Címkék

, ,

Fed nyilatkozott a svájciaknak is, mondott egy-két érdekes dolgot… 😉 🙂

Mi az, ami hiányzik a játékodból jelen pillanatban?

A mozgásom még mindig lassú egy kicsit. Ez meglepett, mert sokat dolgoztam rajta. De egyszerűen még hozzá kell szoknom a salakhoz. Minden más egy kicsit. Keménypályán a labdával együtt mozogsz. Salakon gyakran üres helyzetből kell visszaadni a labdát, és ehhez hozzá kell szoknom még. Az eredmény csalódást keltő, de ezen már nem tudok változtatni. Montanes nem adott sok lehetőséget erre.

Nem játszottál sok meccset.

Nem, de a  körülmények Madridban és az RG-n gyorsabbak lesznek, ez jobban fekszik majd nekem.

Tartasz a Roland Garrostól?

Nem, mert még messze van. [Huh?] Nem az a célom, hogy 12 tornát nyerjek, hanem hogy megnyerjem a lefontosabbakat. Ezt már bebizonyítottam a múltban is. Muszáj továbbra is keményen dolgoznom, és abban bíznom, hogy jó irányba változnak a dolgok. Már hónapok óta azon dolgozom, hogy a szerencse újra mellém álljon, de egyelőre még nem sikerült ezt elérni.

Tavaly Madrid előtt hasonló helyzetben voltál. Elveszítetted a második meccsedet Monte Carlóban Wawrinka ellen, kikaptál az elődöntőben Djokovicstól Rómában. Aztán megnyerted Madridot, a Roland Garrost és Wimbledont. Megtörténhet ez most is?

Tavaly Monte Carlo nem számított sokat nekem. Az esküvőm után mentem oda. Stan nagyon jól játszott, de ha bárki másról lenne szó, még erősebben fogalmaznék. A Djokovicstól elszenvedett vereséget követően nagyon keményen edzettem, és erősnek éreztem magam. Tudtam, ha jól alakulnak a dolgok, akkor megnyerhetem a tornát. Ez nem volt semmi beképzelés, vagy illuzió a részemről. [Jól értem, hogy ezek szerint most viszont az lenne, lol?]

És most?

Most egy kicsit más a helyzet. Jelen pillanatban meglehetősen csalódott vagyok. Sok minden van, amin még javítanom kell. Túlságosan az alapvonal mögülről játszottam, satöbbi. Persze, nyilván a topjátékosokkal szemben nem fogok ilyesmivel kísérletezni, közelebb fogok játszani az alapvonalhoz. [Hm, szerintetek felhívjuk a figyelmét arra, hogy nem sok topjátékossal találkozott az utóbbi időben? 😉 🙂 ] Most van két napom  a gyakorlásra, és megpróbálom megvédeni a címemet. Azon fog múlni, hogy hogyan kezdem a tornát. Ez lesz a döntő tényező.

Reklámok