“Nem kell aggódni a karom miatt. Jól leszek.”

2010. január 8.

Szólt Roger.

Pont ezt akartam hallani, most már teljesen nyugodtan dőlök hátra és várom az AO-t, hehe :)

Szóval Rog azt mondta, hogy csak a hideg miatt “érezte” a kezét. De azért az AO előtt egy kis pihenésre van szüksége.

Oké, és majd ezt is betehetjük a “csak rosszat ettem tegnap, ezért egy kis gyomorrontásom van”, és a “semmi gond, csak megterheltem a hátizmom” mellé? ;)

De végülis nem rossz ez, az AO-val szembeni elvárásaim drasztikusan lecsökkentek, minden megnyert gémnek örülni fogok :D

És van azért ennek a fejleménynek egyéb jó oldala is: senki nem tudja olyan hitelesen hozni a Gondokkal Küszködő, de Férfiasan Magában Tartó Hőst, mint Fed:

(Egy kis diszkrét karmasszázs…)

Mondom én ;)


Doha: Kolja, Rafa

2010. január 8.

Kialakult a holnapi dohai döntő párosítása: Kolja próbálkozik meg azzal, hogy a Rafa elleni meccsarányát a maga oldalára fordítsa, 4-4-en állnak, de keménypályán Rafa csak egyszer nyert Kolja ellen, a többi négy alkalommal Kolja győzött.

Igen, Kolja sorozatban másodszor nyert Fed ellen: 4-6, 4-6-ra. Kolja nagyon szépen játszott, főként az első szettben (100%-ban hozta az elő szerváit), és látszik, hogy a WTF győzelem csodákat tett vele. Fed ha lehet még a tegnapi meccs utolsó két szettéhez képest is rosszabbul játszott: 54%-os első szerva, 37 knk, a fonák teljesen összeomlott.

Sajnos mindaz a sok okos dolog, amit írni akartam, tárgytalan lett akkor, amikor az ESPN-es Robbie Koenig, akikek jó belső infói szoktak lenni, azt mondta, hogy Rogernek már az edzésen is gondjai voltak, csuklósérülése van, és az is kérdés volt, hogy egyáltalán játszik-e ma.

Isteni.

Látszott is néha, hogy a jobb csuklóját masszírozta, meg egyébként is olyan fejet vágott, mint aki mindenütt szeretne lenni, csak itt nem, és hát Robbiék nem szoktak a levegőbe beszélni, szóval halleluja, a monó és a hát után újra megnyertük a jackpotot ;)

Kíváncsi vagyok, hogy mond-e majd róla valamit, nem szokott, de isten tudja, lehet, hogy a 15 után ebben a tekintetben is új szokásokat vesz fel ;)

Fed elvileg még mehetne az AO előtt Kooyongba (fenntartanak neki egy helyet), de ezután kétlem. Reménykedjünk, hogy nem súlyos a helyzet, és rendbejön AO-ra, bár már csak kilenc nap…

A másik elődöntőn Rafa átgázolt Victoron  (6-1, 6-3), a szerb nagyjából egy gém erejéig tartotta vele a lépést, aztán darabjaira hullott, és csak akkor volt újra hajlandó játszani, amikot a második szettben a bagel réme fenyegetett…

Pedig Rafa első szervája szerintem továbbra sem acélos, kétesélyes, kemény meccs lesz a holnapi.

Brisbane-ben A-Rod túl nagy falat volt Ricsinek /6-3 7-6(5)/, Berdych pedig igen nyögvenyelően győzte le Belluccit /7-6(4) 2-6 7-6(3)/.

Chennai-ban Waw egy szett és egy brékelőnyben van Berrer-rel szemben, Tipszi nyerte az első szettet De Bakker ellen.


Fed vs Kolja, Rafa vs Trojckíj

2010. január 7.

Kolja két TB-ben ment tovább Ivo ellen, így ő lesz a holnapi ellenfél. Kolja nagyjából ott folytatja, ahol az év végén abbahagyta, így ha Fed nem emel jelentősen színvonalat, akkor sima kettőben három, nyögvenyelős szettben megy haza. Mondjuk, a tavalyi pontokat már megvédte ;)

Rafáék meccse az első, ottani idő szerint négy órától, nekünk két órától, utánuk Rogerék.

