Címkék
Fed 2004 óta először lép pályára a Davis Kupa első fordulójában. Mindezt teszi most hétvégén, Svájcban, az amerikai csapat ellen.
Még valamikor decemberben, Rog kifejtette azon véleményét, miszerint úgy véli, fedett salakpálya lenne a legideálisabb erre a fordulóra, de természetesen ő csak hangosan gondolkodik, a döntéshez neki semmi köze nincsen.
Nos, a meccseket Fribourg-ban az alábbi pályán játsszák majd:
A svájci csapat Fedből, Wawból, Csíből és Lamiból (Michael Lammer, de mégsem hívhatom Lammernek. Vagy Michaelnek) áll majd, míg az amerikaiak Mardyval, Big Johnnal, Ryannel és az egyik Bryan tesóval (azzal, amelyiknek nem most született a gyereke), veszik fel a versenyt tizenhat grand slammel és a sikerre éhes svájci közönséggel, akik teltházat hoztak össze a nyilvános edzésre.
Persze, mi pontosan tudjuk, hogy valójában mindezek csak mellékes, helyenként kifejezetten zavaró tényezők. Amiért szeretjük a Davis Kupát ahhoz az alábbi képeknek valószínűleg több közük van, mint a tenisznek.
Erről jut eszembe: illetékesek, ugye nemcsak lázálom volt, hogy egyszer valamikor egy nagyon gyenge pillanatomban írtam egy Fed/Rafa fanficet? A gépemen írmagja sincs, szóval egy kissé elbizonytalanodtam… Nem mintha el akarnám olvasni, vagy ilyesmi…
Nos.
Némi kitérő után, akkor térjünk vissza “komoly” teniszblogger mivoltunkhoz. Nemcsak Rogék futnak neki az első körnek, a mieink is így tesznek, igaz, ők az Európa-Afrika Zóna II. csoportjában.
Kellner Ádám, Lukács Dénes, Balázs Attila, Fucsovics Marci összetételben várjuk az íreket, terveink szerint mi is kinn leszünk, ha nem is mindennap, de egy-kettőn biztosan, így posztra is számíthattok majd.








Szerintem jól döntött FED a pályaválasztással és ha Waw jó formában van, akkor sikerülhet…
Mi fiaink. Hát az írek sem túl acélosak, így van remény. Remélem Marci immár komolyan veszi a teniszt és rájött, hogy mivel beáldozta rá eddigi élete jelentős részét, nem sok választása van, így ha már csinálni kell, csinálja jól. Ha jól emlékszem tavaly Balázs Attila is tett olyan kijelentést, hogy TOP100-as játékos akar lenni, akkor most NOSZA!!!
Én biztos nem megyek le szegedre, így szimultán szurkolok neki, kivéve ha közvetíti valamelyik csatorna.
Krumplicukor: már elvonási tüneteket produkáltam. Hiányoztál!!!
Akárcsak Roger! Mindig bíztam benned,isteni képeket találtál a fiúkról. Göndörke édes pofi…..
Az a poló…there is no finish:)
Én nyilván nem vagyok illetékes
, de mivel elég sokat emlegetted…;)
Fed+Stan…ez maga a szerelem
Azért az kifejezetten meglepett volna, ha nem olyan pálya van, mint amiről Roger csak úgy hangosan gondolkodott…lol
ööö…ez mi volt Fed? Illetve Isner? Csak nem volt véletlen, hogy majdnem megverte Rafát is a Garroson…
Fedrinka mit csinált ma?Nem láttam belőle semmit,talán jobb is.
Hát FED, ez nem volt szép…
WAW ilyen, azon nem csodálkozom.
Nembaj inenn szép nyerni, ahogy mondani szokták:)
A blogcím “félrevezette” szerintem a titokban téged olvasó Rogert, azt hitte elég lesz a szerkót kitenni Isner ellen, aztán mire ő is kiért volna a pályára, már késő volt.
Csajok milyen volt az első nap Szegeden?Kicsit irigykedem,hiányzik az élő tenisz,de még reménykedem,hogy összejön Halle!
Az amcsik 0-ra verik svájcot.
Elég ciki ez így otthon… Fed bődületeseket hibázott párosban… nem nagyon láttam még ilyeneket tőle.^^
Holnapra 0-3 után maradt max. egy jó kis edzés, “gyakorlás” lehetősége salakon két nyert szettre menően, már ha a valódi “egyes” és “kettes” számú svájci játékos játszana nem pedig esetleg a tartalékok.