Tegnap este újra rájöttem, hogy miért is kezdtem el nézni a Wire-t, vagy a BSG-t. Egy idő után nem annyira szórakoztató olyan sorozatokat nézni, amelyek soha nem tudnak meglepni semmivel, és amelyeknél pontosan tudod, hogy mi fog történni. De nemcsak úgy nagyjából, hanem tényleg.
Mert vegyük például a Grey’s Anatomy finálét. Néhény hete felvázoltuk Egérrel a finálé utolsó képsorait, amelyben George és Izzie egyszerre haldokolnak, és montázsban, kellően dramatikus zene mellett lesz egyidejű flatline, stb. Na ja.
A SupNattal sem jártunk sokkal jobban, mert tegye fel a kezét, aki nem tudta, hogy Lilith az utolsó pecsét, és hogy csak Sam ölheti meg, így szép kereken a teljes Winchester család kell ahhoz, hogy eljöjjön az Apokalipszis. Vagy hogy Ruby pont ezen dolgozik.
De annak ellenére, hogy nem volt egyik fináléban sem olyan, ami ne lett volna teljesen kiszámítható, mégse mondanám azt, hogy rosszak lettek volna, csak azt, hogy nem voltak igazán jók se.
A GA soha sem volt más, mint egy színvonalas szappanopera, a SupNat pedig egy eye-candy, fanboy sci-fi sorozat. És mindkettő egy dolog miatt emelkedhetett ki a sűrű mezőnyből, ez pedig a színészi játék.
A GA talán a legjobb színészi gárdával rendelkezik a jelenleg futó sorozatok között (igen, még jobbal, mint a Lost, vagy a House, csak a GA-t nyilván nem annyira menő emlegetni), a SupNatnak pedig nagy szerencséje volt Jensennel, aki nem is Jensen, hanem Dean.
A GA-ban az Izzie – szál végül kinőtte magát (nagyon sajnálom azt a féléves nevetséges szenvedést Dead Dennyvel, teljesen szükségtelen volt és csak aláásta ezt a történetet, ami pedig végül tényleg hatásos lett), lehetőséget adott nemcsak Katherine Heigl-nek, hogy ne kelljen ebben az évben amiatt nyavajognia, hogy nem tud mit beküldeni az Emmyre, de mindenki másnak is.
Különösen örülök, hogy végre Justin Chambers is dolgozhatott, ő is az a színész, aki nem high profile, nem díva, vagy sztár, hanem egész egyszerűen csak jó abban, amit csinál. Ahogy Alexet játszotta az utóbbi fél évben az néha már-már zavaró volt. Ismeritek azt az érzést, amikor tudod, érzed, hogy egy jelenet, egy alakítás nem abba a környezetbe való ahol történik? Amikor az sokkal jobb, mint amit az a film/sorozat megérdemel? Hogy valami sokkal-sokkal mélyebbre sikerül ahhoz képest, mint amit vársz?
Hát nekem most ilyen volt Alex és Meredith beszélgetése, amikor Alex elmondja, hogy nem így kellene Izzie-vel a gyerekvárásra készülniük, ilyen volt amikor Alex ott ült a háttérben, amikor Izzie-t próbálták újraéleszteni, vagy amikor Alex a padon ülve rájött, hogy Izzie meg fog halni. Meg az a rövidke George/Alex jelenet, amikor a TRK és JC is színészek voltak, csupa nagy betűvel.
Mondjuk nem ez az évad volt az első, amikor JC ezt a hatást ki tudta váltani belőlem, azt hiszem a tavalyi évadfinálé azon jelenetét sem fogom elfelejteni, amikor Izzie megpróbálta megvigasztalni az Ava fiaskó után. Na, az is olyan jelenet volt, amiért békeidőkben Emmyt szoktak kapni az emberek. Kár, hogy manapság a menedzsered személye többet számít, mint az, hogy mit csinálsz a vásznon.
Egyébként továbbra is tartom, amit már akkor is mondam, amikor az egész “mennek-e vagy sem” hír kipattant: George meghal, Izzie életben marad.
