Címkék

, , , , ,

* Újságcím egy bázeli lapból. Mert sok a lehulló levél az utcákon…

Kénytelen voltam megállapítani, hogy a tenisztornára járás nagyon addiktív dolog. Ha ráadásul mellette olyan csodálatos helyeket fedezhetsz fel, mint Róma és Bázel, akkor meg különösen.

Igen, a svájci hármashatáránál fekvő, 160.000 ezres, hamisítatlan svájci német város is olyan hely, amit érdemes megnézni.

Fed szerint nemes egyszerűséggel csak a világ legszebb városa, és bár nyilván ebben nagy szerepet játszik az is, hogy ő itt, tényleg, igazán otthon van, nem is volt ez a kijelentés akkora túlzás. Tesóm nemes egyszerűséggel csak “mindjárt sírva fakadok” városként emlegette ott-tartózkodásunk második napjától kezdve Bázelt 😉 🙂

Bázel egy gyönyörű középkori óvárossal büszkélkedhet, a Rajna is itt válik hajózhatóvá, és átszeli a várost,  kiváló lehetőségeket teremtve a szebbnél szebb fényképek készítésére.

Némiképp mellbevágó érzés, hogy a gyönyörűen felújított Belváros majdnem minden házára ki van írva, hogy mikortól áll ott, és alig van olyan évszám, ami 1500-zal kezdődne, az 1200-as viszont nem ritka…

Rendelkeznek még egy XII. századi katedrálissal, a városházát pedig nem tudom, hogy honnan szedték, de van egy olyan érzésem, hogy valamelyik városvezető tanulmányúton járt az 1500-as években Firenzében 😉 🙂

Katedrális

Városháza

A városban egyébként nagyon hangulatosan keverik a régit az újjal: a történelmi kis tereiken mindenütt dodzsemek, óriáskerék, egyéb vidámparkos játszóalkalmatosságok, különféle termékeket áruló sátrak, ételeket, italokat felszolgáló bódék álltak, ugyanis Őszi Fesztivál volt szerte a városban.

Rengetegen voltak kinn a tereken, hiába volt hétköznap, az ebédszünetben az öltönyös úriemberek tunkolták a mustárba a nagyon finom kolbászokat, sülteket 😉 🙂

De nemcsak a Belvárost érdemes megnézni, a kicsit kintebb lévő St. Alban és St. Alban előváros is XII-XV. századi malmokat, városkaput rejt…

A városban nagyon jó a tömegközlekedés, főként villamosvonaluk van rengeteg, a közlekedési lámpát viszont nem kedvelik, csak a legnagyobb csomópontoknál van, így különösen az első napokban nagyon oda kell figyelni, hogy ne mászkálj egy éppen érkező villamos alá. Autóból viszont jóval kevesebb van, mint nálunk és nagyon odafigyelnek a gyalogosokra, ha már méterekkel a zebra előtt járva úgy ítéli meg, hogy te valószínűleg a zebra felé fogsz ténferegni, akkor előzékenyen megáll, és megvárja, hogy valóban ez történik-e.

Ez a hozzáállás egyébként jellemző egész Svájcra: az ember az elsődleges, és minden csak azért van, hogy a te életed a lehető legegyszerűbb és legélhetőbb legyen. Nincsenek űrvillamosok, nincsenek hatalmas, agyoncicomázott házak, nincsenek szép, de teljesen használhatatlan ruhadarabok, de van mindenhova elérő tömegközlekedés, wifi, kerekesszékes feljárók, emberek, akik rögtön átváltanak svájci németről szimpla németre, vagy angolra, ha kell… Lehet horgászni a Zürich belvárosát átszelő folyóban, vagy kocogni a villamossíneken. A szállodában hegycsúcs-alakúra formázott párna, valamint finom svájci csoki vár, kis üdvözlő szöveggel. És “hogyan legyünk sikeresek?” kézikönyv…

Mindezt csak azért mondom el, mert egy hét Svájcban sok mindent megmagyaráz arról is, hogy Fed miért olyan, amilyen. Az amerikai újságíróknak, akik szerint nem elég izgalmas, vagy a sok anti-fedesnek, akik szerint arrogáns, kötelező lenne eltölteni egy kis időt Svájcban. Sok minden érthetőbb lenne utána.

És akkor talán nem születnének olyan cikkek, amik szerint senki sem lehet próféta a hazájában. Tény, nem reklámozzák agyon, nem aknázzák ki, nem szól Bázelben minden Fedről, de ez ne tévesszen meg senkit sem: rettenetesen büszkék rá és nagyon szeretik.

