Címkék

, ,

Megvan az év első salakos meccsgyőzelme! 😉 🙂

Rog ma 6-3, 6-4-re győzte le Phaut, aminek nagyon örülünk 🙂

A játék igazából most mellékes is (34 UE, 49%-os első szerva a Félelmetes Phau ellen azt hiszem kb. mindent elmond…), a lényeg a győzelem.

Mert az elmúlt három hónapban összesen hat meccset játszott, amelyből hármat elveszített.

Salakon összesen egy meccset játszott, amit elveszített.

A meccs előtt voltak a sajtótájékoztatón a szokásos önbizalommal teli nyilatkozatok, és egy-két újságnak külön olyan nyilatkozatok, amiben arról számolt be, hogy önbizalomhiánya van, és akármi is lesz, egy dolog fontos: hogy ő itt most nyerjen.

A magam részéről azt hiszem, ez utóbbi volt az, amit valójában gondol.

A meccsen látszott, hogy ideges, később mondta is, hogy az első szett megnyerését követően tudott csak megnyugodni egy kicsit, és érzékelhető volt a megkönnyebbülés is, hogy sikerült, megnyerte.

Mert azt hiszem, mindenkinek egyértelmű volt, hogy az igazi ellenfél ma a pályán nem Phau volt.

“Nem volt egy szép győzelem, de nem számít. Biztos vagyok benne, hogy már nem kell sok ahhoz, hogy a legjobb teniszemet játszam. Most szusszanhatok egy kicsit, és várom a pénteket.”mondta Fed.

Amikor is Clément jön, aki jó játékos, salakon meg pláne, ráadásul francia, akiknél sose lehet tudni ;), jobban kell játszani ahhoz, hogy ne kelljen lerágnunk a körmünket, ez nem kérdés.

Ha meg nem játszik jobban, akkor csúnyán kell nyerni, mert jelen pillanatban ez utóbbi az egyetlen, ami számít 🙂

A meccs után pedig magas cukiság-faktorú események zajlottak a pályán: egy portugál kamaszt is felhívtak Fed mellé (saját bevallása szerint ő Fed legnagyobb rajongója, a srác cuccait elnézve valószínűleg tényleg, bár ez a fej az esernyőn… 😉 🙂 ). Szegényke megszólalni se tudott, remegett, mint a kocsonya, és úgy általában teljesen kész volt, hogy ő most Rogerrel találkozik. Fed pedig teljes természeteséggel megölelte, beszélgetett vele, majd fényképezgettek egy jót.

Aranyosak voltak nagyon 🙂

Így esett tehát, hogy az ATP első 3D-ben sugárzott meccse nem Fed-vereséggel végződött 😉 🙂

Reménykedjünk, hogy pénteken már sorozatban kettő nyert meccsnél fogunk tartani… 🙂

Advertisements