Címkék

, , , , ,

Ez a salak egy fantasztikusan rossz ötlet volt.

Nem mintha nem lett volna benne előzetesen ráció, hiszen Waw legjobb borításáról van szó, Fed pedig úgyis tud mindenen játszani, ugyebár. Az amerikaiak pedig utálják a salakot.

Nos.

Wawnak valóban a salak a legjobb borítása, fedett keménypályán képtelen játszani (lsd Bázel, amit egy idő után fel is adott), viszont Fednek a salak az a borítás, amin kell neki néhány meccs, hogy hozzászokjon.

Főként, ha egy egyébként kifejezetten gyors és sok pályahibával terhelt salakpályáról van szó, ahol Fed már-már rutinszerűen ütött luftokat, és amin a labda nagyon magasra pattant a magaslati levegőn, miközben két egykezes fonákkal megáldott hazai játékos játszott a csapatban.

A második nap végére az amerikai kommentátorok már nem fogták vissza magukat, és vidáman köszönték meg az amerikai csapat ötödik tagjának, a pályát letevő svájcinak, a gyümölcsöző együttműködést.

És akkor az amerikai jétékosokról még nem is beszéltem.  Azokról az amerikaikról, akik gyengeségeit ez a fribourg-i pálya mindent csinált, csak nem hozta ki, az erősségeiket viszont nem gyengítette egy pillanatig sem.

Azokról az amerikaiakról, akik közül a top 8-as Fish például elég jól elboldogult tavaly a Houston-Róma-Düsseldorf-RG négyesen, csak Madrid lógott ki, ahol már az első fordulóban kikapott… John Isnertől. Attól az Isnertől, aki az utóbbi egy évben kezdi beváltani a hozzáfűzött reményeket, és lassan, de biztosan közeledik a top tízhez.

Attól az Isnertől, aki kicsin múlt, hogy nem okozta a tenisztörténelem legnagyobb meglepetését, amikor tavaly 2-0-ra ment egy bizonyos Rafael Nadallal szemben Roland Garros első körében. Igen, salakon.

A 200 km-es szerva az 200 km-es szerva, mindegy, milyen a borítás, és ha ehhez tenyeres és fonák, valamint higgadt fej, és igazi amerikai, bármit meg tudok csinálni mentalitás, illetve jó forma társul, nem lehet úgy legyőzni, ha közben a saját ütéseidet még csak keresed.

Isner elkönyvelhette tehát karrierje első top 4-es győzelmét, amikor egy nagyon összeszedett produkcióval legyőzte Fedet négyben a forduló második meccsén. A továbbjutás mégsem itt ment el, hanem akkor, amikor Stan az első mérkőzésen hiába hárított meccslabdát, 9-7-re elbukta a döntő szettet Fish ellen.

Nemcsak azért, mert ezzel kötelezővé tette Fed számára, hogy a saját meccsét hoznia kell (vagy, mint ahogy Isner mondta, hatalmas könnyebbséget jelentett neki, hogy Mardy nyert, mert ő így teljesen szabadon, fékek nélkül játszhatott Fed ellen), és azt is egyértelművé tette, hogy a párost is nyerni kell.

Hanem azért, mert a Davis Kupa csapatsport. És mint ilyen, az, amit csinál az egyik, hat a másikra. Stan egy zsebben lévő meccset bukott el, úgy, hogy a DSZ végére Fed abbahagyta a bemelegítést a saját meccsére, és odament a többiekhez teljes erőből szurkolni.

Még nem láttam olyan nemzeti csapatot, aki egy öt szettben, öt órában, 9-7-re elbukott első meccs után, felállt volna és megnyerte volna a fordulót.

Svájc sem állt fel, a 0-2-es első nap után, kötelező lett volna a páros megnyerése, de… A Fed/Waw páros egy hihetetlenül jó páros, mint ahogy azt négy éve az olimpián, vagy egy éve Indian Wells-ben is láthattuk. Azonban a páros sem olyan dolog, amit kirázunk a kisujjunkból. Amikor jól megy nekik, akkor azért megy jól, mert volt egy-két meccs, amin belerázódnak, amin begyakorolják a formákat, egymást. Kevésbé jó párosok ellen, ahol elmegy, hogy még nincs meg az összhang. Nem pedig a Fish-Bryan duó ellen.

Az amerikaiak nagyon készültek erre a fordulóra, ügyesen és okosan használták ki, hogy a teljes nyomás a svájci csapaton volt, és tőlük nem várt senki semmit (ami egyébként elég vicces volt, néha azért felmerül bennem, hogy az újságírók egyáltalán ismerik a csapatokat?), és hittek abban, hogy sikerülhet.

A svájciaknak is tanulságos volt ez az összecsapás, komoly következtetések levonására alkalmas. Olyan következtetésekére, minthogy amennyiben az olimpiát, vagy esetleg később a Davis Kupát komolyan gondolják, azért tenni kell. Együtt kell gyakorolni, el kell indulni párosban különböző tornákon, bízni kell a másikban.

Kérdés persze, hogy mit fog a felszínre hozni ez a vereség. Ugyanis Fed, az elveszített páros után, a svájci sajtó előtt életében először kritizálta Stant (volt rá alapja, párosban is Stan miatt veszítették el folyamatosan a szervát), pedig mindezidáig kínosan ügyelt arra, hogy soha, semmilyen rosszat ne mondjon róla, valamint kifejtette a véleményét a csodálatosan elrontott pályáról is.

Az üzenet egyértelmű volt: nem hajlandó egyedül elvinni a balhét.

Advertisements