Vonattal közelítettük meg Bázelt, és már a pályaudvarról kilépve a Swiss Indoors zászlói fogadtak.

A továbbiakban is hasonlóan alakultak a dolgok: nem csinálják feltűnően, de hol itt bukkansz egy Fedbe, hol ott.

Például a patika kirakatában,

vagy egy dedikált Jura kávéfőző mellett mosolyogva,

vagy a Credit Suisse főhadiszállásán.

A Nike boltban külön Fed sarok van, ahol lehet RF sapkától RF pólóig, nadrágig, kardigánig mindent venni. Természetesen a legújabb kollekciókat.

Még dedikált cipő is volt.

Jó szokás szerint a “hogyan csináljunk hülyét magunkból a közös jó érdekében?” – krumpli fejezet Bázelben  sem maradhatott ki. Tudtuk, hogy van valahol egy olyan utca, ahol a bázeli díszpolgárok díszkövei vannak à la Hollywood, ami minden rendes Fed-drukker egyik fényképezkezdő helye a városban.

Mi pedig már bejártuk a Belvárost legalább kétszer és nem találtuk. Jött a nagy ötlet: kérdezzük meg a hotel portáján, csak tudják már.

Tévedtem, a csaj közölte, hogy márpedig náluk nincsen ilyen. Én meg mondtam, hogy márpedig van. Éreztem, hogy ezt alá kell kissé támasztanom, így kénytelen voltam előadni, hogy ATP torna, meg Fed meg  blabla. Akkor már kezdett derengeni neki valami, és fel is hívott valakit, azzal, hogy merre van a Roger Federer Walk of Fame. Nem akartam kijavítani, hogy ez nem teljesen csak Roger, de a módszer kétségtelenül eredményes volt, mert a felhívott illető így már gond nélkül tudta 😉

A csaj pedig még meg is köszönte a tippet. Azt nem mondta, de láttam a szemén, hogy a jövőbeni hasonló őrülteknek jó információ lesz majd 😉 🙂

Szóval megtaláltuk a követ is, de nem csoda, hogy magunktól nem jött össze, mint minden mással, ezzel se igazán kérkednek, nincs igazán fő helyen, bár a Belváros szívében van, de nincsen kis virágokkal, meg útmutatókkal körbekeretezve.

Helyenként még a beton is repedezett 😉 🙂

A torna helyszíne a St. Jakobshalle volt, ami a bázeli sport- és rendezvény csarnok, igen közel a városközponthoz: a 14-es panoráma villamosjárattal negyed óra alatt el lehet jutni a Belvárosból a színhelyre. A torna két pályán zajlik, a 6000 férőhelyes centeren, és a center pálya mellett kissé tájidegenül ható, picike kettes pályán.

Az interneten két napra, keddre és szerdára sikerült jegyet venni, a nyitónapra már nem lehetett, de római tapasztalatainkból kiindulva, úgy gondoltuk, hogy majd a helyszínen… mi kis naivak. Liziék hamarabb Bázelben voltak, mint mi, jött az sms, hogy már csak négy jegy van. Az is olyan összegért, hogy nem akartam hinni a szememnek.

Végül Lizi mellett még tesóm ment a nyitónapra (hármunk helyett ő egyedül, ezzel mindent el is árultam a jegy áráról…), mert ő szerdán már ment haza. Mi meg drukkoltunk, hogy Fed lehetőség szerint ne essen ki az első körben 😉

Nem esett, és így még városnézésre is jutott idő. Cinnouse azért igyekezett mindent megtenni, hogy a blog ne maradjon le Fed első meccséről, sajnos még az igen borsos áru jegyek sem voltak annyira közel, hogy jó képeket lehetett volna csinálni, videót viszont annál inkább ( igen, egy kicsit mákos, meg ugrál, de azért a miénk 😉 🙂 ):

A Bevonulás

Még mindig a Bevonulás

Egy nagyon szép labdamenet, aminek a végén sajnos Dolgi megsérült.

Mivel Fed nem esett ki, hogy minden reményem megvolt arra, hogy láthassam szerdán. De azért már kedden is kimentünk, és akkor sem maradtuk svájci teniszező nélkül: Marco lépett pályára. Marco tavaly nagyon jól szerepelt Bázelben, negyeddöntőig jutott, most viszont eléggé belehúzott sorsolással: Marinnal kezdett. Aki ugyan minősíthetetlen fél évet produkált, de még így is stabilabb és jobb volt, mint Marco. Aki nagyon rossz napot fogott ki, sokat rontott, és hiába szurkolt neki mindenki, csak fellángolásai voltak.

