pedig hetedik tornagyőzelem az elmúlt tíz tornából, köztük egy Mesterek Tornája és három ezres torna, a huszadik ezres trófea, és az, hogy végül csak egy olyan teniszező nyert ezen a játszhatatlan, rettenes merényleten, aki azért elért már egy-két dolgot a teniszben.

Hétfőtől második helyezés a világranglistán, igaz, nagy valószínűséggel csak átmenetileg, hiszen Rafának nagyon el kellene rontania a római tornát, hogy ne vegye vissza a helyét.

Véget ért tehát az ATP legőrültebb és legszürreálisabb tornája, ennek megfelelő díjátadóval, amelyen volt Will Smith és Man In Black, a kislányok, valamint egy puszi Mirkának.

Egy váratlanul érdekes hét, váratlan befejezése.

Advertisements