Fed az Ernie meccs után: “Jelenleg Gulbis az a játékos, akiben a legtöbb lehetőség van. Sajnos, a ranglista helyezése nem az, aminek lennie kellene. Nagyon komolyan vettem a meccset, nem lepett meg, hogy így játszott.”

Na, Ernie, az atyai áldást már megkaptad, itt az idő, hogy elkezdd megvalósítani azt a bizonyos nagy lehetőséget, ami benned van :D


Brisbane, Chennai, Doha – 4. nap

2010. január 7.

Ma megvolt az első olyan összecsapás, amely igazi meccsre emlékeztetett:

Fed vs Ernie: 6-2, 4-6, 6-4

Csak a harmadik szettre értem haza, de abból, a beszámolókból és az előző két szett eredményéből azt a következtetést vontam le, hogy az történt amit várni lehetett.

Ernie nagyon idegesen kezdte a meccset, aztán a második szettre rájött, hogy egyrészt itt most elő kell szednie mindent amije van, kockáztatni kell, ütni az ász értékű második szervákat, a centire a vonalra helyezett ütéseket, mert különben nagyon csúnya vége lesz, illetve hogy neki itt most nincs veszíteni valója.

És mivel Ernie azért tud játszani, ha akar, miután rájött a fenti következtetésekre, jó kis meccs kerekedett a dologból. Persze a végére az is előjött, ami miatt Ernie nem top 10-es játékos: a végjátékban a végtelenül kockázatos ütései nem jöttek be, Fed meg a maga nyugodtságával és rutinjával megnyerte a meccset.

És nagyon örült neki :D

Ernie mindenesetre egyelőre jól kezdte az évet, remélem, hogy a tavalyi katasztrófát nem szeretné idén megismételni, és irány a top 30.

Fednek pedig még van min javítani, voltak hibák, bár ami igazán feltűnő volt, hogy még sokszor választott rossz ütéskombinációkat, ez utóbbira viszont a meccsrutin lesz a válasz.

Ami viszont idegesít: több helyütt is láttam, Lizi is írta, hogy mintha fájt volna a háta? A harmadik szettben nem láttam erre utaló jelet, volt előtte valami? Mert ha igen, akkor ez egy nagyon nem jó hír, arra számítottam, hogy a tavaly őszi hat hét kihagyás, plusz az a tény, hogy utána sem erőltette meg magát, elég lesz arra, hogy az idei AO-t kibírja végig a háta.  Mert az sajnos már kiderült, hogy fájós háttal nemhogy GS-t nem nyer, de tornát se…

Hjaj.

Rafa nem tudom, hogy miért indult ezen a tornán (na jó, ha megnyeri, az nagy lökés lehet az önbizalmának): ma Darcis 6-1, 2-0 után feladta. Szerintem eddig minden nap meccs után még edzett két órát… minimum ;)

Rafa elődöntőbeli ellenfele Trockíj lesz, aki Kubottal fárasztotta ki ma magát, Fed pedig a Kolja/Ivo meccs győztesével játszik.

Doha – negyeddöntők

Federer (SUI) – Gulbis (LAT) 6-2 4-6 6-4
Nadal (ESP) – Darcis (BEL) 6-1 2-0 (visszalépett)
Troicki (SRB) – Kubot (POL) 4-6 6-4 7-6(1)

Brisbane-ben Monfils megverte Blaket, aki egyébként egész jól játszik, Step is a négy között.

Brisbane – negyeddöntők

Stepanek (CZE) –  Odesnik (USA) 7-6(2) 6-1
Monfils (FRA) – Blake (USA) 3-6 6-3 6-4

Chennai-ban  Waw szépen lépeget a címvédés felé :)

Chennai – 2. kör

Wawrinka (SUI) – Russell (USA) 6-3 6-4
Sela (ISR) – Kim (USA) 7-6(3) 6-2
Berrer (GER) – Robert (FRA) 7-6(7) 6-3
Lacko (SVK) – Ginepri (USA) 7-6(3) 6-4


Brisbane, Chennai, Doha – 3. nap

2010. január 6.

A mai napon nem történt semmi különös: azok nyertek akiket vártunk, és azok estek ki, akiket vártunk.

