Címkék

, , , ,

Mint ahogy gondolom, már mindenki értesült róla, Fed nem indul sem Tokióban, sem Sanghajban, ami azt jelenti, hogy legközelebb november 2-án fog Bázelben pályára lépni, majd utána Párizsban játszik egy 1000-es tornát, illetve év végén jön a WTF.

Nem mondhatnám, hogy annyira meglepett a döntés, abban nagyjából biztos voltam, hogy Tokiót kihagyja, és volt egy olyan érzésem is, hogy akkor már Sanghajt is: nincs sok értelme az ikreket elrángatni Ázsiába egy hétre, márpedig az ikrek nélkül nem megyünk sehova 😉

Szóval az ázsiai turné, úgy ahogy van, kihagyva, ebben az évben már csak Európában fog fellépni.

Ezzel a döntéssel ugyanakkor az év végi elsőség kérdése kissé izgalmasabb lett, mint ahogy azt szerettük volna: egyedül Rafának van valós esélye Rogert befogni, és elvileg két torna előnye lesz Feddel szemben. Persze, kérdéses, hogy Rafa ott lesz-e egyáltalán Pekingben, szerintem Sanghajban biztos.

Fed egyébként a visszalépések okaként a fáradtságot jelölte meg, valamint azt, hogy az orvosaival konzultált, és ők ajánlották, hogy tartson egy hosszabb szünetet. Az USO döntőt, és a DC fordulót elnézve, magam sem tartom hülyeségnek, egyértelműen fáradt volt mindkétszer, ugyanakkor van egy olyan érzésem, ha nem lennének az ikrek, azért Sanghajban ott lenne. De vannak, szóval ezt kell szeretni, viszont az a minimum, hogy akkor most már kapjunk egy újabb fényképet róluk, ne csak a fél ATP legyen már elhalmozva a képekkel, irgumburgum 😀

A visszalépésnek van még egy hatalmas előnye (amellett, hogy végre nyugodtan hátradőlve nézhetek teniszmeccseket 😉 ), méghozzá az, hogy nem fog az év végére lerokkani, és nem fog a jövő év teljes első negyedéve, AO-stul IW-stől rámenni az év végi tornákra.

Közben Fed már elkezdte megérdemelt pihenését, és ha már Olaszország, akkor hogy másként, mint a milánói divathéten, ahol is jelenléte teljes lázba hozta a divatvilág twitterezőit, megkapta az Anna Wintour legújabb kiegészítője megtisztelő címet (handbags are so 2007 felkiáltással), egy órás csúszásra kényszerítette a Prada divatbemutatót, valamint az Elle stábját arra a megállapításra késztette, hogy nekik is szükségük van egy sportoló szupersztárra, illetve arra, hogy Fed élőben magas, elegáns és qrva jól néz ki. Na jó, ők azt a kifejezést használták, hogy hot, de a lényeg ugyanaz 😉

Nem baj Fed, ha esetleg ez a teniszdolog már nem jönne be annyira, modellnek még mindig elmehetsz 😉

Advertisements