Címkék

, , , , , , , , ,

Csütörtökre két fontos elintézendők maradt: Vérivó és Rafa-nézés. Szerencsére a szervezők kegyesek voltak hozzánk: Robint betették a szobros pályára utolsó meccsnek, míg Rafa esti meccset játszott.

Ez azért is jó hír volt, mert nappalra a center pályára már elfogytak a jegyek, de a szobrosra ground ticket is elég volt, estére pedig még voltak center-jegyek is, így nem kellett amiatt szentségelnünk, hogy itt vagyunk ugyan Rómában, de nem látjuk valamelyik srácot 🙂

A napot eleve a szobroson kezdtük: kellett a jó hely, amit előző nap a Marinka meccsen már bejárattunk. 😉 🙂 Ez azzal járt, hogy már megint Jowilliet néztünk, ami elég vicces, tekintve a top játékosok közül talán ő hagy a leginkább hidegen (tudom, valami baj van velem 😉 ), és a játéka sem dob fel különösebben, mióta ezt a színtelen-szagtalan izét játssza.

Mindenesetre egy újabb Tsonga győzelemnek örülhettünk, és a meccs végén a szokásos magára mutogatós ugrálást is bemutatta, amikor is váratlan dolog történt: be kell vallanom, hogy Jowillie nem annyira kedvező megítélésében ez a mozdulatsor elég fontos szerepet játszott nálam, viszont élőben halálosan aranyos volt. Tényleg 😀 Jó, azt már eddig is tudtam, hogy Jowillie-t nem az eszéért szeretjük, de egyébként nagyon jóindulatú a srác, de ez az ugrálós örömtánc míg a TV-ben irritáló, a helyszínen végtelenül helyes volt.

Szóval egy mínusz ponttal kevesebb, ami Jowilliet illeti 🙂

A Napsütéses Jo után aztán felhők szálltak le a pályára, a hőmérséklet meredeken zuhanni kezdett, és megjelent  a Sötétség Svéd Hercege, aki sajnos nem talált megfelelő vérbankot Róma fele jövet…

Ja igen, a kettő között még láttuk Ljubit is egy felvillanás erejéig (meg Ljubi-feleséget és Ljubi-kiskölyköt), illetve Felit, immár fehér nadrágban 😉 🙂

Na, de térjünk vissza arra, aki miatt újfent a második sorban ültünk:

A meccs előtt volt némi etikai dilemmám arról, hogy gáz-e RF sapkában Robinnak szurkolni, miközben Waw az ellenfél, de aztán arra jutottam, hogy úgy is éppen mosolyszünet van Fedrinka háza táján, és Robinnak pedig biztosan szüksége lesz a biztatásra, mert hát ki, ha én sem 😉 🙂

Ez utóbbival alaposan tévedtem, mert a közönség egyértelműen Robin-párti volt, rengetegen szurkoltak neki, bizonyítva a tételt, hogy kissé nehéz természeted, amíg csak annyiról ismernek, hogy egyszer kigúnyoltad Rafát, lelked igaz sötétjéről árulkodik, míg ha sikeres vagy, akkor csak szerethető különcség  😉 🙂

Vagy csak elolvastak időközben egy-két Robin-interjút 🙂

Mindenesetre a meccs két látványosságot is kínált: Waw álomszerű fonákjait, és Söd brutális tenyereseit. Ami az utóbbit illeti, teljesen igazságtalan, hogy nem rendelkezik mindenki ilyennel, mennyi pánikbetegséget/depressziót meg lehetne vele spórolni 😉

Még úgy is terápiás jellegű volt, hogy egyébként nem volt igazán bekalibrálva ezen a délutánon: Robin hol eltalálta a pályát, hol nem. De inkább nem. A második szettben üdvrivalgás fogadta, amikor végre feliratkozott az eredményjelző táblára, voltak olyan pillanatok, amikor megfordult a fejemben, hogy egyáltalán meg fog-e ez történni…

Waw pedig olyan volt, mint egy kőszikla, aki nem tud hibázni. És azok a fonákok…

Söd egyébként bemutatta kedvenc “törülközővel a fejemen” produkcióját, mit mondjak, ez élőben is legalább annyira impresszív volt, mint a TV-ben… 😉 🙂

Robin után már csak egy adósságunk maradt,  és az este folyamán ezt is bepótoltuk: jött Rafa 🙂 Ekkor még úgy nézett ki, hogy szépen keretbe foglaljuk a tornát, Feddel kezdtünk és Rafával fejezzük be, de aztán másként alakult 😉

Rafára nagyon kíváncsi voltam, mivel addigra már egyértelmű volt, hogy Fed más szinten játszik, mint a többi játékos, akit láttam, érdekelt, hogy Rafa hol fog elhelyezkedni a skálán, különösen így, hogy a legjobb borításán láthatom.

Az aznap esti áldozat Hanescu volt, akit egyébként kedvelek, így szorítottam, hogy ne egy 6-0, 6-1-es kivégzés legyen, mert Rafa ide vagy oda, ezt nem élveztem volna túlzottan.

