Címkék

, , , ,

Fed szalad a labda után, ami földöntúli harmóniában pont úgy pattan fel a szép füvön, hogy Fednek tökéletes pozícióban csak meg kell lendítenie a tenyeresét, úgy mint több ezerszer előtte, hogy gyilkos erővel küldje át a labdát Berdych térfelére…

… és a labda költői könnyedséggel a hálóban köt ki.

Az egyszeri Fed drukker pedig megadóan felsóhajt (“legalább nem Falla”), és kimegy a konyhába eperszörpöt inni.

A meccs után pedig felteszi a kérdést: merre tovább, Rog?

A válasz nem sokáig késlekedett: Fed felfogadta Paul Annacone-t edzőnek, két hét nyaralás után nekiállt dolgozni, vett egy mély levegőt, és előlről kezdett mindent.

És ez a minden nem volt kevés: az elmúlt négy hónapban fokozatosan végighaladtak az összes olyan kritikus ponton, amivel Fednek az utóbbi években gondjai voltak. Kezdték a hálójátékkal, aztán a fogadásokkal folytatták, majd következett a második szerva. Miközben igyekeztek felépíteni egy támadóbb, gyorsabb, energiatakarékosabb játékstílust.

Rettenetesen nagy munka lehetett.

Persze, nem ment mindez egyik napról a másikra, és még messze van a vége, van még min javítani, van még mit fejleszteni. De azt azért kijelenthetjük: négy hónap megfeszített munka elég volt arra, hogy ne azt a kilátástalan szöszmörgést kelljen néznünk,  mint amit Wimbledonban láttunk.

És ami még ennél is fontosabb: Torontóban addig küzdött, míg össze nem jött a döntő, Cincinattiban túllépett a finálé-fóbián, két év után újra részt vett az ázsiai etapon, úgy kezelte Stockholmot, mintha az év tornája lenne, majdnem sírt Bázelben, és 4000 pont hátrányban a legkisebb is számít alapon minden egyes győzelemért odatette magát.

Mert hát mikor máskor döntsön úgy az ember, hogy újra világelső akar lenni, ha nem akkor, amikor éppen behozhatatlan hátrányban van?

Igen, Paul-A nemcsak edzőnek, hanem pszichológusnak is elsőrangú.

Az eredmény: Wimbledon óta nyolc torna, ebből hat döntő, kettő elődöntő. Egy kettőötvenes, egy ötszázas, egy ezres és egy ezerötszázas tornagyőzelem.

A tornák alapján a lehetséges 41 meccsből 39 meccs, a 39 meccsből 35 győzelem, a top 10 elleni mérlege 13-3. A hatvannegyedik, a hatvanötödik és a hatvanhatodik tornagyőzelem, az ötödik Mesterek Tornája győzelem, amivel csatlakozott az eddig legtöbbet nyert Samprashez és Lendlhöz, magabiztos második hely a világranglistán. És a szombati meccsen Djokó szerint a legjobb tenisz, amit 2010-ben játszottak.

Nem rossz teljesítmény egy ilyen vén csatalótól, ugye? 😉 🙂

Fed őszi teljesítményének megérdemelt jutalma volt az elmúlt egy hét: legyőzte a világranglista hetediket, ötödiket, negyediket, harmadikat és az elsőt. Mindössze egyetlen szettet veszített. Az ellenfelei egytől egyig mind fáradtnak, lassúnak és nagyon rossz napot kifogónak tűntek ellene, pedig nem erről volt szó. Egyszerűen csak nem jutottak levegőhöz, nem találták a labdát, mert nem tudták, hogy hova érkezik, és nem tudták, hogy mit is kellene másként csinálniuk.

“Nem lehetett semmit sem tenni ellene az első szettben, hihetetlenül játszott. Nincs más teendőm, mint gratulálni neki egy újabb nagyon jó tornához. Egész  héten fantasztikusan játszott, szettveszteség nélkül jutott a döntőbe. Nagyon magas szinten játszott. Megpróbáltam mindent megtenni, de ma jobb volt, mint én.”

