Címkék

, , , , , , , ,

Ugyan nem nagyon szokott a blogon a WTA-ról szó lenni, most mégis kivételt teszek, mert ugyan a ruhákat illetően a fiúk is kitettek magukért, de igazából labdába se rúghatnak a lányok mellett 😀

Esz pedig összefoglalta nekünk, hogy miket vettek magukra a WTA jeles képviselői 2009-ben 😀

Esz Divatügyi Gigaposztja – a Csajok

————————————————————————————————

Serena & Venus

Rere és Vee divatszempontból is igen szórakoztató tagjai a mezőnynek. Vee egy ideje ugye saját márkában nyomja – Eleven by Venus Williams, Serena pedig még Nike-ban ugyan, de a Home Shopping Networknél azért már van Serena-kollekció. Ha valaki lemaradt volna azokról a sajtótájékoztatókról, amiken Rere telepakolta az asztalt gyűrűvel meg fülbevalóval, itt megtekintheti az egész kínálatot, továbbá Serena itt promózza az undi gumikarkötőket, itt a táskákat, itt pedig a serenás-szíves nyakláncot. Engem mindig lenyűgöz, hogy emberek képesek egy rakás lomról ennyi időn át ilyen lelkesen beszélni – ha valaki van még így ezzel, annak 1 óra garantált szórakozás végignézni lol. Na de vissza a ruhákhoz… (Egyébként azt is árulnak.)

Vee

Rere

HSN-kiegészítők

És az év pólója:

Masha

Serenára is bármit rá lehet adni, de inkább színben, mint formában, Mashán viszont tényleg kiélhetik a kreativitásukat a Nike dizájnerei – tüll, rakott szoknya, fodrok, masnik, övek, csatok… és többször jó a vége, mint nevetséges. Divat-related hír még vele kapcsolatban, hogy a Cole Haan arca lett idén (?) – tőlük azért tudnék ezt-azt választani… 😉

JJ

2009 első pár napjának nagy rejtélye volt, vajon ki lehet JJ új szponzora. Szokás szerint beindult a nagy nemzetközi tippverseny, nagyítgatták a képeket, zoomoltak, élesítettek, és a Li Ningtől a saját márkáig minden szóba került. Aztán kiderült, hogy az ANTA a szerencsés, nem mintha ezzel az infóval sokkal előrébb lettünk volna, de tkp addig volt jó. Mert aztán jöttek a ruhák, minden létező színben, a maguk harsányan vásári valóságában – a lehető lagnagyobb teret adva JJ-nek, hogy feltárja a maga harsányan vásári valóságát, jött a cipő, ami széttörte a lábát, miközben ráolvadt a Rod Laver betonjára… Maradjunk annyiban, hogy nem győztek meg.

Jelena “Rainbow” Jankovic

Always a lady.

Vika

Az első két képen is látható szettekkel Vika tökéletesen hozza a “just fucked look”-ot – ha ez volt a cél, ha nem. Az én Vika-képemhez mindenesetre remekül illik, szóval remélem, nála senki nem áll elő a “more mature image”-baromsággal. Ne hagy magad, Vika!

Ana

Ana idén iszonyat munkával visszaküzdötte magát a “just another pretty face” kategóriába, de mivel annak azért még mindig elég jó, az Adidas töretlen lelkesedéssel öltözteti. Még az USO-ra is két szett-tel készültek neki, pedig. Jellemző, hogy csak az egyikről (6. fotó) találtam olyan képet, amin “használatban” látszik, a másikban nyilván nem töltött elég időt a pályán ahhoz, hogy valaki megörökítse, hehe. Amúgy szerintem az összes 2009-es ruhája közül a játszós cuccok álltak neki a legjobban, és szívből reménykedtem, hogy a 2010-es AO-ra meglepnek egy shorty short – édbédi felső kombóval, de uncsi ruha lesz. Viszont legalább nem felemás, elszabott, hupikék.

Dina

Dina úgy van az öltözködéssel, mint a bátyja (remélem legalábbis, hogy Marat azokat a borzadvány kígyós-rózsás pólókat nem több napos keresgélés során választja ki): tesz a témára nagy ívben, de igazából lényegtelen is, mert minden egyformán áll rajta. Csak Marattal szemben nem egyformán jól, hanem egyformán… izé… zsákszerűen. Lapszoknya-top, lapszoknya-top, lapszoknya-top, blah. Nem baj, van Barbie-ból elég.

Bájdövéj a legpinkebb játékos nem Rafa ám:

They’re Pinky and The Brain, yes, Pinky and The Brain. One is a genius, the other’s insane.

MaKiri & Wozzie / Stella McCartney & Adidas

A Stella McCartney Adidasnak tervezett cuccai nagy kedvenceim, általában pompás átmenetet képeznek a koktélruhák és a melegítők között, kicsit talán előbbihez tartva. Eddig sokan mondjuk nem ismerkedhettek meg SM alkotásaival, mivel egyedül MaKiri hordta őket, aki viszont a legritkább esetben jutott el addig, hogy a meccsét adja a tévé. Viszont szép a haja… meg minden mása is. Ezzel együtt én soha nem értettem, miért jó Stelláéknak egy gyakorlatilag láthatlan játékost öltöztetni – annyira a többiek sem csúnyák, hogy muszáj legyen MaKirihez ragaszkodni, de úgy tűnik, csak Wozzie tudta őket annyira megihletni (muhaha), hogy váltsanak. Így Caro ősztől Stellában jár, MaKiri meg abban, amiben mindenki más…


Wozzie tömegcikkekben és Stellában

Lena D / Yonex

Ha már túl vagytok a HSN-videókon, de még mindig nem tudtok magatokkal mit kezdeni, keressetek öt (na jó, legyen három) különbséget az első két Lena-outfit között… 🙂

Sam Stosur, Gisela Dulko, Alize Cornet / Lacoste

A fiúknál nyújtott teljesítményük ismeretében kifejezetten kellemes meglepetés volt a Lacoste 2009-es női kollekciója, olyannyira, hogy ha választanom kéne kedvencet az idei év cuccaiból, azt hiszem, a kék-fehér RG-line darabjai lennének azok, de a narancssárgájuk is bejön. Szemüveg-fetisisztaként pedig kötelességem még felhívni a figyelmet arra, hogy Stosur mindig a ruhához passzoló színű keretben játszik. Bírom Stosurt, nah.

Kimmie C, Ági & Szveta / Fila

A csajoknál a Fila is alkotott idén, nekem a klasszikus kék-fehér-piros szettek jöttek be leginkább, de a többi sem rossz…

Nadia Petrova / Elesse

A mélypont. (Bethanie Mattek sajnos meglehetősen inaktív volt idén…) Fodrok, Hubba Bubba, fodrok. Yuck.

Advertisements