Címkék

, ,

Ééééés Fed hat hét után újra a pályán! 😀

SWITZERLAND/

Fed vs O. Rochus: 6-3, 6-4

Persze, munkahelyemnek köszönhetően a második szettben 3-2-nél tudtam csak bekapcsolódni, de azért ennyi is elég tetszetős volt.

Jól mozgott, szerintem még vékonyabb, mint volt, a szervákkal meg voltam elégedve, jó, persze voltak hibák, de voltak nagyon szép ütések is, alapvetően nem erőltette meg magát.

Szóval jobb volt, mint amire számítottam.

Persze, a helyszínen ott volt a teljes család (mínusz gyerekek, lol), anyuka, apuka, tesó, Mirka.  Szegény Roch pontjainál néma csönd, Fed pontjainál hangorkán.

Azért, na. Ez mégicsak egy szimpla 500-as torna, mégha GS lenne…

Meccs utáni interjú nagyon mókás volt, a magam részéről egy szót sem értettem belőle, de RF.comosainknak köszönhetően megtudhattuk, hogy Günthardt megkérte, hogy árulja már el, miért kérdezik meg tőle minden interjúban, hogy szokott-e pelenkázni (ez egyébként engem is qrvára idegesít, könyörgöm már nem a középkorban vagyunk… még nem volt olyan pasi kollegám, aki ne cserélte volna a gyerek pelenkáját… csak azért mert RF foglalkozása szupersztár, attól még az ő gyerekei…), Fed se érti, de akármit válaszol, mindig az lesz a cikk címében, lol 😀 És megnyugtatott minket, hogy egyébként nagyon jó a technikája 🙂

Ezen kívül megkérdezték tőle, hogy mit tervez jövőre, mire közölte, hogy ezt meg kell beszélnie Mirkával, mert lehet, hogy Mirka szeretne még egy-két gyereket 😀

De senki ne aggódjon, Mirka arckifejezése alapján, ez nem jövőre lesz 😉

bazelvsrochus2

Fed következő ellenfele szerdán Seppi lesz, aki három szettben győzte le Bohlit, Serra Karlovicot búcsúztatta.

Valenciában Kolja és Berdych is hozta a kötelezőt.

Holnap meg párosozunk! 😀

Bázel

Federer (SUI) – Rochus (BEL) 6-3 6-4
Seppi (ITA) – Bohli (SUI) 4-6 6-1 7-5
Serra (FRA) – Karlovic (CRO) 7-6(5) 6-4

Valencia

Davydenko (RUS) – Falla (COL) 6-2 6-1
Berdych (CZE) – Mathieu (FRA) 6-3 6-4
Garcia-Lopez (ESP) – Greul (GER) 7-5 6-2
Montanes (ESP) – Bautista-Agut (ESP) 6-1 3-6 6-4

Advertisements