Címkék

, , , , , ,

Miután kicsit összeszedtük magunkat, és újra leérkeztünk a földre az első Fed-élményünket követően, bevetettük magunkat a center pályára. Igazából a következő napokban itt töltöttük el a legkevesebb időt, amiben volt némi része annak a bizonyos svájci úriembernek, de nem csak erről volt szó.

Nem mintha olyan nagy baj lett volna a center pályával: ugyan a megfizethető jegyek általában elég magasan vannak, de mind a játékosok, mind a labda jól láthatóak, és igazából jobb képet kapsz magáról a meccsről, ha magasabbról nézed, viszont így, első alkalmas tenisztorna látogatóként  össze sem hasonlítható érzés volt, amikor a játékosok, akiket annyiszor láttál a TV-ben, a streamen, ott vannak egy karnyújtásnyira tőled, látod az erőfeszítést, a koncentrációt, az apró részleteket. Így a kisebb pályák, és azok közül is elsősorban a “szobros” váltak a törzshelyünkké az első nap után.

De először még a center pályával ismerkedtünk meg, és az első benyomásaim a következőek voltak: ez hatalmas (mint egyébként minden Rómában), és hű, de meredek. Szerencsére egyikünknek sem voltak ilyen jellegű problémái, de aki egy kicsit jobban is tériszonyos, annak nem igazán ajánlom…

Az első meccsen Djokó küzdött Chardyval, és sok mindent nem tudok a meccsről írni, mivel eléggé jellegtelen volt. Djokó nem nagyon hibázott, bár különösebben nagy dolgokat sem csinált, mondjuk szüksége sem volt rá.

Mindenesetre azt megerősíthetem, hogy tényleg angyalszárnyak vannak a pólóján, ami azt bizonyítja, hogy a Sergio Tacchininál azért van humoruk, valamint hogy tényleg lehet kapni olyan SG gatyákat, amelyeknek Novak felirat van a fenekén.

Szerencsére csak gyerekméretben… 😉 🙂

Djokóék után jöttek Fedék. Pontosabban jöttek volna, de az eső épp akkor döntött úgy, hogy márpedig ő leszakad. Szerencsére nem volt (annyira) hideg, így a dzsekik, kabátok felvétele után békésen üldögéltünk esernyővel a fejünk felett. Eléggé rosszul nézett ki a helyzet, egybefüggő szürke égboltot kaptunk, és úgy tűnt, hogy nem is lesz sok minden a dologból: elkezdték a pályamunkások leteríteni a fóliákat. Aztán hirtelen abbahagyták. Mondtam a többieknek, hogy szerintem elállt az eső, ami elég hihetetlennek tűnt, mivel előtte lévő pillantatban még szakadt, de tényleg, valóban elállt.

Így jöhetett Apu és Ernie. Vagy pontosabban Ernests 😉 🙂

Tudom, elég nagy pechünk volt, hogy pont egy vesztes meccset láttunk így elsőre, Fed munkásságát elnézve ennek volt a kisebb esélye ;), de az előzmények ismeretében, számomra legalábbis nem volt meglepő. Az viszont az volt, ahogy a meccs kezdődött.

Fed ugyanis nagyon szépen játszott, nyoma sem volt annak a bizonytalanságnak, ami IW-ben, vagy Miamiban jellemezte, örömmel vettem tudomásul, hogy nagyon keveset hibázott, ha labdamenetekről volt szó, és a pályát is jól érezte.

Meg egyébként is.

Az, ahogy Fed játszik egy hatalmas élmény, és szívből kívánom minden teniszrajongónak, hogy legalább egyszer lássa ebben az életben élőben. Bár persze, ennek az a hátulütője, hogy ha egyszer láttad, akkor szeretnéd még egyszer. Meg még egyszer 😀

Elég sok játékost láthattam közvetlen közelről ebben a néhány napban és két dolog teljesen egyértelművé vált számomra: egyrészről, hogy Fed és Rafa tényleg más kategória, másrészt pedig hogy az, ahogy Fed játssza ezt a játékot, összehasonlíthatalan. Akárkivel.

