Címkék

, ,

Nikolaj Davigyenko

Ha bő két hete kellett volna összefoglalnom az évet, nem biztos, hogy Kolja kiemelt szerepet kapott volna benne, annak ellenére, hogy azon öt ember egyike, aki idén ezres tornát tudott nyerni. Igen, lehet némi igazság abban, hogy a mastersek elég jó fokmérői annak, hogy kik is emelkednek ki a mezőnyből, bár ebben az évben nyert olyan játékos GS-t, aki ezres győzelemmel még egyáltalán nem büszkélkedhet. Amiért mégsem biztos, hogy a shanghaji győzelem miatt Kolját a fontosabb szereplők közé soroltam volna, az az, hogy azért az őszi masterseken szokott egy-egy kevésbé kiszámítható eredmény is születni, de aztán jött a WTF, és egy WTF győzelem mellett már nem lehet szó nélkül elmenni.

Pedig Kolja éve igen rosszul kezdődött, rögtön az AO előtt lábsérülést szedett össze, az első ezres torna, amin részt tudott venni Monte Carlo volt, és kellett némi idő, hogy játékba lendüljön. Erre a játékba lendülésre gyakorlatilag ráment a salakszezonja, ami pedig az egyik legjobb borítása, csak a Wimbledon utáni salaktornákra kezdte el azt játszani, mait igazán tud (lett is egy 250-es és egy 500-as tornagyőzelme). A nyári amerikai szezon sem okozott túl kiemelkedő eredményeket, de aztán következett az őszi keménypályás szezon, és mire a mezőny nagy része sérülést hevert ki/sérülését a pályán próbálta orvosolni, vagy egyszerűen csak belefáradt az egész éves hajtásba, Kolja elkezdett játszani. Méghozzá nem is akárhogy. A mindig gyönyörűséges vonalütései milliméter pontosságúak voltak, és nem zakkant meg a fontos pontoknál sem, szépen, már-már bajnoki módon nyerte meg a nagykutyák elleni meccseket is. Aminek az lett az eredménye, hogy megnyerte Kuala Lumpurt, úgy hogy Södöt, Verdát búcsúztatta, majd Sanghajt is, Djokón és Rafán keresztül, hogy aztán az év végén pedig  karrierje legnagyobb címét hódítsa el, amikor Rafa, Söd, végre Fed és JMDP legyőzésével 2009 tenisz vb-jének bajnoka legyen.

Tipp 2010-re: Kolja munkabírásával sosem volt gond, de a GS-eket az utóbbi időben már nem annyira szerette. Sok az a két hét, sok az a három nyert szett, Kolja játéka annyira precíziós, hogy nagyon nehezen áll össze két hétig folyamatosan, plusz az időjárási körülmények is szerepet játszanak a meccsek alakulásában. Szóval Kolja nem nagy kedvvel játszott mostanság a GS-eken, amiben nyilván szerepe volt annak is, hogy amikor karrierje valószínűleg legjobb teniszét játszotta, egy bizonyos svájci úriember miatt, “csak” GS elődöntőkig juthatott.

Talán 2009 második fele után Kolja nagyobb lendülettel fog nekivágni a 2010-es GS-eknek, azonban az összes többi ok, az sajnos, attól még ott marad. Ha nagyon akarja, egy GS elődöntő azért nem elképzelhetetlen, de GS-t nyerni aligha fog. De egy biztos a 2009 WTF bajnoka címet már soha senki nem veszi el tőle.

Advertisements