Most, hogy elkezdődik az észak-amerikai keménypályás szezon, gondoltam sorba veszem a top 10-et + bónusz Verda és Söd, hogy mire is számíthatunk.
Aztán majd két hónap múlva elővehetem ezt a posztot és röhögve megállapíthatom, hogy jobb az, ha az ember nem próbálkozik azzal, hogy eltalálja, hogy mi fog bekövetkezni

Fed: a teniszvilág egyik központi kérdése (Rafa térdei mellett), hogy miként fogja Fedet érinteni a 15. GS megnyerése és ikrei születése. Mármint a teniszpályán nyújtott teljesítményében. Ha szabad tippelnem: az első pozitívan, a második (egész addig, amíg valamelyikük nem kap fülgyulladást, és nem kergeti Fedet teljes pánikrohamba a 40 fok körüli testhőmérsékletével) pedig sehogy. Legalábbis addig nem, amíg a szokásához híven meccseket nyer és úgy játszik, ahogy azt szeretné. A kérdés inkább majd akkor lesz érdekes, amikor megsérül, vagy a harmadik meccset veszíti el zsinórban Mari ellen.
Hogy mire lehet számítani a HC szezonban Fedtől, szvsz ennél jóval prózaibb tényezőktől függ. Először is Fed az amerikai keménypályás szezonra Dubai 40 fok árnyékában, 80 %-os páratartalma mellett szokott felkészülni – ez pedig olyasmi, ami Deco Turf pálya ide vagy oda, Svájc aligha tudott produkálni, márpedig az észak-amerikai turné ezen időszaka a nagy melegről és magas páratartalomról híres. Szóval a felkészülés ezen része már biztosan hiányozni fog. Nem mehetünk el szó nélkül amellett sem, hogy az utóbbi egy évben Fed keménypályás eredményei, az USO kivételével, hagytak némi, khm, kívánnivalót maguk után. Persze, megvolt ennek az oka: poszt-Wimbledon blúz és fájós hát, de ettől még az is tény, hogy az a fél ütem, amivel Fed lassabb lett az elmúlt két évben, valamint a sok fiatal játékos, akiknek legjobb borítása értelemszerűen a HC, nagy valószínűséggel keménypályán fogja elsőként igazán sebezhetővé tenni TMF-et. Ami viszont nagy különbség lehet a poszt-USO keménypályás szezonhoz képest: a szerva. A tavaszi szezonban jól láthattuk, hogy mire megy Fed normális első szerva nélkül, az utóbbi két hónapban pedig azt, hogy mire megy normális első szervával. A különbség azt hiszem egy Mari elleni vereségben, vagy Mari elleni győzelemben mérhető.
Ami Montreált illeti: nagy elvárásaim nincsenek, Fed nyilatkozataiból elég jól kiderült, hogy inkább MC lesz ez, mint Madrid. A US Open meg … a US Open.
Rafa: a teniszvilág másik nagy kérdése Montreálban tér vissza egy negyedik körös RG vereség, egy kihagyott Wimbledon és egy istentudja milyen állapotban lévő térd után. Rafa szereplésének legfontosabb tényezője természetesen a térde: hogy fogja bírni, vissza tér-e a fájdalom, vagy kezelhető lesz Rafa számára. Persze, az is kérdés, hogy Rafa mennyire fogja tudni elviselni a sérülés és kihagyás miatt elkerülhetetlenül fellépő bizonytalanságot és szorongást, de ha nem lesz komoly gond a térdével, akkor ezen Rafa szvsz könnyebben túl fog lépni, mint sokan mások tennék azt: ugyanis hozzá van szokva. Ha nem újjul ki a sérülése, nem kérdés, hogy a US Openre nagyon komolyan kell Rafával számolni: karrierje során először lesz friss és kipihent erre a GS-re, az előtte lévő két torna alatt beüti magát és Rafa nyilatkozataiból elég egyértelműen kiderült, hogy ambícióban nála sincs hiány. Van egy olyan érzésem, hogy attól a pillanattól kezdve, hogy bejelentette a visszalépését Wimbledonban, egyetlen cél lebeg a szeme előtt: a US Open.
Mari: az első olyan éljátékos a ranglistán, akinek felkészülését nem zavarta sem fájós térd, sem két gyerek: ennek megfelelően az elmúlt négy hetet nagyon keményen végigedzette Miamiban. Ne legyen egy csipetnyi kétségünk se afelől, hogy miért: Mari szeretné végre megszerezni első GS-győzelmét. Az hiszem, ha Marit megkérdeznék arról, hogy ha csak egy GS-t nyerhetne és kiválaszthatná, hogy melyik az, akkor ő lenne az a játékos, aki nem W-t, hanem a US Opent mondaná. Nem véletlen, hogy a Roddick utáni W vereség után is teljes nyugalommal ült a sajtószobában és gyakorlatilag az első mondat, amit kiejtett a száján, az az volt, hogy US Open. És minden oka megvan arra, hogy bízzon a győzelemben: az elmúlt egy évben Mari kétségkívül a legjobb és legeredményesebb játékossá nőtte ki magát a keménypályás MS tornákon. Az AO nem úgy sikerült neki, ahogy szerette volna, de a US Openen már tavaly is döntős volt: elvileg nincs semmi oka annak, hogy most ne lépjen tovább. Illetve mégis: a csapnivaló második szerva, ami elég jól elrejthető a két nyert szettre menő meccseken, azonban ugyanez a GS-eken már nehezebb feladat. Ettől még nálam ő a favorit.
Djoko: Djoko 2008-as AO győzelme óta nem sok mindent mutatott fel, és az azóta eltelt idő kezd elég hosszú lenni ahhoz, hogy ne csak az első nagy győzelem utáni szokásos visszaesésről beszéljünk. Fed azt nyilatkozta egyszer, hogy az első W győzelme után el kellett döntenie, hogy akkor most, hogy elérte az álmát, valami más után néz, vagy akkor új álmokat tűz ki. Djoko úgy tűnik az elsőt választotta: a Djoko és családja biznisz egyre nagyobb méreteket ölt (tenisztorna Belgrádban, teniszakadémia szintén Szerbiában, étterem Belgrádban stb.), emellett Nole fennmaradó idejében visszalép néhány meccstől, ledobja ruháit mindenki nagy örömére, edzeget egy kicsit … Montreálra egy hónapos tengeri túrával és egy kis golfozgatással készült, ez nagyjából el is árulja mit várhatunk tőle. Persze, a srác nagyon tehetséges, így ha egyszer úgy dönt, hogy mégis csak jobb két GS, mint egy, akkor elég kevesen fogják tudni megállítani ebben a törekvésében, de kétlem, hogy ez a pillanat most fog bekövetkezni. Ha egyáltalán bekövetkezik valaha.
Tovább ehhez a bejegyzéshez »