Címkék

, , , ,

“Jó dolog, hogy néhány tornán újra gyorsabb pályákat csináltak. Nem azt mondom, hogy minden tornának ezt kellene tennie, de a fedett pályának elvileg gyorsnak kellene lennie. Csak egyetlen fedettpályás masters van, szóval úgy gondolom, hogy annak kellene a leggyorsabbnak lenni. Sanghaj rettenetesen lassú volt, Torontó is. Az egyetlen pálya, ami kicsit gyorsabb, az Cincinnati. Miamit és Indian Wellst is ngyon lelassították. Szerintem jó dolog a játékosoknak is, hogy újra kicsit játszhatnak gyors pályán is, néha kell két-ütéses teniszt is játszani, nem árt a változatosság. Nem egyszerű ilyen jellegű tenisz, de mindenképpen nagyon szórakoztató.”

A párizsi torna igazgatója, miután tavaly olyan három-szettes meccseket nézett végig a saját tornáján, amik tovább tartottak, mint három óra, úgy találta, hogy az eredetileg szükséges pályalelassítások túl messzire mentek. Jean-François Caujolle tehát gondolt egyet és úgy döntött: idén gyors lesz a párizsi pálya.

Mit gyors. Nagyon gyors.

A The New York Times cikke szerint míg a US Open borítása 40-es értéket ér el az ITF Pályagyorsasági Skáláján (igen, van ilyen), addig a párizsi borítás a tavalyi 38 helyett idén 45-ös a skálán.

Visszagondolva a hétre, Caujolle számítása bejött.

Ilyenkor év végén, a párizsi torna a franciákon kívül nem sokakat érdekel, a játékosok is leginkább nyűgnek tekintik, a színvonal alacsony, a mezőny foghíjas.

Idén viszont az év egyik legjobb tornája volt a párizsi,  az év legjobb tenisznapjával.

És olyan játékkal, amit mostanában nem láthattunk.

“Szerintem nagyon jó móka volt, és remélem, hogy nem ez lesz az utolsó ilyen. Nagyon hozzászoktunk már ahhoz, hogy minden pályán ugyanúgy kell játszani. Támadsz. Tudod, hogy el fognak mellett ütni, ezért inkább hátul maradsz és vársz. Azzal győzöl, hogy felőrölöd a másikat. Vagy hogy pörgetéseket és szögeket használsz. De egy gyors pályán, minden sokkal direktebb. Sokkal egyértelműbb. Lapos. Ez egy másfajta kihívás, és én szeretem, amikor a kihívás megváltozik.”

Ahogy elnéztem, amint Michael Llodra gyönyörűségesen röptézett, támadott, chip&charge-olt, az jutott eszembe, hogy rettenetesen hiányzott ez a játék.

És úgy gondolom a gyors pályának nagy szerepe volt a Fantasztikus Szombatban  is, amikor egyszerűen nem lehetett otthagyni a meccseket, muszáj volt végignézni őket, minden egyes labdamenetet.

A Llodra-Söderling meccs nálam simán top 3-ban van az idei meccseket nézve, és talán az egyetlen olyan, amire azt mondanám, hogy mindkét fél játéka miatt klasszikus. Mika és Bo három szetten keresztül mutatták be azt a rengeteg mindent, amit a fedettpályás teniszről tudni lehet: Llodra valahonnan a múltból, míg Robin  a kétezres évekből. Llodra szervált, Robin szervált, Llodra hálózott, Robin tenyerest ütött. Három szetten keresztül, mindketten végig nagyon jól játszva, igazi hullámvölgyek nélkül. És nagyon-nagyon akarva a döntőt. Végül három meccslabda hárítását követően, döntő szett TB-ben, Robin ment tovább, és jutott be karrierje első masters döntőjébe.

Majd jött egy összeszedett, a tornát és teniszt végre igazán komolyan vevő Monfils, és egy kissé elfáradt, de a döntőért minden porcikájával küzdő Federer. Nem volt olyan színvonalas meccs az övék, mint az előző, de izgalomban nem volt hiány.  Feden már az első, kilenc perces gémtől kezdve látszódott, hogy ez nem az a Fed, aki az elmúlt három hetet végigjnyerte, sokszor volt bizonytalan. De még így is profi második szettes TB-t játszott, és a döntő szettben brékelőnyt szerzett, amit azonban nem tudott megtartani. Az első meccslabdánál kihagyott ajtó-ablak helyzetből pedig már nem tudott igazán visszajönni, és  így Monfils, aki most nem bohóckodta el, tavaly után újra döntőt játszhatott saját közönsége előtt.

A teniszistenek azonban úgy döntöttek, hogy a három, több mint a kettő: a döntőben Monfilson kijött a Mari és a Fed elleni meccsek minden nyűgje, az első szettben a pályán se volt. A másodikban becsületére legyen mondva, mindent megtett azért, hogy egyáltalán legyen meccs, de Robin halálosan nyugodtan, hiba nélkül megnyerte élete első mastersét.

Nagyon örült.

A meccs utáni interjúban nem felejtette el megemlíteni, hogy Párizs a legkedvesebb városa, hogy Monfilshoz hasonlóan ő is két döntőt vesztett el itt, és Monfilsszal pedig még azon is elmerengtek, hogy milyen nehéz dolog is egy Fed-verés.

Emlékezetes torna volt. Ismételjük meg jövőre is 🙂

/Az idézetek természetesen Fedtől vannak 🙂 /

 

Advertisements