Címkék

, , , , ,

Március elején Fed úgy gondolta, hogy itt az ideje egy új edzőnek. És nem is akármilyennek, hanem teljes értékű, mindenhova vele utazó, igazi edzőnek. Igen, én se értettem 😉

És erre a megtisztelő feladatra Darren Cahillt szemelte ki, akit már régóta szeretett volna a csapatban tudni (már Roche helyett is őt akarta volna), de valami mindig közbejött. Utólag már elég világos, hogy ez a valami Cahill volt 😉

Akit Fed márciusi felkérése olyan helyzetben talált, hogy hirtelen nem tudott semmilyen kifogást előrángatni, így mire észbekapott, Dubaiban töltötte az időt, egy kilenc napos próbaedzésen. A hét végére már olyan hírek szivárogtak Dubai felől, hogy már a szerződés tartalmának tisztázásánál járnak, azonban Cahill váratlanul összepakolta a cócmókját, és meg sem állt Kaliforniáig. Darren úgy döntött, hogy neki kilenc nap bőven elég volt a Fed-élményből 😉

Cahill utólag azt mondta, hogy nem tudott vállalni egy teljes idős edzőséget, mivel neki kicsi gyerekei vannak. Ennek némiképp ellentmondott ugyan, hogy az Adidas edzőprogram keretén belül az év hátralévő részében gyakorlatilag nem volt olyan torna, amin ne lett volna ott, de ezen most ne akadjunk fenn 😉 Fed nyilatkozataiból (na jó, abból az egyből) és kellően elmélázó/gunyoros arckifejezéséből pedig úgy tűnt, hogy Fed se tudta, hogy mi is volt az igazi ok.

Így hát Darren nélkül jött IW, Miami és ekkor még úgy tűnt, Cahill idejében ismerte fel, hogy nem kell egy süllyedő hajóra felszállni. De aztán…

Ha Darren elfogadta volna az edzői posztot, akkor élete hátralévő részében úgy beszéltek volna róla, mint az Edzőről, akivel Fed Megnyerte a Roland Garrost és Elérte a Tizenötöt.

Igen, nem gondolom, hogy DC személye sokat osztott vagy szorzott volna, az események vele is ugyanúgy történtek volna, mint ahogy őnélküle, de az emberi természetet ismerve, soha semmi nem változtatta volna meg azt a meggyőződést, hogy Cahill lett volna az oka annak, hogy Fed megállt a lejtőn, és hogy neki köszönhető az a bizonyos RG győzelem.

Merthogy Fednek miatta lett volna újra önbizalma, miatta használta volna az ejtéseket, miatta várakoztatta volna Rafát a madridi döntő előtt, és miatta küzdött volna fejleszegve, akkor is, ha nem ment. Igen, az ember ilyen egyszerű lény.

Magyarán, Cahill egy csapásra az igazán nagy edzők közé emelkedhetett volna, és még 70 évesen is válogathatott volna az ajánlatok közül, úgy hogy ki sem kellett volna tennie a lábát Kaliforniából…

Hát, van az úgy, hogy amiről először azt hisszük, jó döntés volt, utóbb nem bizonyul annak 😉

Második hely: Team Rafa. A verseny meglehetősen szoros volt, és Team Rafa végül is csak egy picivel maradt le, főként azért, mert nekik még van lehetőségük a javításra.

De azért Team Rafa ideji teljesítménye mindenképpen említésre méltó: AO után Rotterdam, ahol az előző év második felében kiújult, és igazán soha rendbe nem jött Rafa-térd újra begyulladt, de “ugyan már, kit érdekel!” felkiálltással előbb salakos DC forduló, majd keménypályás IW, Miami, aztán két hét pihenő után MC, Barcelona, Róma, Madrid, négy hét folyamatos versenyzés, amely alatt a térde csak egyre rosszabb lett, hogy aztán RG-re épphogy besántikáljon, Wimbeldonban pedig már el se tudjon indulni.

Gratulálok, Team Rafa, ez szép munka volt.

Advertisements