Címkék

, , , , , ,

Előzetesen biztos voltam benne, hogy a Hit For Haiti Második Verzió nem lesz olyan jó, mint az első, és bizonyos szempontból igazam is lett, másrészről viszont nagyon nem. Mert mint ahogy a tornaigazgató mondta a gála végén: ez egy emlékezetes este volt. Ő ugyan némi grimasz kíséretében ejtette ki ezeket a szavakat, én meg a röhögéstől kicsorduló könnyeimet törölgettem, de tény: emlékezetesnek emlékezetes volt 😉

Szóval előbb voltak a csajok, Martina, Davenport, Henin és Stefanie, Stefanie állatira jól nézett ki, és a Martina/Henin páros nyert, róluk ennyit tudok elmondani, mivel csak a legvégét láttam.

Aztán jöttek a pasik, Fed, Sampi, Agassi és Rafa. Természetesen Rogot mutatták be utoljára, de kétségtelenül André kapta a legnagyobb tapsot. Akkor még nem tudták, hogy mi következik… 😉

Eleinte olyan szépen és ártatlanul indult minden: Agassi elemében volt, beszélt egyfolytában, lökte a hülyeségeket, amiben egyedül Fed tudott némiképp partner lenni, Sampi és Rafa aranyosan elhallgatgattak mellettük. Érdekes volt, hogy már az elején is látszott, kettejük közül azért Rafa érzi magát jobban ebben a közegben, úgy láttam, megtalálta a megoldást a nyelvi nehézségekre: ugyan valószínűleg a felét nem értette annak, amiről szó volt, de mindig, egyfolytában, és lelkesen vigyorgott 😀

Agassi rendesen osztotta Fedet, de Rog vette a lapot, jókat nevetgéltek, aranyos volt, amikor megtárgyalták, hogy Fed hova, és milyen sebességgel szeretné André szerváját kapni, Rafa is kapott az osztásból egy keveset (“a TV-ben gyorsabb vagy”), de Rafa is csak vigyorgott, és az is egyértelmű volt, hogy André egyszerűen csak fel van dobva, és pörög ezerrel, szóval kellemes hangulatban telt az idő.

A tenisz oldalon is történt azért egy-két szép dolog, az a labdamenet, amikor Fed röptézett André és Rafa ellen, isteni volt, valamint Agassinak is volt egy atomszerű fogadása, megvillantva, hogy miért is tartják őt a valaha volt legjobb fogadójátékosnak. Rog és Pete pedig akkora harmóniában párosoztak egymás mellett, mintha mindig ezt csinálták volna, nem volt semmi félreértés, elengedett labda, összefutás. Nagyon szép volt.

Csak aztán sajnos André igyekezett bevonni Sampit is az eseményekbe, és itt kezdődtek a gondok.  Először is a kettejük kopaszságán poénkodott, bár leginkább a sajátján, de látszott, hogy Pete-nek már ez sem nagyon tetszett. Aztán noszogatta, hogy ne vegye már annyira komolyan a dolgokat, mire Pete összeszedte minden bátorságát, és utánozni kezdte André fura járását. Ezen mindenki jól szórakozott, kivéve Andrét. Akinek mint tudjuk ez az egyik igen érzékeny pontja. És hát, legyünk őszinték, nekem úgy tűnt, hogy volt némi éle a poénnak Sampi részéről, amit Agassi gyorsan le is vett, majd… a gála fénypontja következett, amikor André közölte, hogy akkor most ő is utánozni fogja Sampit. AA ekkor kiforgatta a zsebeit, és hozzátette, hogy soha nincs nála elég pénz, utalva a könyvben leírt borravalós sztorira, miszerint Pete nagyon fukar kézzel bánt a borravalók osztogatásával.

Na, erre Pete-nek elborult az agya, sajna Andrénak még sikerült a “poént” megismételnie, majd amikor Pete széttárt kezekkel, és szemmel hallhatóan vérig bántva közölte a közönnséggel, hogy igen, ő már pedig ilyen fukar ember, akkor már Andrénak is leesett, hogy baj van.

