Címkék

, , , , ,

Mivel Krumpli valamiért továbbra is azt játssza, hogy Rogeren túl is van élet, sőt, és ugyancsak érthetetlen módon cinnouse sem ragaszkodott különösebben a tegnapi nap összefoglalásához, maradtam én, ami azért jó, mert ilyen helyzetekben totálisan hasznavehetetlen vagyok. De hát a kötelesség, az érett gondolkodás, a szembenézés a… khm… igen… mindjárt…

*A cím értelmezéséhez a Tovább után találtok kulcsot… 🙂

Yep. Kb. ennyire bosszantó. Bördi – akit kezdettől jobban szerettünk volna egy másik negyedbe teleportálni (és a legjobb az lett vna, ha senki nem kerül a helyére lol) – négyben verte Wogert, aki nem játszott épp tragikusan (a 68%-os első szervát pl. asszem, kitörő örömmel fogadtuk volna pár hónappal ezelőtt), csak hát jól se (13%-os bréklabda-kihasználás, 0:40 és társai, bele sem akarok gondolni, bah). És ezzel már itt is vagyunk megint… a fogadatlan prókátoroknál, a kárörvendőknél, az álszent aggodalmaskodóknál, a szemétkedő újságírói kérdésekre adott szatirikus válaszok kiforgatásánál (erről később), meg annál, hogy hajnali 2:10-kor itt írogatok, holott 1) 4 és fél óra múlva kelnem kell; 2) jó ideje nincs is igazán mit mondanom Rogerről. Legalábbis olyasmi nincs, amit ne mondtam volna el már százszor.

“It’s evident the art of losing’s not too hard to master / though it may look like (Write it!) a disaster.” Bishop: One Art

Azt hiszem, Fedben még sokáig benne lesz a potenciál nagyjából bármire (ha bírja szívvel, aggyal, háttal, lábbal… nem tudom, melyikkel van per pillanat a legnagyobb baja), de nem lesz egy fáklyásmenet tudod te, mibe kerül annyi fáklya. Se neki, se nekünk. Viszont a hit meg a szeretet (meg a remény lol) már csak ilyen rohadt dolgok.

“Valami kenyérízű, ami nélkül most már nehéz volna meglenni.” (Ottlik)

Nem mellesleg sose adott rá okot, hogy kételkedjem benne (in the great scheme of things), nagy küzdő (bár e fölött valahogy menő elsiklani), és kiásta már magát pár gödörből. Aki talált valahogy 16  GS-t, az elég sok mindenre képes – többre, “mint bölcselmetek álmodni képes”. Mert eleve úgy jutott el addig, ahol most tart. Persze tisztában vagyok vele, hogy egyszer bejön majd azoknak, akik minden torna után a karrierje végét jósolják, de addig… és úgy egyáltalán…

Lily Allen – Fuck You (Very Much)

Az élvezeteket fokozandó Fed a meccs után természetesen interjút adott (Miami-style), amely azóta a már-már szokásosnak nevezhető karriert futotta be. A fedofilok 20 másodperces blokkokban adagolják, torkukban gombóc, kezükben zsebkendő, majd a végén megállapítják, hogy legalább látszik rajta, hogy még érdekli… Az ellentábor ugyanebben a szövegben újabb ékes bizonyítékát kapja annak, hogy Woger egy hisztis picsa, satöbbi, satöbbi… Szemelvények következnek.

 

Nem vagyok elégedett a játékommal. Van egy kis gond a lábammal és a hátammal, így nem mindig tudom azt csinálni, amit szeretnék. Elég frusztráló, és akkor még finoman fogalmaztam, viszont legalább lesz időm pihentetni, hogy mondjak valami pozitívat is.” (…) A lábam még a hallei döntőben kezdett fájni, és a probléma azóta sem múlt el. Az első kör után rosszabbodott kicsit, aztán megint jobb lett, de meccsek közben néha-néha éreztem. A hátammal úgy öt-hat napja vannak komolyabb gondok, de az is Halléban jött elő. Az ilyesmi valahol természetes velejárója a füves szezonnak, sok labdáért kell mélyre menni, ami elég megerőltető. Korábban is tapasztaltam már hasonlót, más játékosok szintén, ettől függetlenül nem egy kellemes dolog, akadályoz a szabad mozgásban.”

