Címkék

, , ,

Fed és Rafa az AO-ra hangol, Esz fordításában és széljegyzeteivel (köszönjük 🙂 )

ROG

A Grand Slamek természetesen mind kiemelt jelentőséggel bírnak a játékosok számára. Neked Melbourne-ről alapvetően jó emlékeid vannak, egyetértesz azzal, hogy az AO-szereplés meghatározhatja az egész szezon alakulását?

Ha a Grand Slameket vesszük, az AO és a Garros elég távol esnek egymástól időben, így mindig jó érzés, ha itt megy a játék, mert utána egy kicsit belassul az élet – ott van persze IW és Miami, amik nagy tornák, de azokig is van nagyjából egy hónapunk. Ha ott rosszul játszol, ahogy én tavaly, az embereknek valahogy túl sok idejük lesz, és többet beszélnek, mint kellene. Hála istennek tavaly sikerült megnyernem az AO-t, de még így is mondtak ezt-azt. Szóval ezért fontos az AO.

Belegondoltál már abba, hogy ha esetleg nem sikerül a tavaly eredményt megismételni, 2003 óta először egyetlen slamen sem leszel címvédő? Nekünk ez szinte hihetetlennek tűnt, te mit gondolsz? (Nothing lasts forever, even cold November rain…)

Ez van. Nem olyan egyszerű dolog Slameket nyerni. Ez a statisztika is csak azt bizonyítja, milyen elképesztően nagy dolog az, amit az elmúlt években elértem. Egyébként meg a szezonnak akkor sem lesz vége, ha címvédő nem is vagy sehol, ugyanúgy van még három esélyed nyerni. Ráadásul ez az egész nem is csak a Slamekről szól, noha szeretik így beállítani. Persze mind tudjuk, mennyire kemények ezek a tornák, és hogy a legjobbak teljesítményét ezeken mérik le. De legalább ilyen fontos a WTF, és más tornák szintén. Nem csak a Slamekre koncentrálok, nem így dolgozom, különben miért mennék el Qatarba, Stockholmba, Bázelbe, Halléba? (Ez olyan magas labda, hogy megalázó lenne lecsapni.) Inkább kímélném magam, amennyire csak lehet, de nem ezt teszem.

A figyelem nagy része Rafára összepontosul most, hogy a Rafa-slam a tét, és talán kevesebbet foglalkoznak veled, a te eredményeiddel. Amikor látod ezt a felfokozott érdeklődést Rafa iránt, az motivál, hogy újra a csúcsra kerülj?

Nem, úgy értem, nem nagyon olvasok újságot, így azt sem tudom, pontosan kire összpontosul a figyelem. Remélem, tényleg rá. Megérdemli. Ő a világelső, ráadásul sorozatban a negyedik slamjét készül megszerezni. Elég nyilvánvaló, hogy ez jó téma. Én vagyok a címvédő, az is jó téma. Sam Stosur is jó téma. (Köszi, Rog, a WTA nevében.) Del Potro visszatérése is jó téma. Egyetlen lapot sem kell a kezembe vennem, hogy tudjam, mi van a szalagcímeken. Egyébként mindig örülök, ha az emberek a teniszről beszélnek, legyen bármi az apropója, mármint bármi pozitív. Ez fontos. Amit Rafa elért, az egészen lenyűgöző, és bizonyos szempontból nyilván a torna legfőbb esélyesévé is teszi őt. Remekül játszott a Garrostól Wimbledonon át az USO-ig. Tényleg hihetetlen volt nézni. Ugyanakkor ezt a szintet fenntartani nagyon nehéz. (Vicces ez tőled, sweetie, de a remény hal meg utoljára.) Ettől függetlenül biztos vagyok benne, hogy felkészülten érkezett ide. Rajta tartom majd a szemem, és ha lesz rá lehetőségem, remélem, meg fogom tudni állítani.

De szerinted jó ez így, hogy ő a favorit, vagy neked kéne annak lenned? (Jaj hagyjuk már, tényleg…)

Neki kell annak lennie. Három slamen címvédő, én ezen az egyen… Persze megnyertem a vébét, és elég jól megy a keménypályás játék mostanában, de a slameket egyértelműen Rafa dominálta. Még csak szoros meccse se nagyon volt, szóval ő a favorit. Nem jelent számomra különösebb problémát, hogy nem én vagyok az.

RAFA

Érzel valami extra terhet magadon most, hogy sorozatban a negyedik slamedért indulsz?

Egyáltalán nem. Tény, hogy talán először és utoljára adatik meg ez a lehetőség számomra, de plusz nyomás emiatt nincs rajtam. Csak a szokásos, az ember igyekszik a Grand Slameken a maximumot nyújtani. Hogy ez történetesen pont a negyedik lenne sorozatban, ilyesmin nem nagyon gondolkozom. Fontos, hogy jól menjen a játék, jól kezdjem az évet, a többi majd kialakul. Nehéz egy ilyen nagy torna előtt bármit is mondani…

Federer szerinte te vagy a torna esélyese, mivel a legutóbbi 3 slamet is te nyerted. Egyetértesz vele?

Nem, a legkevésbé sem. Minden torna más. Igyekszem majd a lehető legjobban játszani, aztán kiderül, hogy állunk, no? Ha sikerül a legjobbamat hoznom, lehet esélyem a második hétre (tövig fogom rágni a körmöm), onnan pedig meglátjuk, no? Fel kell készülnöm mindenre, nehéz meccsek lesznek. Nála mindenképp esélytelenebb vagyok, és nem vagyok esélyesebb, mint Djokovic, Murray, Söderling meg a többiek, no? (No?) Ez a helyzet. Szerintem.

 

 

Reklámok