Pete a következő szervájával minden tőle telhetőt megtett azért, hogy Andrét fejen találja, ez volt az a pont, amikor Fed és Rafa szinkronban előre dőlve próbáltak úgy tenni, mintha nem lennének a pályán (6:10-től), André közölte, hogy hát igen, ezt megérdemelte, majd Fed átkiabált Rafának, hogy itt az ideje, hogy az ő a rivalizálásuk is előtérbe kerüljön, szóval Rafa legyen szíves, és csináljon valamit 🙂 🙂 Vicces volt nagyon 😀 😀

A gém közti szünetben még szegény Justin Gimelstobbot is előrángatták, hogy “beszéljen” velük, mondjuk nem tudom, hogy akik szerint ez jó ötlet volt, azok találkoztak-e már Justinnal?

Pete ekkor már Barack Obamánál tartott, Rafa vigyorgott, André pedig igyekezett a föld alá süllyedni a szégyenében, ezért Justin az egyetlen normálisnak tűnő emberhez menekült, akinek felvetette azt a mély empátiáról tanúskodó kérdést, hogy az ő rivalizálása Rafával, az nem ilyen. És hogy miért nem ilyen.

Mire Fed nem kevés iróniával közölte, hogy ez csak azért van, mert ők még nagyon az elején tartanak ennek a rivalizálás dolognak, de biztos benne, hogy feszültebb lesz ez majd a vége felé, és hogy ő már mennyire várja azt az időszakot… 😀

A kis André-Sampi affért követően a kellemes hangulat már inkább kínos hangulat volt, Fed és Rafa próbálták menteni a menthetőt egy hosszú labdamenettel, ami során Fed Rafa-szerű tenyereseket ütött, a megfelelő hangkísérettel, majd Agassi is próbálta oldani a hangulatot: egy ponton Fed épp kismonológot folytatott, valószínűleg saját maga számára sem teljesen követhető módon, mire AA megkérdezte tőle, hogy most tulajdonképpen kihez is beszél, és hogy ők is csatlakozhatnának-e ehhez a partihoz, amit a fejében folytat 😀 Ennél csak Fed válasza volt még aranyosabb: mint kiderült Rafához intézte a szavait 😀 Rafa válaszul vigyorgott egy jót 😀

Sampi viszont a meccs hátra lévő részét mély csöndben, és megbántottságban töltötte, majd miután 6-6-nál szemmel láthatóan véresen komolyan játszva hozta az adogatását, a többiek sem próbálkoztak tovább, abbahagyták a poénokat, és úgy döntöttek, jobb lesz ezt minél hamarabb befejezni, így a következő gémben Fedék brékeltek, és megnyerték a szettet.

Ezt követően még volt egy szintén klaszikus Gimelstob interjú Pete-tel, amely során egyébként Sampi nagyon szimpatikusan viselkedett, azt mondta Andrénak, hogy tudja, most André rosszul érzi magát, és hogy ő azért szereti Andrét, persze Justin még ezt követően is visszatért a borravalós dologra, csak ő tudja, hogy miért, Feddel és Rafával pedig már nem is készített interjút.

És az egész megkoronázásaként, amikor átadták az egy millió dollárról szóló csekket, a csajokat elfelejtették felhívni a színpadra, csak már utólag jutott eszükbe, hogy hoppá ők is itt vannak,  Martina fintorgott is rendesen…

Fed arckifejezéséből ítélve pedig André nem fog részt venni a leendő Roger Federer Világalapítvány bemutató mérkezésein. Márpedig Feddel nem árt jóban lenni, mint tudjuk… 😉

Szóval sokkal jobban szórakoztam, mint amire előzetesen számítottam, de talán jobb lenne, ha legközelebb olyanokat engednének a pályára, akik már túl vannak a valós és vélt sérelmeiken, és nem a 40 éves kori útkeresés korszakában leledzenek épp 😉

Mindenesetre Miamiban valószínűleg újabb jótékonysági meccs lesz, Chiléért, Gonza, Rafa, Fed, Roddick egyelőre a névsor, ott aligha számíthatunk ilyen eseményekre, bár lehet, hogy Fed és Rafa nekilátnak rivalizálásuk második, intenzív szakaszának 😉 😀

Reklámok