Címkék

, ,

Azért örülök annak, hogy végre Rafa is kapott a jóból… egy kissé túlzásnak éreztem, hogy minden tornán nekünk kell Djokó, az Űrversiönnel összefutnunk, míg Rafa békésen lógatja a lábát, holmi Ferrerekkel, meg pihizéssel töltve az időt…

Pedig Rafa már nem is az igazi AO-s Djokót kapta, hanem az eggyel visszavett fokozatot. A “nem annyira verhetetlen, de valójában mégis az ” verziót. Azt, amelyik akár el is veszíthette volna ezt a meccset, kivéve, hogy nem veszítette el.

Nole 20-0 a WTF óta, és ebben az évben  szettet is alig veszített (ötöt). Ebből viszont rögtön kettőt az utolsó két mérkőzésén, ami teljesen biztos jele annak, hogy közeleg a földre visszaszállás pillanata…

És csak  félig-meddig vicceltem.

Rafa jól kezdte a meccset, jöttek a szervák, ki nem kényszerített hibája volt, ha egy, Djokó pedig kicsit fáradt, kicsit óvatos, kicsit el sem hiszem, hogy egy ezrest is behúzhatok állapotban volt.

Aztán ez a második szettre elmúlt.  Djokó fokozatosan javult fel, ezzel egyenes arányban Rafa fokozatosan romlott, már nem jöttek a szervák, viszont jöttek Djokó káprázatos fogadásai, és a hit, hogy már pedig  bárkit, bármilyen körülmények között le tud győzni.

Az utolsó szett csúnya lett, csúnyább, mint amit Fed szedett össze előző nap. Nem mintha ez a végeredményt tekintve sokat számítana.

Az újdonsült világranglista második ezzel egy darab Davis Kupa, egy darab GS és egy darab ötszázas torna mellé egy ezres trófeát is begyűjtött (utoljára Djokó 2009- ben Párizsban nyert ezres tornát, tavaly ezres torna döntőjébe sem került). Kétségtelenül igen jó mostanság Djokó helyzetkihasználása.

De megállásra nincs idő, jövő héten már Miami, és az utolsó tavaszi keménypályás torna legfontosabb kérdése: Pete Sampras (1994), Andre Agassi (2001) és Roger Federer (2006) után sikerül-e Novaknak is megcsinálnia az AO – IW – Miami triplát?

Ennek elérése érdekében nem kapott rossz sorsolást a szerb, Mari van ugyan a negyedében, míg az ágán Robin, de hát, az utóbbi hetek eseményei tükrében, mindez nem sokat jelent, míg a másik ágon, ha minden az előzetesen várhatóak szerint alakul, Fed és Rafa fogja gyilkolni egymást, és mégis…

De ha most esetleg nem is, legkésőbb a salakszezonban biztosan 😉

Advertisements