Öhm. Rog. Ha már képtelen vagy smsben előre tájékoztatni pillanatnyi állapotodról, jobban szeretném, ha megtartanád magadnak a problémáidat utólag is… Vagy tudok egy még jobbat, legközelebb esetleg brékelj 0:40-nél.

Szóval persze, kifogás. (Ha már jobb meggyőződésem ellenére belekezdtem ebbe a postba, kitérek mindenre, utánam a vízözön.) Olyasvalakitől, akin idétlen idők óta nem látott senki kötést vagy tapaszt… múlt hétig. De persze lehet, hogy csak gondosan felépítették a háttérsztorit, ezektől a rafkós svájciaktól bármi kitelik. De ha véletlen igazat is mond,  nyilvánvalóan csak egy erkölcsi nulla lehet képes ilyesmivel előhozakodni épp egy vereség után, no? Mi lett volna, ha még MTO-t is kér esetleg? Talán meg is lincselik. Hogy mások vélt és/vagy valós sérülését tutujgatjuk, és kezünket tördelve aggódunk, hogy jaj, mi lesz szegényekkel, hát… kettős mérce, na, bajod? Van, de mindegy.

Az újságírók természetesen nem mulasztották el felhívni Woger figyelmét arra, hogy hiába terel, a probléma holmi kis sérülésnél sokkal általánosabb és mélyebb lehet, majd ünnepélyes keretek között átnyújtottak neki egy tőrt arra az esetre, ha végre levonná már a helyes következtetést hogy ti. a magas, erősen és laposan ütő srácok letolják a pályáról…

“Ha egészséges vagyok, általában tudom kezelni őket. Kár, hogy Del Potro nem tudott játszani mostanában, azt hiszem, jó esélye lenne a világelsőségre, vagy egy újabb slamre. Elég szerencsétlen a helyzete. De a lényeg, hogy jól játszik. Ezek a srácok mind jól játszanak. Találkoztam már velük jópárszor, egy év alatt pedig nem tudják szétszedni és újra összerakni a játékukat, de tény, hogy vannak problémáim.”

Jó, elismerem, azért nem egyszerű Feddel. 🙂 Kár, hogy Delpo nem volt itt, mi? Mert még pont ő kellett volna neked erre az ágra, ugye? És legyen világelső is rögtön… Rogie, Rogie… 🙂 Ja és de, szét tudják szedni, össze tudják rakni. Mondjam a neveket? Gondoltam.

Arról, hogy várja-e már a 2011-es RG-t és W-t vagy elhúz már végre a Bahamákra örökre: “Nyilván várom. Olyan rosszul mondjuk idén sem szerepeltem, persze nem vagyok elégedett, de egy neggyeddöntő végül is vállalható eredmény. Tudom, sokak szerint megdöbbentő, hogy “csak” a negyeddöntőig jutottam ezeken a tornákon, de azt is tudom, mennyien adnák oda a fél karjukat egy GS negyeddöntőért“.

És hát persze a britsajtó nem lenne britsajtó, ha nem szőné bele mindenbe Marit, különösen, amikor már maga RogFed sem áll világuralmi terveik útjában… Fed meg nem lenne Fed, ha nem osztaná ki őket cserében.

“Mi a véleményed Andy Murray-ről mint játékosról, és te is úgy látod-e, hogy nagy lehetőség számára az, hogy a nagyok mostanában gyengélkednek?”

“Mi volt a mondat vége?”

“Csak arra céloztunk, hogy talán ez az idei év hozhatja meg Murray számára az áttörést, látva az ellenfelek formáját…”

“Hát lássuk csak… Rafa valóban rémesen játszik mostanában, Söderlinget sem nevezném fenyegetésnek, szóval igen, azt hiszem sima ügy lesz, különösen, hogy Djokovic is egészen elfelejtett már teniszezni. Szerintem mindenki foglalkozzon a saját dolgával. Tiszteljétek a játékosokat. Amúgy Andy nyilvánvalóan fantasztikus teniszező, és minden esélye megvan egy wimbledoni győzelemre. Ezt mindannyian tudjuk.”

