Címkék

, ,

Fed vs brit sajtó, nagyon sokadik felvonás, mindeddig kiütéses Fed győzelemmel:

“Néhány hete sokan mondták azt, hogy Federer már nem a régi, nem fogja Melbourne-t megnyerni. Számomra nem olyan fontos, hogy hogyan a tornák elején hogyan játszok. Az, hogy valóban milyen formában vagy, akkor derül ki, amikor a legjobbak ellen játszol, nem az első körben. A honlapomon is szkeptikusak voltak a szurkolóim, és azt kérdezgették, hogy mennyi van még hátra a karrieremből.

(…)

Semmiképpen sem az volt a szándékom, hogy Andyt befolyásoljam a meccs előtt. Nagyon sajnálatosnak tartanám, ha a brit sajtó éket verne közénk. Már Wimbledonban is éreztem ennek a veszélyét, amikor arról írtak, hogy “nézzétek, mit vett fel Federer”. Vagy Dubai után, amikor azt mondtam, hogy Murray játszhatna támadóbban is, ahelyett, hogy csak kivár. Ez egy olyan kritika volt, ami már majdnem dícsérettel ér fel. (Muhahaha 😀 😀 ). De teljesen másként értelmezték, azt, amit mondtam.

Persze, megértem, hogy annak a 25 újságírónak, aki csak Angliából jött Ausztráliába, valamiről írnia kell. Amit aztán a világon mindenütt átvesznek. Ha Svájcban írnak le valamit, azt nem veszi át rögtön a New York Times. Ezért más dolog a brit sajtó.”

Azért jó tudni, hogy az a sok cikk, meg hozzászólás nem csak a pusztába kiáltott szó, hanem kellő motivációval bír 😉

/Ugyan teljes mellszélességgel Fed drukker vagyok, de kénytelen vagyok (már megint) megállapítani: ez az ember nem teljesen százas 😉 😀 /

Közben egyre többeknek tűnik fel, hogy Fed nemcsak teniszezni tud nagyon jól:

Lehet, hogy Mark McQwire sírással egybekötött magyarázkodása, hogy miért is szedett szteroidokat, miközben tudta, hogy ettől nem fog több home runt futni, kellett ahhoz, hogy mindenki számára egyértelművé válljon a jelenség, de a jelek valójában már korábban is megvoltak: mostanában rengeteg sírás megy végbe sportberkekben.

Mindegy, hogy McGwire az, aki könnyekkel küszködik a Bob Costasnak tett vallomása közben. Vagy Terrell Owens, aki könnyekkel küszködve veszi védelmébe Tony Romót, a Giants elleni rájátszasban szenvedett vereség után. Vagy a Jets edzője, Rex Ryan az, aki a Miami Dolphins elleni vereség után a csapata előtt sír. Vagy Roger Federer a wimbledoni döntő után. Vagy Roger Federer az Australian Open döntő után. Vagy Roger Federer a Roland Garros döntője után. Vagy Roger Federer, ha beveri a lábujját. Vagy Roger Federer egy különösen megviselő Hallmark film után (azután, amelyikben az a haldokló beteg volt).

Hehehe.

Be kell vallanom, hogy sokáig kifejezetten kellemetlennek tartottam, ha egy sportoló ott bőgött a díjátadó/vereség/győzelem előtt/után/alatt.

Mostanában?

Teljesen rosszallóan nézem, ha egy-egy sportoló egy nagy győzelem után mégcsak egy nyomorult kis könnycseppet sem képes kipréselni. Hát csak ennyit számított ez neki? 😉

Igen, RF-nek sikerült ebben is teljes mértékben átírnia az előzetes elképzeléseimet, és az idei AO döntő után úgy döntöttem, hogy a Cry, Fed, If You Want To szerveződést átnevezem Cry, If You Want To -ra, mert mindenkinek joga van bőgni, ha úgy tartja kedve.

Punktum.

Feddel kapcsolatos hír még, hogy a korábban már beharangozott Fed bélyeg február 8-án tényleg meg fog jelenni. Így fog kinézni:

Állítólag lesz valami átadó ünnepég is, bár ez még nem teljesen biztos. Majd figyeljük, hogy ezen sikerül-e könnycseppek nélkül túljutni, de optimista vagyok etekintetben 😉

Reklámok