Címkék

, , , , ,

Pekingben Djokó már második meccsét nyerte (hogy maradtam le az elsőről?), Rafa holnap játszik. Meglepetés nem volt: Szunyi kikapott Verdától, Cilic, Kolja simán mentek tovább.

Djokovic (SRB) – Troicki (SRB) 6-3 6-0
Davydenko (RUS) – Kohlschreiber (GER) 6-1 6-0
Verdasco (ESP) – Ferrero (ESP) 7-5 6-4
Cilic (CRO) – Benneteau (FRA) 6-2 2-6 6-0

Tokióban már kissé izgalmasabban alakultak a dolgok. Na jó, ez így talán túlzás, viszont Ernie egymás után három nyert meccsnél tart! Komolyan! Oké, az első kettőt kvaliban nyerte, de nincs még olyan messze az idő, amikor még ez sem sikerült, khm, Cinci, khm, majd Steppet is legyőzte, két sima szettben. Wow 😉

Monaco jön, aki elvben szintén verhető lenne, de azért lehet, hogy ezek a magasságok már kissé megszédítik majd egyetlen lettünket. Aki azt nyilatkozta, hogy az USO-n már érezte, hogy kezd végre újra összeállni a játéka, majd két hét kemény gyakorlás következett, és most már végre nem úgy játszik, mint egy spanyol: két méterre az alapvonal mögül, elképzelés nélkül. Igen, ezt mondta 🙂 Egyébként azért már változtak a célok: most már csak a top 10, és az is két éven belül. Erniekét ismerve, lesz ez még lentebb is, de azért az jó hír, hogy a 100 környékét ő sem tartja kívánatosnak.

Egyébként Tokióban sem voltak meglepetések, Gasquet kezd magára találni, Waw, Monfils már a harmadik körben.

Második kör:
Monfils (FRA) – Chiudinelli (SUI) 76(5) 63
Wawrinka (SUI) – Greul (GER) 63 62

Első kör:
Tsonga (FRA) – Zverev (GER) 6-4 6-3
Gulbis (LAT) – Stepanek (CZE) 6-4 6-4
Youzhny (RUS) – Bellucci (BRA) 6-2 6-3
Beck (GER) – Schuettler (GER) 6-3 4-6 7-6(3)
Monaco (ARG) – Garcia-Lopez (ESP) 5-0 (betegség miatt visszalépett)
Gasquet (FRA) – Petzschner (GER) 6-3 6-2

Közben azért Fed fronton is vannak hírek: egyrészt itt az új Wilson reklám, amiben Fed X-Mant játszik, és a reklámhoz tartozik egy honlapbeírás is, ami elgondolkoztatott. Ugye nem akar MOST  ütőt váltani?

Bár, végül is, ha ez elszórakoztatja… 😉

Advertisements