Címkék

, , ,

Az első esőszünet nem volt hosszú. Bementünk, és 10-15 perc múlva újra kinn voltunk a pályán. Csak gyorsan átvettem a pólómat, és beszéltem az edzőmmel arról, hogy mi lenne a helyes játékterv. Azt hiszem, ez segített nekem, mert az esőszünet után jó szettet játszottam. Adott néhány jó tanácsot, a második eső szünet nyilvánvalóan kényelmesebb volt, mert akkor már két szettre vezettem.

(…)

Az első esőszünet után próbáltam támadóbban játszani. [Severin] meggyőzött arról, hogy ezt kellene csinálnom, és próbáljak meg többször bejönni a hálóhoz, amit meg is tettem, és működött is a második szettben. A harmadik szett előtt, amikor a pálya kezdett lassabb lenni, azt mondta, hogy használjam többet a rövidítést, amit meg is tettem néhány fontos pontnál. Szóval jó tanácsokat adott. Néha az ilyen kis dolgok jelentik a végén a különbséget.

(…)

Lehet, hogy Severin nem olyan neves edző, mert ő nem volt nr. 1, illetve nem edzett még másik tizenöt top teniszezőt. De nem hiszem, hogy ez szükséges ahhoz, hogy jó edző legyél. Minden nap a teljes tudását adja,  és az emberek még mindig azt hiszik, hogy csak félállásban az edzőm, pedig már két-három éve az egész évben velem van. Davis Kupa csapatkapitány is, szóval mostanra már sok tapasztalata van. Jól dolgozunk együtt. És amikor az elmúlt három évben nehezebb időszakok voltak, akkor is mindig nagyon pozitívan állt a dolgokhoz. Lehet, hogy nem értékelik őt annyira, de ezt nem tudom, nem nagyon szoktam követni, hogy mit írnak róla. Ő sem sokat szokat beszélni veletek [az újságírókkal], szóval nem szokott ez szóba kerülni.

(…)

Nincs időm például arra, hogy a következő ellenfelemet megnézzem. Például még nem tudom, hogy le tudják-e játszani ma a Rochus-Reister meccset, de Reisterrel eddig összesen egyszer melegítettem be Hamburgban jó néhány éve, szóval nyilván nem emlékszem már arra, hogy hogyan játszik. Oliviert természetesen jól ismerem, de mindig lehet valami extra, amit esetleg már elfelejtettem, vagy nem is ismerem, és amivel előállhat a meccsen.

És egyébként is jó, ha van valaki, akivel meg tudom vitatni a játékomat, illetve az ellenfél játékát, és akivel ki tudunk találni egy megfelelő játéktervet. Természetesen nekem is sok tapasztalatom van, és vannak elképzeléseim, de ugyanakkor ő is látta az előző napi, vagy az előző heti meccseimet, valamint az edzéseket, és tudja, hogy mi az, amit jól csinálok, vagy mi az, amit nem. És akkor a játékodat ezek köré a problémák, illetve erősségek köré tudod építeni.

Fed azt hiszem először beszélt ilyen hosszan arról, hogy mit is jelent neki Sev.

Egy szóval összefoglalva: sokat 😉 😀

Advertisements