Brisbane-ben Roddick, Step, LaleMonf, Berdych, Blake, Gasquet a következő körben, Berdych lemosta a pályáról szegény Bagdát, a Blake-Gicquel meccs pedig valószínűleg izgalmas volt ;)

Brisbane – 2. kör

Roddick (USA) -  Ball (AUS) 7-6(0) 6-3
Stepanek (CZE) – Dolgopolov Jr. (UKR) 5-7 7-6(4) 6-2
Monfils (FRA) – Serra (FRA) 6-7(5) 7-6(5) 6-1
Berdych (CZE) – Baghdatis (CYP) 6-0 6-1
Blake (USA) – Gicquel (FRA) 6-3 3-6 7-6(8)
Gasquet (FRA) – Ebden (AUS) 6-3 6-4
Odesnik (USA) – Falla (COL) 6-7(8) 6-2 6-1
Bellucci (BRA) – Levy (ISR) 6-4 4-6 6-4

Chennai-ban Marinka a bárányfelhőket számolgatta az első szettben, de aztán csak nem sikerült kikapnia Granollerstől. Juhé.

Chennai – 2. kör

Cilic (CRO) – Granollers (ESP) 6-7(3) 6-3 6-4
Tipsarevic (SRB) – Devvarman (IND) 6-2 6-1
de Bakker (NED) – Haase (NED) 6-3 6-4
Giraldo (COL) – Hajek (CZE) 6-4 6-2

Dohában mind Rafa, mint Fed simán vette az újabb akadályt, Starace és Koroljev ellen. Most Rafa meccséről írom azt, amit tegnap Fedéről: nem voltak egy súlycsoportban a jó öreg Potitóval, így sok következtetés levonására nem volt alkalmas a meccs.

Fedék játékát nagy szél zavarta, ennek megfelelően nem volt olyan ászparádé, mint tegnap, és mint ahogy az várható volt, Fednek sikerült jobban alkalmazkodnia a körülményekhez: az első szettben háromszor brékelte Jevgenyijt, bár egyet visszaadott, a másodikban pedig az utolsó gémben brékelt.

Fed és a Sólyomszem.

Kolja Csít búcsúztatta, Karlovic is a nyolcban.

Holnap viszont elérkezett az Első Fed-Ernie Összecsapás Napja: Ernie ugyanis úgy tűnik, hogy a tavaly év végén elkezdett felszálló ágat folytatni tudja, megnyerte kettőben a Seppi elleni mecsét, így holnap karrierje során először találkozik Feddel.

Ugyan azt nem hiszem, hogy Ernie megérett egy Fed verésre, de hát ilyenkor, év elején még könnyebb elkapni a nagymenőket (lsd tavaly Djokó), szóval sose lehet tudni. Bár Fednek nagyon pocsékul kellene ehhez játszania, de mint tudjuk, erre bármikor képes :D

De mindenképpen szoros, jó kis meccsre számítok: Ernie-ke össze szokta kapni magát az ilyen alkalmakra.

Lüthi mindenesetre végignézte a Seppi elleni meccset, szóval Fedék is készülnek :D

A mai nap játszotta karrierje utolsó atp meccsét Y El Aynaoui,  aki az utóbi két évben már nem volt aktív (lévén jelenleg 38 éves), és a múlt év végén már a szenior touron lépett fel, de mivel nem volt hivatalos búcsúmeccse, ezért szabadkártyát kért a szervezőktől a dohai tornára, hogy itt búcsúzhasson el.

Y El Aynaoui legjobb ranglistás helyezése a 13. volt (2003-ban), öt atp tornagyőzelemet tudhat magáénak, több alkalommal volt nyolc között az AO-n és a US Openen. 2003-ban Lleyton Hewittot búcsúztatta a negyedik körben az AO-n, majd a nyolc között A-Roddal játszott egy 4–6, 7–6, 4–6, 6–4, 21–19-cet, amit végül Roddick nyert meg.

Doha  - 2. kör

Federer (SUI) – Korolev (KAZ) 6-2 6-4
Nadal (ESP) – Starace (ITA) 6-2 6-2
Davydenko (RUS) – Chiudinelli (SUI) 6-3 6-4
Troicki (SRB) – Rochus (BEL) 6-2 6-2
Darcis (BEL) – Y El Aynaoui (MAR) 6-3 6-1
Kubot (POL) – Stakhovsky (UKR) 6-2 7-6(5)
Karlovic (CRO) – Becker (GER) 4-6 6-3 6-2
E Gulbis (LAT) – Seppi (ITA)  6-4 7-5


Mi mindenre jó a Hopman Kupa…

2010. január 5.

Mari. Mosolyog. És úgy néz ki, mint aki él.

