Címkék

, , , , , , , , ,

Nem tudom, a fiúk vatikáni látogatásának volt-e köze hozzá, és ha igen, mi, de úgy összességében véve kellemesen drámamentes napot hagyhatunk magunk mögött… (Bár őszintén remélem, nem ilyesmire pazarolták az imáikat, én inkább Delpo csuklójáért járnék közben – tengap óta már ott tartunk, hogy Párizs sem biztos.) Jó, kiesett Marin és Bördi, de valamiért kétlem, hogy miattuk tömegek kaptak volna a szívükhöz megdöbbenésükben.

Rafa 6:1, 6:3-ra verte Srájbit, ami az ATP-honlap szerint sorozatban az 55. győzelme volt salakon, ÁPRILISBAN. Az ember esze megáll, miket nem tartanak számon… Azért gratuláljunk Mr. Áprilisnak, aki legközelebb Hanescuval találkozik.

A negyed másik ágán Waw és Söd esnek majd egymásnak (szigorúan szakmailag lol), ez akár még érdekes is lehet. Söd elég jól nyomja mostanában, Waw pedig három szettben (az utolsó ráadásul tb-ben dőlt el) nyert ma Berdych ellen,  így talán nem elképzelhetetlen, hogy némi ellenállást tanusítson Vérivóval szemben. Hangsúly a némin.

A franciák felemás eredményeket produkáltak: Juliennek Volandri nyilván nem volt elég nagy hal, ő csak a top 10-ért hajlandó strapálni magát, ennek megfelelően 6:2, 6:0-ra ki is kapott, JWT ezzel szemben simán verte Troickit.

Verda, Felo és Daveeed mind a következő körben – remélem, ez azt jelenti, hogy kapunk még a héten Armada-pornt… 🙂 Felo-vonatkozású hír továbbá, hogy úgy tűnik, apa lesz. Nem, nem “koppintotta fel” Verdát… örökbe sem fogadnak… viszont a barátnője (vagyis… erről mindjárt…), a volt Ms. Spanyolország, María José Suárez megerősítette az ¡Hola!-nak azt a már hetek óta keringő pletykát, miszerint terhes. (Ha hihetek a Google Translatornak. Spanyolosoknak itt a link.) Ezt, meg azt, hogy időközben szakítottak Feloval. Ihajj.

Anyu szép

Apu meg inkább Ciliceket (!) ver, mint hogy a magánügyeiről kelljen beszélgetnie a riporterekkel…

Tegnap lemaradt a Mari-interjú, a lényeg: “Mindenki pánikol, hogy mi történik velem… Pár torna nem jött össze, előfordul. Rogernek is vannak rossz hetei, mindenkinek vannak. Elvonultam, rendbetettem fejben a dolgokat… azt hiszem, kicsit kimerített mentálisan, ami az év elején történt.” Tény, hogy a fotók alapján rózsás hangulatban van, szóval ha átverekszi magát Ferrun meg Willyn, engem nagyjából meggyőzött. Bár ez az emlegetitis Feddel kicsit azért mégis aggasztó… 🙂

És hát végül, de nem utolsó sorban: Rajah és Yves újabb körön vannak túl párosban, aminek örülünk, mert minden pályán töltött percnek örülünk.  🙂 Persze máskor is, de most különösen. 😀

Ok, még egy ráadás. Mert a Rafa-fotók postolása fejleszti a jellemem. Meg hát tetszik is ez a kép, na. Szóval íme Szmájli 2, brand new AS Roma mezében:

Reklámok