Címkék

, , , , , , , , , , ,

Davis Kupa. A fura anomália a modern teniszben, ahol országok csapnak össze egymással a sportmárkák helyett, az utóbbi időben a nagyság eldöntésének egyik fontos fokmérője (de hát nem nyert DC-t! az igazán nagyon mind nyertek DC-t!), igazából azonban leginkább a barátkozós, családos, nem így szoktuk őket látni képek kiapadhatatlan forrása.

Kedvenc svájciaink Bernben próbálják legyőzni a portugálokat, egyelőre mindezt sikerrel teszik, lévén mind Stan, mind Fed megnyerte a saját meccsét, mégha meglehetősen nagy szenvedések közepette is.

A házigazdák úgy vélték, jó ötlet lesz az AO-hoz hasonló, lassú, de fedett keménypályán játszani ezt a fordulót Wimbledon után. Az eredménye ennek meg is lett, Fed lelkesen gyakorolta a bréklabda hárítást, teszem hozzá,  egész sikeresen, Machadónak mnidössze kettőt sikerült értékesíteni a százvalahány bréklabdájából (igaz, az egyikkel vitte az első szettet), Fed viszont hétből ötöt hozott, így a pocsék szerva ellenére sem volt túl izgalmas a meccs.

Elvileg ma Fedrinka jönne, de ez csak ma délelőtt fog eldőlni, a tegnapi meccs után mind Fed, mind Stan úgy nyilatkozott, hogy fáradtak, így nem biztos, hogy ők lépnek majd pályára a párosban.  Sebaj, jövőre megkapjuk majd az adagunkat, remélem.

A tegnapi meccsek azért így is kellő awwww-val szolgáltak, itt van mindjárt Fed, aki örömködik és a meccs végén hullámzást vezényel le,

vagy Fed és Sev Mindörökké Együtt,

vagy Stan kislánya, Alexia, aki anyukájával együtt ellátogatott a meccsre, szurkolni apunak.

 

Jó látni, hogy Stan és Ilham még szóba állnak egymással.

De nemcsak Svájc igyekezett azon, hogy csapásokat mérjen a női szívekre,  itt vannak például a szerbek, bár ők másként érték el a kívánt hatást:

Nole végül nem fog játszani ezen a fordulón, Tipsza és Troicki megoldja ezt nélküle is, de ettől még elutazott ő is Svédországba, szurkolni a többieknek.

Szeretném akkor megragadni az alkalmat, és kedvezni cinnouse-nak, aki már régóta lobbizik néhány Victor képért, nem véletlenül.

Nem hiszem, hogy ezekhez sok hozzáfűzni való lenne.

Természetesen a férfi tenisz Legendás Baráti Párosa sem maradhatott ki a jóból. Ugyan Nando egyelőre nincsen kiírva egyes játékra, joggal, mivel Costa inkább Felire szavazott, szintén joggal, ez nem jelenti azt, hogy ne tudták volna így is érzékeltetni, hogy ők ketten összetartoznak és holmi szövetségi kapitányi döntések nem állhatnak az útjukba.

Nem igazán értettem ugyanakkor, hogy miért tartották az amerikaiak egyrészt jó ötletnek az austini szupergyors, fedett pályát (mégha az előbbi tulajdonságát megkérdőjeleztem a pályának, amikor Mardy a háló fölött négy méterrel kezdett el labdákat ütögetni Felinek), másrészt miért gondolták azt, hogy Rafa visszalépésével ők az esélyesei ennek a találkozónak.

Kifejezetten úgy vélték, hogy Mardy öt szettben összehozott veresége Mardyt és nem Felit minősíti. Nem igazán tudok erre mit mondani. Én spéci kissé dühös voltam Felire, hogy öt szett kellett ehhez a győzelemhez, mert négyet vártam. Úgy értem, Felinek gyilkos szervája van, szeret és tud is gyors pályán játszani, nagyon jó formában van (negyeddöntő W-ben, vagy ez már nem rémlik?), és lehet ugyan, hogy Mardy épp top tízes, míg Feli jóval lentebb, de a képességeiket tekintve inkább azonos szinten vannak, ha egyáltalán. Ráadásul Feli borzasztóan jó DC játékos, aki imádja, ha ellene szurkol a közönség.

rAndy pedig képtelen meccset nyerni már egy ideje, Ferrer megbízhatóan, és jól játszik, sima három szett lett a vége.

A spanyolok tehét 2-0-ra vezetnek, amely tény szerintem csak az amerikaiakat lepte meg. De őket nagyon.

Tényleg azt hittétek, hogy van esélyetek? Tényleg?

Időzzünk még egy kicsit a spanyolajkúaknál. Argentína már az elődöntőben van, miután az első három meccset megnyerték Kazahsztán ellen, Delpi és Monaco vitte az egyes találkozókat, Nalby pedig, miután a vulkáni hamufelhő miatt nem tudott repülővel menni, autóba szállt, és levezetett 700 kilométert, csakhogy a helyszínen szurkolhasson.

Davis Kupa, így szeretlek.

Advertisements