Szerencsére Hanescu azért nem rossz salakon, és a megfelelő felfogásban állt hozzá a meccshez: teljesen a közönség szórakoztatására fordította a hangsúlyt. Nyilván tudta, hogy a hosszú labdamenetekben sok esélye nincsen, de azért időről időre bevállalt egyet, a kedvencem a második szett legvégén egy igen hosszú labdamenet volt, ahol Rafa befutott mindent, és bravúros dolgokat csináltak a fiúk (a végén Hanescu leült a hálótartó végére pihenni 🙂 ), máskor pedig teljesen váratlan megoldásokat választott, röptézett, hálózott, rövidített.

Rafa teljesen partner volt ebben, szóval inkább bemutató meccs hangulata volt az egésznek, nagyjából a legvégéig, amikor is volt némi Rafa megingás, és nem lett vérfürdő belőle.

Egyébként a Rafa-drukkereknek jó hír, hogy kifejezetten az volt az érzésem, Rafa sok gémben spórolt az erejével: mindkét szettben volt egy-egy gém, amit rettenetesen megnyomott, szegény Victor ilyenkor hozzá se tudott szólni ahhoz, ami a pályán történt, mindkét szervagémét semmire veszítette el, olyan gyorsan, hogy még mi, nézők se nagyon fogtuk fel, hogy mi történt, de voltak olyan Hanescu szervagémek, amikor Rafa határozottan engedte, hogy Victor hozza az adogatását, és csak arra ment rá, amire feltétlenül muszáj volt.

Mint ahogy Fed esetében most értettem meg csak igazán, hogy miért szoktak róla lírai költeményeket írni, meg más dimenziókat emlegetni, Rafa kapcsán is most értettem meg teljesen, hogy miért mondják róla azt, hogy valami félelmetes erő árad belőle. Mert tényleg. Pedig elég magasan ültünk a lelátón, de még onnan is érezni lehetett azt a fizikai fölényt, ami minden mozdulatából áradt. Meg azt, hogy márpedig ma itt csakis egy ember hagyhatja el győztesen a pályát.

És valóban nincs olyan labda, amit ne tudna visszaadni, ha akarja 😉 🙂 Az elütései pedig álomszerűek.

A második szett vége felé egy kicsit talán már a másnapi meccsen járt a feje, némi meglepetésre elveszítette a szerváját, de nem volt egy pillanatig sem kérdés, hogy a következőre majd kiszerválja.

Sajnos mivel elég magasan ültünk, így normális fényképet nem tudtam készíteni, ezért helyette egy kis videó:

Rafa rituálé.

Minden egyes fogadás előtt, szigorúan ugyanezen a körön 😉 🙂

Ez volt még a másik elég feltűnő dolog Rafát illetően, így élőben: persze tudja az ember a kis üvegeit, amik csakis úgy állhatnak, meg az egyéb tikjeit, lásd nadrág, de élőben még egyértelműbb, hogy ezek a dolgok elég kényszeresek nála. Remélem ezen most nem fog egyik Rafa-drukker sem felháborodni, mert nem rosszindulatból írom, inkább sajnálom egy kicsit, mert ez azért nem jó dolog. Mármint neki nem az. Tudom, elég jól megvan így is ;), de még élénken él emlékeimben az a cirka fél-egy év,  úgy 13 éves korom környékéről (nem most volt 😉 ), amikor számoltam a lépcsőket, nem léptem a törésre a betonon stb. Kurvára fárasztó volt, és rendesen megutáltam magam érte. Aztán a kamaszkori depresszió elsöpörte, akkor már nem volt időm ilyesmikkel foglalkozni 😉 😀

Remélem, hogy Rafának sikerül előbb vagy utóbb túljutnia ezen, talán ha majd nem lesz ilyen teljesítménykényszernek kitéve.

A meccs után Lizit gyakorlatilag úgy kellett felmosni a padlóról, kissé sokkszerűen érte Rafa játéka 😉 🙂 Ugyan nem teljesen értettem, hogy miért, mert azt azért eddig is tudtuk, hogy elég jó a srác salakon 😉 Úgy értem, öt mérkőzést veszített el rajta az elmúlt hat évben? 😉 😀

A Rafa-meccs után akár boldogan és elégedetten is indulhattunk volna vissza a szállásra, ehelyett azonban olyan rossz érzés vett erőt úrrá mindnyájunkon, amit nem igazán tudtunk hova tenni, mígnem Ad kimondta, amit azt hiszem mindnyájan gondoltunk: “Fed miért nem tudtad megnyerni azt a nyüves meccset…”.

De az égiek megint kisegítettek: Fedék páros meccsét pénteken délután három órára tűzték, így nem kellett sokat számolgassunk, hogy rájöjjünk a megoldásra: még van annyi időnk a visszautazás előtt, hogy Fed legyen az utolsó játékos (illetve azok egyike), akit megnézünk, és így jó érzéssel mehessünk haza 🙂

Szóval másnap három órakor újfent a szobros pályán talált minket a rettenetesen tűző nap: rutinosan ekkor már, 35 fok ide vagy oda, hosszú ujjúban 😉 🙂 Aztán arra lettünk figyelmesek, hogy a pályára kihoznak valami talpazaton egy díj-szerűséget, és felmerült bennünk a gyanú, hogy ez lehet hogy Fedé lesz, bár ekkor még próbálkoztunk egyéb megoldásokkal is, de éreztük, hogy ez lesz a helyes megoldás…

Ugyan el nem tudtuk képzelni, hogy mi okból fog Fed bármilyen díjat kapni, nekem a “köszönjük Fed, hogy eljöttél, lécci, lécci, lécci jövőre is tedd meg ugyanezt”- díj jutott  csak az eszembe,  de hamarosan kiderült, hogy nem erről volt szó.