Awww. Annyira cukik :D

És még nincs vége: Mari és Robbie közös interjú.

“It was around about 5-0 in the first set she asked me if I moisturise my hands,” Murray revealed.

“I was thinking she wasn’t taking this too seriously.”

At that point Robson interjected: “Have you seen his hands? They are pretty disgusting. It was a good question I thought.”

“I’m going to blame her a little bit though because she started asking me if I moisturise my hands and I think maybe she lost her concentration just a little bit.”

“But she’s only 15 so I’ll let her off. It was fun. She hit me on the back at one point – I don’t think I really deserved that… it was sore already because I was carrying her!”

Robson also texted Murray earlier in the day to make sure their playing kits did not clash in the mixed doubles, with the Scot being told he had to change his planned attire.

“I was going to wear blue, green and white like I did in the (singles) match and then Laura said she had purple which clashed with blue. I had to change.”

Robson matched her senior partner in the banter department with a nice line in self-deprecation and responded with: “I’m kind of proud of my volleys in the tie-break, they’re the only ones I made!

“I will take out of the evening that I should work more on my serve and we should communicate more so that he doesn’t hit me!”

Mari, akit a 15 évesek is dróton rángatnak, lol :D


Brisbane, Chennai, Doha – 2. nap

2010. január 5.

Kezdjük akkor a rossz hírrel: Robin első kézből tapasztalhatta, hogy csak azért mert megverted Roger Federert, két meccsel később Robbie Ginepri ellen is úgy kell kimenni a pályára, hogy itt most akár ki is kaphatsz. És ki is kapott.

Mondjuk annyira nem kell aggódni, még lesz lehetősége bemelegíteni az AO-ra (Kooyongban is ott lesz), de azért ez nem esett túl jól. Waw szerencsére hozta a kötelezőt.

Chennai – 1. kör

Ginepri (USA) – Soderling (SWE) 6-4 7-5
Wawrinka (SUI) – Bopanna (IND) 6-1 6-4
Sela (ISR) – Istomin (UZB) 6-1 6-2
Berrer (GER) – Ventura (ESP) 6-3 6-2
Devvarman (IND) – Schuettler (GER) 7-5 6-2
Lacko (SVK) – Lu (TPE) 6-4 6-3
Kim (USA)- Brands (GER) 6-2 6-2
Russell (USA) – Amritraj (IND) 6-3 6-1
Granollers (ESP) – Ward (GBR) 5-7 6-2 6-2
Haase (NED) – Yang (TPE) 6-4 6-3
Robert (FRA) – Sorensen (IRL) 6-2 6-1

Brisbane-ben Blake megverte az üvegasztal okozta sérüléséből visszatérő Sam Q-t, Monfils Dentet, Berdych is túljutott az első körön. A szintén hosszú, sérülés miatti kihagyás után újra játszó Bagda is győzött Fish ellen. És Zverev továbbra sem hozza azt, amit hoznia kéne.

B. Tomic-nak meg még van hova fejlődnie, pedig őt már nagyon várom. Kéne végre újra egy igazi rosszfiú az atp-be. Kellően zakkant apukával.

Brisbane – 1. kör

Monfils (FRA) – Dent (USA) 7-6(1) 6-7(5) 6-2
Berdych (CZE) – Lindahl (AUS) 6-2 6-4
Blake (USA) – Querrey (USA) 4-6 6-3 6-4
Ebden (AUS) – Melzer (AUT) 7-5 6-1
Baghdatis (CYP) – Fish (USA) 7-5 7-5
Ball (AUS) -  Zverev (GER) 7-5 6-1
Serra (FRA) – Reister (GER) 6-7(3) 7-6(5) 7-5
Dolgopolov Jr. (UKR) – Tomic (AUS) 6-4 6-4

Dohában Égszínkék Csapás és Hello Kitty Legújabb Barátja (copyright valamelyik amerikai újság, de nem találtam meg a cikket) is pályára lépett ezévi első hivatalos atp mérkőzésén, ellenfelük nem akkora örömére.

Rafa meccséből kb négy gémet láttam, amiből az szűrtem le, hogy a színvonal nem verdeste az eget, Bolelli elég indiszponált volt, és Rafa újfent a vonalbírókkal barátkozott, de hát ma ennyi is elég volt egy sima 6-3, 6-3-hoz.