Marin pedig úgy játszott, mint mindig: nem vagyok róla meggyőződve, hogy egyáltalán tudja, hogy hol van, és hogy mi történik körülötte, olyan mintha a saját fejében játszaná a saját meccsét, amibe aztán bele is bonyolódik rendre. De most nem tudott annyira, hogy ne ő kerüljön ki győztesen a találkozóból.

Aggódtam egy kicsit, hogy egyáltalán fogom-e Fedet látni abban a két napban, amit a tornán töltöttem, az első körös meccseket ugyanis három napra húzták szét, és csak pár második körös meccset játszottak szerdán. Bíztam azért benne, hogy Fed ezek közé fog tartozni, és nem kellett csalódnom.

Szerdán nagyon más volt hangulat, mint kedden.

Először is rengetegen voltak, várakozni kellett a bejáratánál, és a folyosó is zsúfolásig volt. Diszkrét RF pólós, sapkás, sálas emberek mindenütt. Öltönyös-kisestélyis személyek nagy számban a “rendes,” farmeres nézők között.

Becsületükre legyen azért mondva, nemcsak Fed meccsére jöttek ki, már az Andy Roddick – Sam Querrey találkozón is majdnem teltház volt. És egy dolog kétségtelen: értenek a teniszhez. Tudják, hogy mikor van kettőshiba, mikor ismétlik meg a szervát, nem fütyülnek, ha Berdych épp idegösszeroppanást kap a vonalbírók tevékenységétől, megtapsolnak minden szép pontot, bárki is üsse azt. Érdekes módon az ászokat viszont valamiért nem értékelik sokra, illetve az ászértékűeket sem.

És a nagyon sportszerű szurkolás mellett is teljesen egyértelművé teszik, hogy kit szeretnének győztesen látni a meccs végén.

Ami nem volt kérdés a Roddick – Querrey találkozót követő meccs esetében.

A játékos folyosón feltűnt Roger Federer és Janko Tipsarevic, amely tényt természetesen követhettünk a kivetítőn. A meccs előtt még interjút is kellett adniuk, ilyesmivel a mezőny nem Feddel összecsapó részének nem kellett megküzdenie, és Jankót hallgatva, azt hiszem, ő is nagyon szívesen lemondott volna erről a megtiszteltetésről. Az interjú során Fed arcán a feszültség látszódott, Tipszáén pedig az, hogy mennyivel jobban szeretné ő most valamelyik bázeli kocsmában nézni ezt a meccset. De azért megnyugtatott minket, hogy igyekszik majd a legjobbját nyújtani. Annyira nem győzött meg.

Majd kissé levették a világítást, aztán jöttek a fények, a zene, a kirobbanó tapsvihar…

Egyszerűen érezni lehetett azt az izgalmat és örömet, amit az okozott, hogy itt van Roger. Talán szirupos egy kicsit, de az egész este folyamán az a mindent átható érzés volt a legerősebb, hogy a bázeliek minden sallang és érdek nélkül egész egyszerűen nagyon szeretik őt. A kisfiútól kezdve, aki otthon készített egy picike transzparenst, amire szemmel láthatólag ő írta rá a Go Rogert, és akit apukája végtelen büszkeséggel fényképezett a meccs előtt, a meccs utáni interjúig, ami természetesen svájci németül (sőt, bázeli dialektusban…) zajlott, pedig addig a bemondó addig mindent szép, “normál” némettel közölt. Tudták ők is, hogy vannak külföldiek sokan, de ez most csak az ő és Rog közös dolga volt.  Nem tudtam érte haragudni rájuk.

Maga a meccs szokatlan élmény volt.

Ugyan szokás szerint az első gém még döcögött, de sikerült nem brékelődnie, majd elég gyorsan kiderült, hogy Tipszának vagy nem fekszik ez a gyors pálya, vagy nem fekszik Fed játéka, vagy egyszerűen csak rossz napot fogott ki, esetleg mindhárom, de nagyon sok hibával és ötlettelenül játszott.

Érdekes volt, hogy mennyire nem tudott mit kezdeni Fed szerváival, és ezalatt nemcsak az erős, jól helyezett első szerváit, hanem az utóbbi időben olyan sok gondot okozott második szerváit is értem.

Sokszor volt úgy, hogy Fed küldött egy nem túl acélos második szervát, de Janko mégsem tudta visszaütni, mert megtréfálta az, ahogyan pattant. Nem tudom, hogy mindez mennyire volt tudatos változtatás eredménye Fed részéről, vagy mennyire csak a pálya adta, mindenesetre Jankón a második szett közepe felé látszott, hogy frusztrálja a dolog, többször elégedetlenségének adott hangot az események alakulását illetően.