Mert megjelent egy nagyon vidám középkorú nő, aki jó hosszan beszélt, és legalább ilyen hosszan fogdosta Fedet (na jó, csak a vállát 😉 ), és egy szintén középkorú úriember (akiről utóbb kiderült, hogy a szobros pálya névadója, mármint ő nem szobor, van neki rendes neve is, na, értitek 😉 ), aki legalább ennyire lelkesen beszélgetett Feddel, természetesen olaszul.

Mert egy árva szó nem hangzott el bármilyen más nyelven a díjátadó alatt, így csak néhány elkapott szóból tudtunk tippelni, hogy miről is szól a díj. Ezen szavak az alábbiak voltak: eleganzia, charm, modern.

Khm 😉

Lassan kénytelen voltunk arra a felismerésre jutni, hogy Fed azért kapja ezt a díjat, mert jól néz ki.

Ami kétségtelenül így van, de azért meglehetősen fura dolog ezért egy teniszpályán díjat átadni, de hát istenem 😉

/Fangirl megjegyzések következnek: tényleg piszok jól néz ki  a pasi. Magas, gyönyörű a bőre, a haja, a testfelépítése, a járása, és megvan neki az a plusz, amit vagy megkapsz, vagy nem: a kisugárzás. Feltűnő jelenség függetlenül attól, hogy ő a Grande Fed, vagy sem./

A díjátadó után azért meccs is volt ám, bár az nem volt ennyire mókás 🙂

Mert néhány labdamenet után kiderült, hogy Fed ezt most komolyan veszi, nem az a kellemes délutáni ütögetés volt, mint az előző páros meccs, amely tény szegény Yves-re meglehetősen rossz hatással volt. Yves nem egy magas ember, és ennek megfelelően a szervája hagy némi kívánnivalót maga után, Sam Q-ék szervájának elvételéhez pedig kisebb csoda kell, így Yves érezte a nyomást az első pillanattól kezdve. Amit nem is bírt, mindkét szettben ő veszítette el a szervagémét, a másodikban tette mindezt úgy, hogy három DF-et ütött egy gémen belül…

Szóval ha a DC-ben akarnak valamit, Fed mellett muszáj legalább egy Csít bevetniük, mert azért nem teljesen mindegy, hogy ki a párod…

Fed egyébként jól játszott abban a néhány labdamenetben, amit engedélyeztek neki,  a szerva is jobbnak tűnt egy fokkal, és igyekezett gyakorolni a fogadásokat, nem is olyan rossz eredménnyel, bár volt olyan Isner szerva, ahol féltettem a testi épségét. És már sokkal inkább párnak néztek ki, semmint egy egyes, meg egy páros játékosnak. Még formációszámokat is mutogattak egymásnak, bizony 😉

Miután duplabrékhátrányba kerültek a második szettben, Fed úgy döntött, hogy most már mindegy, szórakozzunk akkor egy kicsit, lelkesen poénkodott Isnerékkel, valamint bevetette az ütőpörgetős figurát, amiért meg is tapsolták, igaz, majdnem volt egy kis malőr, mert nem jó ütemben állította meg az ütőt, és kis híján múlt, hogy nem vágta orron saját magát … 😉

A legnagyobb tapsot a meccsen egyébként szintén Fed egyik meccsen kívüli megmozdulása kapta: egy labdát a pálya másik végén álló labdaszedőnek egy félelmetesen pontos ejtéssel úgy adott vissza, hogy az a labdaszedő kezében landolt…

Gáz a pasi, na 😉 🙂

A második szett végén, amikor már minden mindegy alapon játszottak, még sikerült visszabrékelni, Yves ezért kapott egy Fed mosolyt, ami szemmel láthatóan jót tett Yves lelkének ;), majd Sam Q-ék másodjára szépen kiszerválták a meccset. Ezen Fed egy kissé bosszankodott, mi pedig rohantunk, hogy elérjük a vonatot 😉 🙂

Ezzel a végére is értem a Róma 2010 beszámolónak, bocs, hogy az utolsó Fed meccsről már nincsen kép, pont előtte merült le a fényképezőgépem 🙂

Holnaptól pedig Fed újra akcióban, Estoril és a félelmetes Phau. A cél: összehozni három győztes meccset egymás után. A meccs egyébként TV történelem lesz mind Portugáliában, mind a tenisz számára: az első 3D-ben közvetített portugál TV műsor lesz ugyanis, ami az első 3D-ben vetített teniszmeccs is egyben.

Fed, kérlek, győzzél 🙂

Advertisements