Címkék

, , ,

Abban reménykedtünk, hogy hat év után újra lesz egy izgalmas RG döntőnk.

Abban reménykedtünk, hogy az idei RG döntőket sikerül összeomlások nélkül megúszni.

Egyik sem következett be.

Robin számára a Berdych elleni meccs volt az első olyan, amikor úgy lépett ki a pályára, hogy ő az esélyes. Már akkor is ideges volt, és sokszor hibázott olyan helyzetekben amikor máskor nem, de Tomas nem bírta végig, így megadta Robinnak a lehetőséget, hogy helyrerázza magát.

Idén úgy lépett a döntőbe, hogy már nem számított újoncnak, járt már itt egyszer, és Rafát is győzte már le, így a saját maga által felállított elvárások hatalmasak lehettek.

Nem bírta.

Már a meccs elején látszott, hogy azok az ütések, amik a Fed elleni meccsen rendre a vonalat csípték, itt most kimentek, néha nem is centikkel. Tudtam, hogy ez nem jó jel, mivel Rockin’ Robin szokott javulni meccs közben, de annyit nem, mint ami ide kellett volna. Miután elveszítette az adogatását az első szettben, az első szervának is búcsút mondhattunk, ez pedig az álmoskönyv szerint nem sok jót jelent.

Persze, nyilván Rafának is volt köze az események ilyen alakulásához. Mint ahogy azt várni lehetett, hosszú labdákat adott, amit Robin nem tudott olyan lézer pontossággal letámadni, mint ahogy tavaly tette, és sokat kellett kockáztatnia.

Ezen kívül azt a körülményt, hogy kevésbé tudja pörgetni a labdákat a madridi döntőben már bemutott módszerrel pótolta Rafa: olyan magasan játszott a háló felett, hogy az már a 193 centis Robinnak is komoly gondot okozott.

De sajnos, nem lehet mindent Rafa játékára fogni: túl sok olyan ajtó-ablak helyzet volt, amikor Rafa ott sem volt, és Robinnak sikerült a pálya mellé, vagy a hálóba küldenie.

Ez pedig semmi más, mint fej.

GS döntőt elveszíteni sohasem jó érzés (kérdezzétek meg erről Marit), de ilyen játékkal elveszíteni meg különösen nem az. És tartok tőle, hogy időbe telik majd, hogy túllépjen ezen.

Ami Rafát illeti: ő úgy ment ma ki a Chatrier-re, hogy ha meteortámadás lesz, ő itt akkor is bajnokként fog hazamenni. Végig tartotta magát az előzetesen felépített játéktervhez, amikor kellett ütötte az ászokat, rettenetesen koncentrált az elejétől a végéig, és nem hibázott. Borzalmasan sokat jelentett neki ez a győzelem, egy teljes év feszültsége, kételyei voltak benne, amikor ma a pályára lépett, és amiken most már túlteheti magát.

A meccs végén pedig sírva fakadt.

Bízom benne, hogy a jövőben a Rafa-drukkerek kicsit finomabban fognak hozzáállni egy másik sírós jelenethez, most, hogy már ők is végigcsináltak egy kemény időszakot a kedvencükkel. A feszültség néha úgy tör ki, hogy nem tudunk mit tenni ellene.

Rafa ezzel hétfőtől átveszi az első helyet a ranglistán, kellő sikerélménnyel és önbizalommal várhatja Wimbledont, amelyet biztosan nagyon szeretne visszaszerezni, bár a döntő utáni interjúban más célt fogalmazott meg: a US Open az elsődleges.

Az idei salakszezon ezzel véget ért, és hétfőtől már a füves pályákon pattog a labda.

Fed-drukkerként pedig azt kívánom, hogy az első hely elvesztése adjon Fednek újra motivációt, mert abból nagy hiányunk volt az utóbbi időben 🙂

Reklámok