Címkék

, , , ,

Delpi vs Kolja: 3-6, 4-6.

Koljának nem kezdődött túl jól az év: rögtön az AO előtt lesérült, az első Masters verseny, amin részt tudott venni Monte Carlo volt, hogy aztán karrierje legjobb őszét produkálja az év végén.

Persze, lehetséges, hogy a mondat első feléből egyenes arányban következett a második, mint ahogy élesszemű Fed ezt ki is fejtette a tegnapi vereség után, de ez semmit sem von le Kolja Masters és WTF győzelmének értékéből.

Ugyanis Kolja gyönyörű, szinte hiba nélküli keménypályás teniszt játszott az ősz nagyobb részében (azok a sarokütések, anyám!), és ami még ennél is fontosabb: elhitte hogy győzhet. Mint ahogy tegnap harmadik szett 5-4, 0-30-nál nem omlott össze, ma is a breakpontoknál rendre jól szervált, és szépen, nyugodtan megnyerte a meccset.

Ezzel Kolja karrierje legnagyobb győzelmét könyvelhette el, méghozzá úgy, hogy az őszön a top 5 mindegyik tagját megverte legalább egyszer, és a mostani tornán valamennyi idei GS győztes legyőzte. Azt hiszem, senki sem mondhatja, hogy érdemtelenül nyerte volna.

Fed meg azzal vigasztalódhat, hogy az a két ember játszotta a döntőt, aki őt legyőzte, és abban is biztos vagyok, hogy a Fed verés komoly szerepet játszott Kolja mai napi teljesítményében 😉

Ami Zsiráfunkat illet, a mai meccsre elfáradt, ami nem is csoda: mindegyik meccse három szettes volt, és Marival, Feddel, Söddel kellett játszania, ami azért nem egyszerű névsor. Ugyanakkor azért az is kiderült, hogy még nem feltétlenül tudja folyamatosan hozni azt a magas szintű játékot, mint amit Fed ellen játszott, de zsiráfosok, emiatt nem kell aggódni: az a tény, hogy két hónap semmittevés után így össze tudta magát szedni erre a tornára, minden elárul arról, hogy mire számíthatunk a jövőben.

Ezzel az idei ATP küzdelmek véget értek, jövő héten még szurkolhatunk egy spanyol-cseh DC döntőnek, hogy aztán végképp minden játékos nekikezdhessen a szünetnek. A ranglista már nem nagyon fog változni (Rafának jöhet még 40 pont), ezért beteszem, hogy mindenki elkezdhessen számolgatni, hogy mit kell Fednek tennie azért, hogy meglegyen a 287 hét 😀

1. Roger Federer 10,550
2. Rafael Nadal 9,205
3. Novak Djokovic 8,310
4. Andy Murray 7,030
5. Juan Martin Del Potro 6,785
6. Nikolay Davydenko 4,430
7. Andy Roddick 4,410
8. Robin Soderling 3,410
9. Fernando Verdasco 3,300
10. Jo-Wilfried Tsonga 2,875

A magam részéről majd jövök évösszefoglalóval, meg tervezek egyéb dolgokat is, de addig is itt ez a videó, amit azt hiszem bármikor, bármennyiszer meg tudnék nézni 😉

Advertisements