A meccs sztárja természetesen a Narancssárga Látomás volt, ami azon kedves nézőinket, akik most szembesültek vele először, hitetlen szemmerengetésbe kergette. Így közelebbről megnézve tényleg nagyon impresszív a dolog: van ezen kérem neon rózsaszín, neon sárga, neon halványzöld, neon kevésbé narancssárga, szóval az összes olyan szín, amit egyenként sem vennék fel, nemhogy egyszerre. És mindez egy fehér oldalcsíkkal megspékelve.

Nagyon félelmetes.

A másik Nike boy ha lehet még hamarabb lerendezte a dolgot: Rafáék valami általam ismeretlen oknál fogva egy teljes órát szöszmöszöltek az első szettel, Rog ugyanezt 17 perc alatt zavarta le. Sok szót Roger játékáról nem ejtenék (főként  mert nem láttam a meccset, hehe), de a végeredményből ítélve nem voltak igazán egy súlycsoportban C. Rochusszel, így következtetések levonására nem volt alkalmas a meccs.

Kivéve, hogy a break-kihasználás maradt ott, ahol tavaly volt :D

Holnap Koroljev jön Rognak, aminek be kell vallanom nem annyira örülök, jobb, ha minél kevesebbet játszik a sráccal Fed. Nekem ugyanis Koroljev azok közé a játékosok közé tartozik, akiről tudod, hogy egyszer majd bekövetkezik az, amikor azok a brutális ütések nemcsak háromból egyszer találják el a pályát, és azt is megtanulja majd, hogy nem muszáj mindig úgy ütni, mintha most lőnné ki az ellent, és akkor hirtelen egy izzadságos meccsel találja magát szembe az ember, majd legközelebb egy élet-halál meccsel, aztán meg…

Ja, ha minél kevesebb lehetőséget kap, hogy megszokja Fed játékát, annál jobb ;)

Doha – 1. kör

Federer (SUI) – Rochus (BEL) 6-1 6-2
Nadal (ESP) – Bolelli (ITA) 6-3 6-3
Darcis (BEL) – Garcia-Lopez (ESP) 6-4 6-1
Y El Aynaoui (MAR) – Deheart (USA) 7-6(3) 7-6(4)
Seppi (ITA) – Hernandez (ESP) 6-4 7-5
Kubot (POL) – Maamoun (EGY) 6-0 6-2


Én is szeretnék abból, amit ő szed ;)

2010. január 4.

Fednek idén új tervei vannak. Nem ám csak egy újabb borzalmas év, egy GS győzelemmel.

Ó, nem.

“Úgy gondolom, ha nem leszek sérült, akkor jóval több tornát nyerhetek idén, mint tavaly. Tavaly csak az igazán nagy tornákra tudtam koncentrálni – persze, ezeket a legnehezebb megnyerni -, és ez látszik is abból, hogy végül mely tornákon sikerült nyernem. Alig játszottam kisebb tornákon.”

“De ha idén egészséges leszek, akkor sokkal több tornát nyerhetek. És ez több önbizalmat, nagyobb lökést adna, és akkor még több dolog válna elérhetővé – még ha az előző év is fantasztikus volt.”

Mi a manó? A Grand Slamre hajtunk? ;)

“Szeretném megőrizni az első helyet a ranglistán, ez nem kérdés, nem titok, mert nagyon kemény munkámba tellett a második helyről visszakapaszkodni az elsőre, nem volt egyszerű, különösen így, hogy Rafa olyan jól játszik, meg a többiek is itt vannak. “

Öööö. Izé. Nem volt némi szerepe az első hely visszaszerzésében annak, hogy Rafa épp nem játszott?

Mindegy, nem érdekes, lépjünk ezen túl ;)

“Nagy dolog volt számomra az első hely visszaszerzése, és szeretném megtartani ezt a helyet, amilyen sokáig csak lehet. És megpróbálom 2010-et is elsőként befejezni.”

Ó, Pete. Ó, szegény, kicsi Pete.

Jó hír viszont, mármint nekünk, fedeseknek, hogy úgy tűnik Rafának a zokogós AO-val végképp sikerült kihúznia a gyufát.

Nagyon fontos, hogy odafigyeljen az ember arra, amit a teste jelez. Azt hiszem, ez az egyik dolog, amit jól csináltam azt követően, hogy megszereztem az első helyet. Nagyon sok lehetőségem lett ekkor hirtelen arra, hogy menjek pénzt keresni, vagy különböző tornákra a világ minden részére, de azt mondtam, hogy nem teszem. Azt mondtam, hogy inkább hosszú távon gondolkozok, és ez jó döntésnek bizonyult.”

