Címkék

, , , , , , ,

Túlzás lenne azt állítani, hogy az idei US OPen Series mély nyomott hagyott volna a a drukkerek lelkében, de nincs mit csodálkozni ezen, ha a fő attrakciók (a játékosok) hasonlóan gondolkoztak, a mind fizikailag, mind lelkileg végtelenül kemény első félév után a mezőny szinte kollektíven dobta be a törülközőt. Kivéve Mardy Fisht, aki lubickolt az otthoni közönség előtt és igen jó helyzetbe hozta magát arra, hogy karrierje során először az év végi Mastersen is részt vehessen.

A többiek, akiktől az eredményeket vártuk volna, nos, ők annyira nem tudták beleélni magukat az amerikai hőség, pára és beton adta élménybe, így hosszú idő után újra egy teljesen feledhető US Open felvezető tornasorozaton vagyunk túl.

Akadt azért említésre méltó esemény, sőt, tenisztörténelmi esemény (nem, nem Caro és Rory immár nyíltan vállalt kapcsolatára gondolok), Novak elérte, hogy legyen egy olyan rekord, ami immár csak és kizárólag az ő nevéhez fűződik.

Korábban a legtöbb egy évben megnyert Mastersek száma négy volt, Fednek kétszer, Rafának egyszer sikerült ez a bravúr, 2011 Montreál óta ez a szám ötre emelkedett, ugyanis Novak Indian Wells, Miami, Madrid és Róma után Montreálban is győzni tudott.

Egészen Cincinnatiig kellett várnunk arra, hogy Novákon kívüli ezres bajnokunk is legyen az évben, a teniszistenek döntése pedig Marira esett, aki a véletlenek hathatós összejátékának segítségével le tudta győzni Djokót a döntőben.

Mit is mondhatnék néhány szóban az élmezőnyről?

Novak számára egyértelműen nem kedvezett a Wimbledon utáni szünet, már Montreálban sem játszott jól, Cincinnatiban pedig jött az a bizonyos Fal, vállsérüléssel megtetézve, így hirtelen kérdőjelessé vált, mit tud majd alkotni a US Openen.

Rafa Fed 2008-as évére kísértetiesen emlékeztető 2011-et produkál (mindig mondom, hogy semmi sem megismételhetetlen és egyszeri, ugye), Montreálban a félelmetes Ivan Dodigtól kapott ki az első fordulóban, Cincinnatiban pedig Mardy Fishtől a harmadikban. Játéka az eredményeknek megfelelő volt.

Fed Montreálban Tsongáig jutott, és ismét nem sikerült vennie ezt az akadályt, Cincinnatiban pedig Berdych állta útját. Fed az elmúlt két tornát Cincinnatiban megnyerte, de mindig mondja, hogy Cinci egy lutri: vagy érzed az első pillanattól kezdve a nagyon gyors pályát és akkor döntő, vagy nem érzed, és akkor gyorsan kiesel. Nos, Fed idén nem érezte, és mivel minden tiszteletem az övé, ezért csak annyit jegyeznék meg, hogy igen, az ember csak egyszer lesz harmincéves, így érthető hogy a tűző napon történő orrvérzésig edzés nem kapott prioritást az elmúlt időszakban.

Andy Montreálban az első körben búcsúzott, ezzel 0-3-ra javította az idei keménypályás ezreseken felmutatott eredményét, de Cincinnatiban, miután kiesett Rafa, Fed, Novak pedig a döntőben visszalépett, megszerezte első ezres tornagyőzelmét az évben. Persze, nem szabad ezt lebecsülni, tekintettel arra, hogy az első körökben eddig sem Rafa, Fed vagy Djokó jött szembe, így talán bizakodhatunk egy jó Andy Murrayben a US Openen.

Tsonga folytatta az évben mutatott jó formáját, azonban Cincire ő is lesérült, Söd kihagyta Montreált és Cincinnatit sérülés miatt, Ferrer kihagyta Montreált sérülés miatt, Berdie Fed legyőzését követően sérülés miatt adta fel a meccset Djokó ellen, szóval mindenki nagyon jó állapotban van.

Kisorsolták közben a párosításokat a US Openre, Fed természetesen Djokó ágán van, egyébként egyik nagymenő sem szidhatja az égieket, mert egyikőjük sem kapott megoldhatatlan feladatot az elődöntőig. Mármint alapesetben.

Jelen pillanatban viszont az alábbi a helyzet:

1. Van egy világelsőnk, aki a nagy menetelés vége felé jár, megérkezett a mentális fáradtság, némi sérüléssel megspékelve.

2. Egy maga alatt lévő ex-világelsőnk, aki méltósága és játéka széthullott darabjait próbálja összeszedni.

3. Egy világranglista harmadikunk, aki lelkesen vágja a centit, még ha ezt nem is vallotta be magának.

4. És egy világranglista negyedikünk, aki Andy Murray.

Egy sérült Tsongánk, egy sérült Robinunk, Ferrerünk, Berdie-nk, egy szárnyaló Fishünk, egy visszakapaszkodni nem tudó Delpónk (Fed simán verte Cinciben).

Szóval minden adott ahhoz, hogy egy izgalmas és emlékezetes US Openünk legyen.

Hacsak Irén hurrikán másként nem gondolja.

Advertisements