Címkék

, , , , , , , , ,

A spanyolok Izraellel küzdenek a döntőbe kerülésért, hogy ki az esélyes, szerintem kitaláljátok 😉  Mindenesetre Ferrer könnyed három szettben intézte el Levyt, majd Ferrero Selát, és mindketten nagyon szépek voltak közben.

Rafa és FeVer is jelen vannak, igaz, csak szurkolóként, mindketten hasizom sérüléssel bajlódnak, Verdának pedig a talpával is gond van, valószínűleg az év végén meg is műtik, valami kinövései vannak, ezt nem értettem teljesen pontosan 🙂

Ma párosban Robredo/Feli fognak játszani, remélhetőleg jól, mindkettejükre ráférne egy kis sikerélmény.

A másik döntős helyért a csehek és a horvátok küzdenek, és ez a párharc összehasonlítahtatlanul izgalmasabb, mint a másik. Előbb volt egy maratoni hosszúságú Ivo-Step meccs, amit egy szintén ötszettes thriller követett Cilic és Berdych között: az első két szettet Berdych nyerte, aztán Marin belehúzott, végül az utolsó szettre már nem maradt ereje, és Berdych 6-3-ra vitte.

Ezzel a csehek 2-0-ra vezetnek, ami egyrészt várható volt (a salak nem éppen a horvát csapat legjobb borítása, a manó tudja, hogy miért ezt választották), másrészt nekünk semleges nézőknek annyira nem jó hír: egy cseh-spanyol döntő esetén a spanyolok a házigazdák, és így övék a pályaválasztás joga, egy spanyol- horvát döntő esetén viszont a horvátoké lenne.

Vérivóék, a svájciakhoz hasonlóan, a Világcsoportba kerülésért küzdenek: egyelőre 1-1 az állás a románok ellen, Bluttrinker Söd magabiztosan hozta a saját meccsét, és kellően félelmetes volt közben.

Tsonga és Monfils is azért küzdenek, hogy a francia csapatot visszavezessék a Világcsoportba, egyelőre felemás eredménnyel: Tsonga nyert Galung ellen, Monfils viszont kikapott Bakkertől. (Ha nem derült volna ki, akkor a hollandokkal játszanak.)

A szerbek is porondon vannak, szintén Világcsoport-helyért, az üzbégek ellen játszanak, Djokó csak nézőként van jelen, de nincs is szükség rá: Tipsyék 2-0-ra vezetnek.

A nagyok közül Mari küzd még, igaz a briteknek nem a Világcsoportba kerülés a cél, hanem, hogy ne essenek ki a kettes zónába… Őszintén szólva fogalmam sincs, hogy Mari mit erőlködik: Ward, Goodall, Bogdanovic közül lehet válogatni második számú játékosként, Mari a párost valszeg Ross Hutchinsszal fogja játszani… Úgy, hogy Mari csuklósérülése még mindig nem jött rendbe, jegelnie kell, gyulladáscsökkentőket szed, és bevallása szerint minden egyes meccsel csak rosszabb a helyzet. Fasza.

Advertisements