Mondjuk, ezt lehet, hogy Rafának se ártana megfogadnia, de hát, mindenki azt csinál magával, amit akar.

De Fedre visszatérve: negyedik körös zakó AO-n?

Na, ki mit gondol? ;) :D


Brisbane, Chennai, Doha – 1. nap

2010. január 4.

Ma megkezdődtek a főtáblás meccsek Brisbane-ben, Chennaiban és Dohában is. Brisbane-ben A-Rod két szettben győzte le Luczakot, Step átgázolt Millmanon, míg Ricsi három szettben verekedte magát túl Nieminenen, szemtanúk állítása szerint Ricsin kifejezetten látszott, hogy nem jogi könyvek magolásával töltötte a szünetet.

Nagyon helyes.

Brisbane

Roddick (USA) – Luczak (AUS) 7-6(5) 6-2
Stepanek (CZE) – Millman (AUS) 6-4 6-0
Falla (COL) -  Chardy (FRA) 6-4 6-4
Bellucci (BRA) – Chela (ARG) 6-3 3-6 6-1
Gasquet (FRA) – Nieminen (FIN) 6-3 4-6 6-4
Odesnik (USA) – Clement (FRA) 6-4 7-6(2)
Gicquel (FRA) – Petzschner (GER) 6-3 6-1
Levy (ISR) – Llodra (FRA) 6-2 6-0

Dohában rögtön az első körben kiesett az az ember, aki talán egy icinypicit megnehezítette volna Rafa dolgát (Sztahovszkíj kiverte Juzsnyíjt). Rafa helyében a továbbiakban kérném a szervezőktől, hogy egy szett hátrányból kezdhesse a meccseit, úgy talán lenne bennük némi kihívás ;)

Doha

Stakhovsky (UKR) – Youzhny (RUS) 7-6(11) 6-2
Troicki (SRB) Gimeno -Traver (ESP) 6-1 7-5
O Rochus (BEL) – A Hajji (QAT) 6-1 6-0
Korolev (RUS) – Vassallo Arguello (ARG) 6-2 6-3

Holnap Rafa és Rog is pályára lépnek, egyelőre nem tudni, hogy mikor.

Chennaiban Marin simán győzött Kunyicin ellen, Tipszi kiverte Moyát.

Cilic (CRO) – Kunitsyn (RUS) 6-2 6-4
Tipsarevic (SRB) – Moya (ESP) 6-3 7-6(2)
Hajek (CZE) – Greul (GER) 3-6 6-2 6-4
Giraldo (COL) – Phau (GER) 6-4 6-7(6) 6-3

Közben a Hopman Kupában is folynak már a küzdelmek, ma a brit csapat is pályára lépett Kazahsztán ellen, meg is nyerték az összecsapást, Laura ugyan elveszítette a mérkőzését, de Mari hozta a saját meccsét és a párost is.

Igen, Mari könnyes búcsút mondott ugyan a Davis kupa küzdelmeknek, de azért hazafiasságát bizonyítandó nagy duzzogva bevállalta a Hopman Kupát.

Megértjük, Andy.

Mari debütálta az új adidas ruháját, valamint jót röhögött partnernője azon SMS-én, amiben Laura az iránt érdeklődött, hogy milyen színű ruhát fog felvenni a páros mérkőzéshez. Merthogy ez fontos.

(Ez az edzőcucca, de nem hiszem, hogy a versenyző cucca sokban különbözik ettől, szóval jó lesz ez a kép is ;) )

Persze, vannak olyan pasik, akiknek hasonló helyzetben az első dolguk lett volna egyeztetni a ruharészleteket. Ezek közül az egyik a napot móka-kacagással és a Rafától elirigyelt labdás trükk gyakorlásával töltötte.

Tényleg szép barna.


Varázsszőnyeg

2010. január 3.

Rafa és Roger elindították az évet Dohában. Egy varázsszőnyegen. Amivel fel is szálltak.

Komolyan.

Azért kíváncsi lennék, mennyire rohangásztak a fiúk a labda után ;)

És úgy látom a Nike már velük kapcsolatban sem tudta legyőzni az ikrek iránti vonzódását ;)

“Akármi is lesz, tudd: megtiszteltetés lesz veled lezuhanni.”

Ó, Doha.