Ami Fedet illeti: sikerült egy olyan meccset látnom tőle, amin nagyon takarékon játszott, nem kereste a vonalakat, ha nem kellett, nem vállalt be semmi extrát, ha nem kellett, csak éppen annyit adott ki, amit a sima két szett megkívánt.

Igaz, csak egy-egy brék volt mindkettő szettben, de ez csalóka volt, mert az volt az érzése az embernek, hogy Fed gyakorlatilag akkor brékelhetne, amikor akar.

A második szettben három-háromnál döntött úgy, hogy akkor most fog. Nagyon érdekes volt látni, hogy megy rendesen a pszichológiai hadviselés a felek között, ez a TV-ben nem annyira tűnik fel. A kérdéses esetben ugyanis Fed ráérősen odaballagott a székéhez, majd hasonlóképpen ráérősen kicsomagolta az új ütőjét…  Véletlenül sem nézett Jankóra, de az üzenet egyértelmű volt. Mindezt pedig a túloldalon a szervához készülő Janko szépen, csendben végignézte.

Oda is fordultam Lizihez: “na, akkor most jön a brék.”

És jött is. Fed kicsit begyorsított, Janko pedig szépen elrontotta, annyiszor, ahányszor kellett. Mit mondjak, impresszív volt.

Mivel tudtam, hogy brék lesz, az utolsó labdamenetet meg is örökítettem:

Fed brékel.

Profi, összeszedett, semmi felesleges energiapocsékolás-produkció volt ez a meccs Fedtől, amiből csak úgy áradt az önbizalom. Tulajdonképpen ezen a meccsen értettem meg igazán, hogy miért volt ő 2004 és 2006 között gyakorlatilag érinthetetlen, és miért van még hat ilyen évvel háta mögött és 29 évesen ott, ahol most van. Olyan technikai és ebből eredő mentális fölénye van, ami azt hiszem a TV-ben nem is látszik a teljes valójában. Ez a meccs páldául szép, sima, tisztességes 6-3, 6-4 volt, de valójában alázás jellegű volt. Mert annyira egyértelmű volt, hogy valószínűleg 50%-on se játszik, és az is egyértelmű volt, hogy ezzel Janko is tisztában van.

Beszéltük Lizivel a meccs után, hogy ugyan igaz, hogy rögtön egy vesztes Fed meccsel kezdtünk Rómában, de nagy mázlink volt azzal a meccsel. Ugyanis  a tornák elején általában olyan meccseket játszik, mint a Janko elleni volt, elődöntőre és döntőre eljutni pedig nem egyszerű dolog (értsd nagyon drágák a jegyek). Viszont azon a meccsen volt ellenfele, és így olyan dolgokat mutatott meg az arzenálból, amire ezen a bázeli meccsen nem volt szüksége, és amit mindenkinek látnia kellene egyszer. Azon a meccsen azt értettem meg, hogy miért beszél mindenki róla csak szuperlatívuszokban, és miért van az, hogy mindegy hogy kikap, vagy nyer, más kategória az, ahogyan ő játszik.

Ó, és még egy felismerésem is volt Bázelben. Hogy miért vannak azok a második szett elejei rövidzárlatok. Leginkább azért, mert az első szett végén mindig van egy kisebb vagy nagyobb katarzis, ami után túl rövid a szünet ahhoz, hogy elölről kezdj mindent. Konkrétan én is úgy éreztem a második szett elején, hogy mindjárt bealszok 😉 🙂

Egy dolog azonban biztos: a meccs után már a jövő évi tornanaptárunkat tervezgettük 😉 Mint mondtam: nagyon addiktív dolog ez a tenisztornára járás 🙂

Akit érdekel a többi meccs is, amiket láttam Bázelben, azoknak itt ez a két link, ahhoz a két poszthoz, amit a heyho-ra írtam:

Bázelben az ősz

Svájcinak lenni, hatvanegy percre

Ezekben a posztokban is van Roger, sok mindent írtam abból oda is, amit ide, csak ide egy kicsit többet Fedről 🙂

És akit érdekel, hogy merre jártunk még ebben a két hétben, annak Cinnouse két posztját ajánlanám a figyelmébe, Lyonról és Marseille-ről. Ezekben ugyan nincsen szó helyes teniszezőkről (na jó, ez nem teljesen igaz 🙂 ), de Marseille teniszezők nélkül is hatalmas élmény 😀

Nagy Őszi Kiruccanás 1. rész

Nagy Őszi Kiruccanás 2. rész

Reklámok