Címkék

, , ,

Remélem lassan mindenki befejezi a nyaralást, lélekben felkészül az őszre, és egy hónap szünet után előszedi magából a kicsit háttérbe szorított tenisz-fanatikust.

Hétfőtől újra itt vannak a fiúk, Montreál, majd Cincinnati és utána még egy utolsó lehetőség arra, hogy aki tud, az feliratkozzon a dicsőségtáblára.

Fed az elmúlt két és fél hétben Svájcban edzett, elmondása szerint annyira nem volt rossz az idő, tudott a szabadban gyakorolni, ennek örülök, igaz, nem tudom, hogy a svájci tizenhat fok és szél mennyiben volt ideális felkészülés a kanadai harminc fokra és 90%-os páratartalomra, de bízzuk ezt Rogra.

Egyébként Fed lelkesen fogadja a születésnapi jókívánságokat, a következő napokban lesz belőle jó pár.

Rafa eleinte haverokkal és sok-sok vízzel mulatta az időt, majd ő is nekiállt edzeni, ma pedig Montreálba is  befutott. Emellett csatlakozott a twitteresek népes táborához, amihez ezúton kívánok sok sikert.

Novak is pihent egy kicsit, feltehetően edzett is valamennyit, mindenesetre most épp azon ügyködik, hogy a világuralmi törekvések rögös útján újabb kanyart vegyen be, az amerikai nemzet behálózását a Conan O’Brien show-n és a Jay Leno show-n keresztül kezdte meg.

http://t.co/EgKCiuJ?type=js 

http://www.youtube.com/watch?v=2Qi8t9yncR8 

De voltak olyanok is, akik munkával töltötték az elmúlt heteket, egy-két kép erejéig említsük meg őket is.

Newport : Big John

Stuttgart: Szunyi

Bastad: Söd

Hamburg: Simon

Atlanta: Fish

Gstaad: Granollers

Los Angeles: Ernie

Umag: Dolgopolov

 

Pénteken hazai idő szerint este tíz órakor sorsolás.

Advertisements