Rafánál tényleg érzed azt a nyers erőt, azt a fölényt, hogy márpedig akármit is adsz, én mindent visszaütök, valamint az elütései azt hiszem nagyon-nagyon elöl vannak, ha örökranglistát kellene felállítani, ha nem legelöl, de még nála sem volt meg az az élmény, amit a Fed-meccs jelentett: amikor a közönség nem tapsviharban tör ki, hanem egy emberként szisszen fel, hogy atya úristen.

Nagyon szürreális a pasi játéka,  azt kell mondanom 😉 🙂

Nyilván a képernyőn is látszik, de talán nem annyira adja vissza az érzést, hogy milyen az, amikor gyorsít: eleve nagy sebességgel játszik, a “szimpla” labdamenetekben is, majd hirtelen csuklómozdulattal még rátesz valahonnan egy újabb sebességet, és volt olyan labda, még ezen az elég lassú salakon is, amit egyszerűen nem láttam…

Ad megjegyezte, hogy megnézne egy Delpi-Fed keménypályás meccset, nagyjából hasonló élmény lehet, mint egy hoki meccs 😉 😀

És ami még, számomra legalábbis, szintén nagy felismerés volt: rengeteget kockáztat. Vagy legalábbis a többiekéhez képest úgy néz ki, mintha kockáztatna, bár valószínűleg nem teszi azt. Azok a nyesések néhány centire a hálótól, a vonalra helyezett labdák, nem állandó kellékek a többieknél (sajnálom, hogy Kolja nem volt itt, talán még ő lehet ilyen), nála viszont igen. És a kiélezett szituációkban is rendre a nehezebb utat választotta, bár érdekes módon sokkal kevésbé voltam ideges ezek miatt, mint otthon a képernyő előtt, mert valahogy  sokkal egyértelműbb volt, hogy kontroll alatt van az a labda, és gyakorlatilag azt csinál vele, amit akar.

És amikor nem így játszott, hanem biztonságian, azokat a labdameneteket szinte kivétel nélkül el is veszítette…

Persze azért nem volt minden szép és rózsaszínű 😀 😀 A tavalyi csodafegyver, az ejtések nem működtek egyáltalán, nem is próbálta sokszor, talán háromszor-négyszer, és ebből talán egy ha bejött, valamint a szerva egész egyszerűen pocsék volt.

Már az első szettben sem működött igazán, csak akkor még Ernie nem jelent meg a pályán, Fed első szervából nyert pontjai 60%, míg a másodikból 70% körül volt, Ernie első szervája 50% körül, a második pedig 11%-on, szóval rutinos Fed-nézőként már ekkor tudtam, hogy ha összeáll Ernie szervája, akkor nem lesz ez ennyire egyszerű…

Második szettre össze is állt,  míg Fedé leromlott, így nem volt túlságosan meglepő a brék. A második már kicsit inkább, csapkodott össze-vissza, ez volt az a pont, amikor kezdtem rá dühös lenni, mert az annyira nem zavar, ha kikap, de ne így, ha kérhetném, bár utólag úgy gondolom, hogy a második brék inkább taktikai volt, mint bármi más.

A harmadik szett előtt azt vártam, hogy jobban fog játszani, mint a második végén, bár a meccs nem lesz meg, mert annyira látszott, hogy Ernie szerváját elvenni szinte képtelenség lesz, maximum egy TB-ben reménykedhet, de ehhez az kellene, hogy jelentősen feljavuljon a szerva (a 2. szettben Fed első szervája 50%-os, míg a második 11%-os volt…), erre pedig nem sok esélyt láttam. Nem úgy nézett ki 🙂

Elég gyorsan el is veszítette a szerváját, a magam részéről ekkortól már nem izgultam, inkább csak élvezkedtem, mert ekkor már megint szépen játszott, és gyönyörű dolgokat csinált 🙂

A meccs végén pedig ízelítőt kaphattunk abból is, hogy milyen élményt tud nyújtani egy center pálya: a közönség ekkorra érzékelte, hogy Fednek most itt segítségre van szüksége, és egy emberként mögé állt, zúgott a taps és a Roger, Roger, rajtunk nem múlt semmit sem 😉 🙂 És Fednek sokat számít az ilyesmi, a visszabrék kizárólag ennek volt köszönhető: Fed felszívta magát, Ernie pedig kisebb sokkot kapott, így néhány Ernie hibával és néhány szépséges Fed ütéssel meglett az ötödik gém is.