“Mindenki látta a tegnapi [Andy Murray elleni] meccset és levonhatja a következtetéseket. De nem fogom azt mondani, hogy amiatt veszítettem, mert fáradt voltam. Azt fogom mondani, hogy azért veszítettem, mert egy nagyon jó Roger Federer ellen játszottam az egyik kedvenc borításán. Amikor így játszik, akkor nehéz őt megállítani.”

Hát igen, Rafa nem fogja legkedvesebb emlékei között emlegetni a tegnapi meccset. Elszokott ő már ettől. De semmi baj, azt hiszem pont jókor jött neki ez a kisebb kudarc. Egy kicsit felrázza az US Open utáni kényelmes-eufórikus-fáradt állapotból, és nem 110%-kal, hanem 120%-kal fog majd készülni az AO-ra.

Fed pedig úgy játszott Rafa ellen, ahogy azt kell. Nagyon jó első szerva, nagyon jó második szerva az első és a harmadik szettben, gyors tempó, erős fogadások, hibátlan fonák, nem nyesegett, hanem laposakat ütött, hálójáték, nem engedte az alapvonalon történő hosszú labdameneteket. És Rafának igazán jó első szerva hiányában nem volt ez ellen a játék ellen ellenszere. És ami még ennél is nagyobb fegyvertény: neki is muszáj volt ezt a felfokozott tempójú támadójátékot  játszania, pedig ez nem az ő valódi terepe.

Persze, nem ez az első alkalom, hogy Rafa nem tudja a lépést tartani az igazi, klasszikus keménypályás teniszt játszó másik féllel (Tsonga, Delpi, Djokó, Fed ugranak hirtelen be), de úgy gondoltam, hoy Rafa már beérett annyira, hogy ez ne fordulhasson elő vele többet. De nem így történt, a meccshiány miatt nem volt igazán jó formában és így igazán esélye sem volt a meccs megnyerésére.  A második szettben próbált változtatni, felvette a fonalat, ő is támadóbban lépett fel, bentebbről ütötte a labdákat, igaz, ez utóbbira azért volt lehetősége, mert Fed első szervája kihagyott több gémre (egy ponton 27%-os volt a szerva), így a másodikakat jobban le tudta támadni. A harmadik szettre Fed viszont újra összerakta a szerváját, és ezzel vége is volt a meccsnek.

Fed a meccs végén gyakorlatilag azt se tudta, hogy hol van, azt hiszem, ő se erre számított, még puszi se volt a kupának, az integetés is hiányzott, és a beszédében sikerült azt a klasszikust elsütnie, hogy köszönetet mond a labadszedő gyerekeknek, mert ha ők nem lennének, akkor nekik kellene szedni a labdát, és akkor nagyon hosszúak lennének a meccsek 😉 🙂

Rafa nem volt feldobva, azt is mondhatnám, hogy nagyon el volt keserdve, őszintén szólva nem gondoltam, hogy ennyire fontos volt neki ez a torna, de a meccs utáni reakciójából úgy tűnt, hogy igen.

Fed pedig csak ragyogott:

“Tartottam magam a játéktervhez, amivel a pályára léptem. Csakúgy mint ahogy az első meccsemen, Ferrer ellen, most is ragaszkodtam ahhoz, ahogyan játszani akartam. Ugyan elveszítettem a második szettet ennek ellenére nagyon örülök annak, ahogyan ma játszottam. Szerintem nagyon magas volt a színvonal, nem tudom, hogy egyáltalán tudtam volna-e ennél jobban játszani, szóval nagyon elégedett vagyok. “

” Nem könnyű Rafa ellen játszani, de ragaszkodtam ahhoz, hogy támadni fogok. Tudtam, hogy a hosszú távon ez lehet  a döntő, és a végén ez így is volt, ezért örülök nagyon.”

“Úgy tűnik, jó döntéseket hoztunk az év vége felé. Fizikailag nem volt gond ezzel a sok játékkal. Öt tornán játszottam hét hét alatt. Most érthetően elég fáradt és kimerült vagyok, de kit érdekel ez már húsz év múlva. Szóval most nagyon jól érzem magam.”

Ezzel a meccsel befejeződtek az idei év egyes küzdelmei, jövő hétvégén még egy jónak ígérkező Davis Kupa döntő vár ránk, majd egy kis pihi, aztán jön a déli nyár, jön Ausztrália… 🙂

  

Advertisements