Címkék

, , , , ,

Ha úgy gondoltátok, hogy Fed Montanes elleni veresége volt a hétvége WTF eseménye gondoljátok újra.

Querrey. Isner. Belgrád. Salak.

Ezt szerintem semmi sem múlhatta felül 😉

Igen, a Novak Open döntőjében a két amerikai srác csapott tössze, és három szett után (3-6, 7-6, 6-4) Sam Q. emelhette magasba a kupát.

A döntőről egyébként nem találtam még képet, helyette lizi egyik fényképét teszem be (remélem nem baj, az én ilyen témában készült képem nem lett jó), ami Fedék páros meccséről készült.

Csakhogy képet nyerjetek Isnerék méreteiről…

A másik két győztesről sem sikerült egyelőre képet szereznem, ez kb. mindent el is mond 😉 🙂

Pedig Münchenben Marin és Misa játszottak, és kivételesen nem Marinnak szurkoltam, Misa  már a harmadik döntőjét játszotta az évben, ideje volt már megnyerni egyet 😉 Végül sikerült neki, három szettben, bár még 5-4, 40-15-nél is biztos voltam benne, hogy TB lesz ebből… 😉 🙂

Persze, nem örültem Marinka vereségének, de ő legalább döntőt játszott… 😉

Estorilban ma bezzeg nem esett, bár ez a színvonalon sokat nem segített: az első szettet Monti hozta 6-2-re, másodikban TB, amelyet Gil nyert, úgy hogy meccslabdát is hárított közben (…), majd harmadik szettben a portugál srác duplabrékelőnnyel vezetett. De nem ő nyert, hanem Monti, 7-5-re…

Grat mindenkinek! 🙂

Reklámok