A többiek nagyon örültek ekkor, mondjuk én szóltam, hogy ne annyira, mert első szerva nélkül nehéz lesz ez 😉 🙂 És nem, nem azért, mert negatív vagyok, hanem azért,  mert annyira látszott, hogy mi a helyzet. Élőben még sokkal jobban lehet az ilyesmit érzékelni, mint odahaza 🙂

Ettől függetlenül nagyon kicsin múlt. Az utolsó saját szervagéménél volt egy gyönyörűen kivitelezett ütéskombinációja, amit mi a helyszínen úgy láttunk, hogy nem ment ki, nem tudom, hogy itthon mutatták-e, hogy kinn volt-e vagy sem, de ha kiment, akkor is csak nagyon kevéssel mehetett ki, ha az meglett volna, jöhetett volna a TB. De nem lett meg a pont, és onnantól kezdve vége volt. Ez volt az az időszak, amikor minden egyes első szervája kevéssel ment csak mellé, nagyjából olyan volt, mint tavaly a TMC-n, akkor azt mondta, hogy ezt csak gyakorlással lehet beélesíteni, szóval a feladat adott.

Miután újra brékelődött, Ernie utolsó szervagéme már csak formalitás volt, tudta ezt Fed is, a közönség is, és Ernie is.

Hogy azért ne csak Fedről essen szó: Ernie szépen felnőtt a feladathoz, az első szettben még nagyon kereste a helyét, a másodikra viszont helyrerázta a kis fejecskéjét, és előkerítette a szerváját. Keveset hibázott, és a keze neki is nagyon ott van 😀 A végén azért erniezett egy kicsit 5-4-nél, de aztán Fed megadta neki a lelki segítséget a második alkalomra, hogy kiszerválja a meccset 😉 Remélem hasznos tapasztalat volt neki ez a torna, és a jó dolgokat fogja belőle leszűrni.

Szóval ez volt az első élőben látott Fed-meccsem, és bár nyilván jobban örültem volna, ha egy nyertes meccset látok, így is nagy élmény volt. És a meccs se volt rossz 😉 🙂

A meccs után még én voltam az, akinek rá kellett világítani, hogy ugyan az eredmény nem jó, de a játék biztató volt, és szerintem nincsen nagy gond, ha az RG-ig rendbeszedi a szervát, ami elég fura élmény volt, de hát ilyen is kell 😉 😀

Bár persze lehet, hogy ebben az is közrejátszott, hogy este még volt egy Mari-meccs, ami rajtam kívül valószínűleg mást nem nagyon érdekelt, de engem azért igen 😉 🙂

Így este Marit néztünk, madártávlatból, Seppi ellen. Sajnos a meccs hasonló élmény volt, mint korábban Djokó meccse: szépen csendben folydogáltak az események, Fedhez képest nagy volt a színvonalesés, Fed akkor is csinál emlékezetes dolgokat, ha éppen verik 😉 , a másik két fiúról ez nem volt elmondható, igaz, ők meg nyertek 😉 🙂

De legalább nem maradtunk le Seppi nagy pillanatáról, amikor nagyjából az utolsó gémek egyikében ütött egy lába közöttit à la Fed, és pont is lett belőle 😀 Percekig zúgott a taps, mert egyrészt Seppi ugye olasz, másrészt mert kb. az volt az egyetlen értékelhető megmozdulás a meccsen 😉

A stadion tetejéről lenézve kiszúrtam, hogy a mellettünk lévő szobros pályán Ferrer és Koroljev még játszanak, így a Mari-meccs végén átmentünk oda, és felfedeztük magunknak az élményt, amit a szobros pálya kínált:

Mire véget ért a meccs, nem volt kérdés, hogy a következő napokat hol fogjuk eltölteni 😉 😀

Advertisements