Címkék

,

Ami a legelső és talán legváratlanabb benyomásom volt: kicsi. Kicsi az egyes pálya, kicsi a center pálya, kicsi a Henman Hill, kicsi az egész.

Persze, azért ez így nem teljesen igaz: az egyes pálya 11.000 ember, míg a center pálya 15.000 ember befogadására képes, de a pályák nagyon közel vannak a nézőtérhez, és az egész úgy van kialakítva, hogy nem gondolnád, hogy ennyi ember ülhet ott. Fantasztikus érzés lehet a meccsek alatt, mindent lehet látni, és nagyon közel lehetnek a játékosok is. Különleges, az biztos.

De maga a terület sem nagy kiterjedésű: nem véletlen, hogy pl. a JCF-Gonzo meccsen pontosan lehetett tudni, hogy mikor lett vége Mari meccsének, mintegy 500 méter választja el az egyes és a center pályát, ha sokan, egyszerre tapsolnak, ujjonganak, simán behallatszik a másik pályára. A két nagy pálya között helyezkedik el további négy pálya, köztük a 14-es is, amin azért az idei Wimbyn több kiemelt is játszott.

A további pályák egymás mellett vannak, az egyes pálya oldalánál, a kettes pálya szintén egy nagyobb pálya, állandó nézőtérrel, ez van talán legmesszebb a központi épületektől.  A többi pályához a játékok idejére tesznek be mobil nézőteret, ilyenkor gyakorlatilag az alapvonal mellett ül az ember.

Szinte hihetetlen, hogy hogy fért itt el 46.000 ember, pedig az idei tornán a leglátogatottabb napon ennyien voltak.

Wimbledon egyébként Londonhoz tartozik, bár már erősen külváros, vagy inkább egy önálló falu, ami azért közigazgatásilag London része. Metróval különösebb gond nélkül megközelíthető, olyan 35-40 perc az út Paddingtontól, a zöld, Wimbledon végállomású District line-nal, de nem kell végigmenni, hanem a Southfields megállónál le kell szállni. Ezt be is mondják, mármint hogy itt szállj le, ha az All England Lawn Tennis and Croquet Clubhoz igyekszel, meg ki is van plakátolva, szóval nem lehet eltéveszteni.

Wimbledon

Az AELTC-ig viszonylag hosszabban kell gyalogolni, na nem annyira, kb 10 perc, van egyébként buszjárat is (két megálló), a Londonra érvényes napi buszjegy ide is jó, de odafele inkább a gyaloglást javaslom, aztán vissza már jöhet a busz 🙂

Azért érdemes odafele gyalogolni, mert egyrészt az út amellett a golfpálya mellett vezet, amin az emberek sorba állnak már két nappal a torna kezdete előtt (szintén a klubbé a pálya, így megengedik nekik), valamint azért az élményért, amikor feltűnik a zöld, lila virágos épület, amit már láttál egyszer-kétszer a TV-ben 🙂

A golfpálya

Az Épület

Rögtön belépés után van néhány jobbfajta bódé, ahol kaját, piát stb. lehet venni, itt van kitéve az Order of Play tábla, valamint az eredmények tábla is, külön a női egyesnek, párosnak, férfi egyesnek és párosnak.

Mivel ezekből úgyse fog itt semmi se látszódni, ezért nem teszem be azt a kismillió képet, amit a férfi egyes eredményjelző táblájáról készítettem, inkább ugorjunk 😀

Képeink következnek 🙂

Az egyes pálya

Henman Hill

A 14-es pálya

A külső pályák, háttérben a kettes pálya. (Elől meg a régi kettes, amit épp most bontanak szét és újítanak fel.)

Akik nyertek.

A tető és a szántóföld.

Maci otthon érzi magát. (És mivel eddigre már kiröhögte magát a társaság Tomikán, miután a sajtószobában is készítettünk Macival képet, ekkorra már a szemük se rebbent. A britek nagyon toleránsak 😉 )

A múzeumban külön rész van a tavalyi döntőnek.  Köszönhetően az elmúlt hetek eseményeinek (RG! Wimby! 15!), boldogan fényképezkedtünk itt is 😉

A kupák. Meglehetősen kutyafuttában néztük meg őket, mivel a végén vannak a múzeumnak, és rúgdostak ki minket addigra. Khm, egy kissé lehet, hogy sok időt töltöttünk el a kiállításon 😉

Szóval nagy élmény volt még így is, meccsek nélkül, van valami a helyben, ami megfog, el se tudom képzelni, hogy milyen lehet a torna alatt, bármilyen meccset nézve…

Egyébként a jegyek a híresztelésekkel ellentétben nem olyan drágák: minden évben ősszel be kell jelentkezni, hogy jegyet szeretnél, a jelentkezéseket decemberben zárják le, majd a követező év elején a gép sorsol: 1:6-hoz esélyed van arra, hogy kihúzzanak, a gép határozza meg azt is, hogy melyik napra és melyik pályára kapsz jegyet (az egyes és a center pályára külön belépő van). A jegyek ára eltérő: 40 font az első héten, a döntő 100 font. Miután kisorsoltak, felajánlják neked, hogy vedd meg, persze dönthetsz úgy is, hogy nem, de ki az az idióta, aki visszautasítja 😉 Az igen hülye jegyvásárlási procedúra célja éppen az, hogy normális árban tartsák a jegyeket. A helyszínen is lehet limitált számú jegyet venni, illetve a groundpass jegyeket (amelyekkel a két nagy pályán kívül bárhova mehetsz) is helyben lehet megvásárolni. A sor méreteiről már szóltam 😉

Szóval, akinek van kedve, próbálkozhat 😀

Ha viszont ezt nem vállalja be az ember, de Londonban jár, akkor is érdemes elnézni erre, különösen ha teniszrajongó az illető. Sok mindent meg lehet tudni a játék történetéről a múzeumban (sajátos angol humorral fűszerezett audio guide kíséretében), a pályákat idegenvezetővel lehet bejárni, és bevisznek olyan helyekre is, ahová egyébként nem lehet bejutni (sajtószoba, a játékosok étkezdéje), és hát, Wimbledonban járkálni… azért, akárhogy is nézzük ez a hely egy darabka történelem. Szóval, mindenkit csak biztatni tudok, ha van rá lehetősége, hogy tegyen egy kirándulást Wimbledonba, ha arra jár 🙂

Reklámok