Címkék

, , , , , , , ,

Kialakult az alsó ágon is a nyolccaddöntők párosítása, de csak erős idegzetűeknek ajánlom a bejegyzés további olvasását.

Djokó mint ahogy tippeltem, eldobott egy szettet Ginepri ellen, aztán ennyi volt. Djokó szervája továbbra is pocsék.

Djokó ellenfele az elődöntőben Melzer lesz, aki Gabán jutott túl négy szettben. Gaba jól játszott az első két szettben, igazság szerint, ha nem jön elő a feje, nyernie kellett volna mindkettőt, de nem nyerte. Melzer nagyon stabilan játszik eddig, jobban, mint Djokó, de ő se egyszerű eset, szóval Djokóra tennék négy, esetleg öt szettben. Azért ő már legalább volt GS végelszámolásnál, ez pedig a torna ezen szakaszában sokat számít.

A másik negyedben Rafa szórakozgatott Belluccival. Tomi még akár meccset is kikerekíthetett volna a dologból, ha lett volna szervája. De nem volt, így bár igen sikeres volt a Rafa szervagémek elvételében, ezzel csak annyira ment, hogy elmondhatja magáról, hogy ő volt az első, aki öt gémet is tudott csinálni Rafa ellen az RG-n. Valamint hogy küzdött az utolsó pillanatig. Ehhez szívből gratulálunk.

Ha már Rafa. Azt már láttuk a madridi döntőben is, hogy megpróbál hosszabban játszani a tavalyi évhez képest, ez az RG-n is változatlanul így van. PeRFect azt is felvetette, hogy szerinte ezzel egyidejűleg viszont talán kevésbé pörget.

Mindez másoknak is feltűnt, és meg is kérdezték Rafát a témában, és ő az új ütőiben találta meg a különbséget:

“Igen, az új húrok segítenek abban, hogy hosszabban tudjak játszani, viszont ugyanakkor kevesebb pörgetést tesznek lehetővé. Azt hiszem vagy az egyik, vagy a másik. De meg vagyok elégedve ezekkel az új húrokkal.”

Új ütő ide vagy oda, Rafa meglehetősen zavarba hozhatónak tűnik ezen a tornán, bár sok jelentősége nem lesz, maximum, ha Robin fog ott állni vele szemben vasárnap. Egyébként a mai volt a 200. salakos győzelme. Brutális.

A Spanyol Különdíjért, hogy Kit Verhet Rafa a Nyolc Között Verda és Nico folytattak életre-halálra menő küzdelmet.  Az első szettet Nico nyerte 6-1-re. A másodikat Verda 6-4-re. A harmadikat Nico 6-1-re.

Jup, headcase-ek egymás közt.

Nicónak sikerült végül a negyediket is megnyernie 6-4-re, aminek örültünk, mert Verda addigra már úgy nézett ki, mint akihez mentőt kell hívni. Igen, fantasztikusan okos döntés volt az MC-Barcelona-Róma-Madrid-Nizza kör az RG előtt, amihez ezúton szeretnénk szívből gratulálni a csapatnak.

Szóval Djokó-Melzer, Rafa-Nico.

Én pedig mindjárt sírva fakadok… 😉 🙂

Negyedik kör

[2] R Nadal (ESP) d [24] T Bellucci (BRA) 62 75 64
[3] N Djokovic (SRB) d R Ginepri (USA) 64 26 61 62
[19] Nicolas Almagro (ESP) d [7] F Verdasco (ESP) 61 46 61 64
[22] Jurgen Melzer (AUT) d T Gabashvili (RUS) 76(6) 46 61 64

Advertisements