Címkék

, , ,

Mint látható, a Rafa-napnak vége, mostantól kezdve megpróbálunk lelkiekben felkészülni a következő másfél hónapra 😉 🙂

Estefele úgy tervezem, hogy írok majd egy bejegyzést a vasárnapi meccsről, most már talán eltelt elég idő ahhoz, hogy kissé reálisabban lássuk a dolgokat  🙂

———————————————————————————————————————————————————————————

Nem, nem vérmes Rafa-drukkerek támadták meg a blogot, és nem ők cserélték le a bannert. Ez kérem szépen teljes mértékben mi (cinnouse, qtst, és én) voltunk. Pontosabban cinnouse és qtst, én csak a jóváhagyást adtam meg hozzá 😉 🙂

Szóval a mai napot Rafa-drukker napnak nyilvánítom a blogon, ezért a spéci banner 🙂 Rafa ugyanis tizenegy, nehéz hónap után újra azt a teniszt játssza amit tud, és történelmi tettet hajtott végre tegnap többszörösen is:

– egyrészt ő az első teniszező, aki egymás után következő három ezres tornát meg tudott nyerni,

– másrészről ezzel a győzelmével megelőzte az eddigi listavezető Agassit, és mostantól kezdve ő a legtöbb Masters-győzelem (szám szerint 18) birtokosa.

Nem mellesleg újra második a világranglistán, és szinte elképzelhetetlen, hogy legkésőbb Wimbledon után ne ő legyen az első.

Szóval grat Rafa, Rafa-drukkerek meg élvezzék ki ezeket a napokat  😀 😀

Persze, nekünk fedeseknek is szól a banner: csak egy kis emlékeztető, hogy mi az, ami miatt a következő másfél hónapot végig fogjuk szurkolni, hullámzó első szerva ide, rettenetes brék-kihasználás oda 😉 🙂

Mert  It Is On! 😉 🙂 /Vagy legalább is nagyon remélem 😉 🙂 /

És Fedben még mindig bízunk 😉 🙂

Szép napot mindenkinek!

(A 14-7 Ana kedvéért, hogy ne kelljen sokat írkálnia 😉 🙂 )

Advertisements