Címkék

,

A másfél esős napnak köszönhetően összetorlódott minden: holnap az alsó ág befejezi a 2. kört, míg a felső ág lejátssza a 3. kört.

Napos időt mondanak, és elvileg nem lesz eső, szóval a teljes program befejezésére van esély, azt hiszem nagy nap lesz 🙂

Rafa 11 órától a Chatrier-n,  őt követi két női meccs (Henin és Venus), majd Tsonga jön az igen ügyes holland De Bakker ellen.

A Lenglen-on Serena kezd 11 órától, majd Bartoliék fejezik be a ma megkezdett meccset, aztán Fed jön Reister ellen.

Reisterről annyit kell tudni, hogy 24 éves, az idei RG előtt összesen három ATP meccset játszott, mindháromszor kikapott, most viszont a selejtezőből jött, megverte három szettben Volandrit, aztán három szettben Felit, majd három szettben Rochust. Szóval jó szériában van, Feddel még nem játszott sosem, tehát a Tipikus Sötét Ló. Nem biztos, hogy egy könnyű meccs lesz, bár nyilván azért Fed ellen játszani kicsit más kategória. Viszont nem a Chatrier, így talán Reisteren kisebb lesz a lelki nyomás rajta. Majd látjuk.

Fedék után következik az idei RG Sorsolásának és Meccs-beosztásának Legnagyobb Vesztese, Mari. Miután első körben megkapta Ricsit, és vele együtt egy ötszettest, utána Chelával gyűrkőzhetett két napon keresztül, majd a mai meccse után holnap újra pályán lesz: Bagda ellen… Hajrá Mari, vedd elő minden skót nyakasságodat, aztán szombaton majd pihenhetsz egy kicsit 🙂

Djokó az egyes pályára szorult, 11 órától játszik, őt követi Verda. Robin már egyenesen a kettes pályán lesz, a harmadik meccs lesz az övé, Montanes ellen, reméljük nem lesz túl nagy a sokk neki, Dent után…

A többiek pedig ott játszanak, ahol már a madár sem jár: még Marinka egész jól járt a hármas pályával (harmadik meccs), lesz Ferru-Malisse, Isner-Berdych, illetve Szunyi, Hewitt is a négytől hetes pályákon.

Szóval aki holnapra szabadnapot vett ki, azon nagyon jól járt 🙂

És aki teheti, az számoljon be az eseményekről azoknak, akik nem voltak ilyen szerencsések 😉 🙂

A teljes OOP.

Advertisements