Természetesen utóbbi mondatokat szintén sikerült ügyesen kiforgatni, meg sem lepődöm, tényleg.

Nevezett (márh Andy) négyben verte JWT-t, és ezzel már hivatalosan is (megint) MIKOR, HA MOST NEM, Rafa ide, Rafa oda. Novak három szettben gyalogolt át Lun, aki nyilvánvalóan elhasználta minden varázsporát A-Rodra. A halálágon (muhaha) pedig Rafael bizonyos kezdeti nehézségek után relatíve simán intézte Bo Carl Vérivót, amin már csak röhögni tudtam, pláne miután elolvastam az interjút.

“Milyenek a pályák? Egyáltalán nem volt eső a másfél hét alatt, hogyan írnád a le a körülményeket?”

“Tökéletesek.”

“Tökéletesek?”

“Száraz minden.”

“Pont, ahogy szereted?”

“Az alapvonal környéke konkrétan mintha salak lenne. (mosolyog) Jól lehet rajta mozogni, szóval… tökéletes.”

A pillanatnyi helyzetet minden fenti próbálkozásomnál jobban összefoglalja a remek Johnathan Safran Foer Rém hangosan és irtó közel c. könyvében, aminek egyébként úgy konkrétan semmi köze a teniszhez, mindazonáltal jó szívvel ajánlom, a vonatkozó részletet pedig bemásolom:

– A Hatodik kerület is egy sziget volt, keskeny vízsáv választotta el Manhattentől, s ennek is a legkeskenyebb része olyan keskeny volt, hogy az az egyetlenegy ember, aki át tudott ugrani Manhattanről a Hatodik kerületre, felállította a világ távolugró rekordját. Az évi egyszeri átugrás alkalmából hatalmas partit rendeztek. (…) Amikor eljött az idő, a hosszútávugró megindult az East River felől. Keresztülrohant Manhattenen, miközben a New York-iak szurkoltak neki az utca két oldalán, a lakások, irodák ablakából és a fák ágai közül. (…) És amikor ugrott, a New York-iak éljeneztek mindkét partról, Manhattanből és a Hatodik kerületből egyaránt éljenezték a távolugrót, és éljenezték egymást. Abban a pár másodpercben, amíg az ugró a levegőben volt, minden New York-i úgy érezte, hogy tud repülni. De a “függeszkedés” szó talán még találóbb. Mert abban az ugrásban az igazán fölelmelő nem az volt, hogy átugrott egyik kerületből a másikba, hanem hogy hogyan maradt fönn a kettő között olyan sokáig. (…) Egyik évben – sok-sok évvel ezelőtt – az ugró nagylábujjának a vége súrolta a víz színét, fodrozódott is egy kicsikét. Az emberek lélegzete is elállt miközben a vízfodrok visszaindultak a Hatodik kerületből Manhattan felé. (…)

– Biztosan rosszul rugaszkodott el! – kiáltott át Manhattanből egy tanácsos.

Az ugró a fejét rázta – inkább zavartan, semmint röstelkedve.

– A szembeszél miatt lehetett – kockáztatta meg a Hatodik kerületi tanácsos, miközben törülközőt tartott az ugró lábához. Az ugró a fejét rázta.

– Talán túl sokat evett ebédre – szólt oda egyik néző a másiknak.

– Vagy esetleg túljutott a fénykorán – mondta egy másik, aki a gyerekeit hozta magával, hogy lássák a nagy ugrást.

– Szerintem nem adta bele a szívét-lelkét – vélekedett másvalaki. – Ekkorát ugrani csakis teljes odaadással lehetséges.

– Nem  – vágta el az ugró a további spekulációk útját. – Egyikőtöknek sincs igaza. Jó ugrás volt.

– A reveláció…

– Reveláció?

– Realizáció…

– Ja az…

– Úgy terjedt tovább nézőről nézőre, ahogy korábban a vízfodrok, amelyeket a lábujja indított útjukra, és amikor New York város polgármestere hangosan kimondta, mindenki egyetértően felsóhajtott: “A Hatodik kerület mozog.”

Advertisements