“Jól mozgok. Jól szerválok. Tisztán ütöm a labdát.”
Ezzel össze is foglaltuk Fed elmúlt két meccsét, és nagyjából ez minden, ami Fednek ahhoz kell, hogy szettveszteség nélkül jusson be sorozatban kilencedik alkalommal az Australian Open elődöntőjébe.
Az ezredik mérkőzés sima Fed győzelemmel zárult, ezzel utolérte Jimmy Connors GS győzelmi sorozatát (233, még egy nyertes meccs és egyedüli csúcstartó), valamint a mai meccs első szette a kétezredik nyertes szette volt a touron. Ez utóbbit azoknak ajánlom sok szeretettel, akik szeretik a teljesen értelmetlen statisztikai adatokat.
Juan Martin jól érezte, hogy bár sokat haladt előre az elmúlt hónapokban, még nincsen a top 4 közelében. Persze, ehhez kellett, hogy Fed, az alacsony első szerva átlag ellenére, csodás szervajátékkal álljon elő, ahol a különféle szervák parancsszóra kerültek elő az arzenálból, a különösen hatékony második szerváról nem beszélve. Ehhez jött a kifejezetten magas színvonalú fogadójáték, egy jó tenyeres nap, és ami talán a legbiztatóbb: az egész tornán nagyon jól működő fonák.
A lassan magára találó Delpi ezen a szinten még valóban nincsen.
Nem jelenti ez azonban azt, hogy ne próbálkozott volna, a második szettben brékelni is tudott, valamint a mérkőzés során több alkalommal jutott bréklabdához, azonban a második szett közepétől lehetett érezni, hogy ez egy nem túl hosszú meccs lesz.
Újra elődöntő, hosszú veretlenségi sorozat, magabiztos játék.
Arról, hogy mi jön ezután, majd holnap beszélgetünk.



Klassz cikk, köszönjük.
[IMG]http://i275.photobucket.com/albums/jj293/fagica43/federer_117.jpg[/IMG]
Na, hát nem sikerült. Talán így:
http://i275.photobucket.com/albums/jj293/fagica43/federer_117.jpg
Ági, most miért sokkolsz minket ilyenekkel?
Annyit pontosítanék (nem mintha lenne bármilyen relevanciája
), hogy Delpo az első szettben brékelt, a másodikban csak akart:)
Nadal ellen remélem egy mentálisan makk egészséges Federert láthatunk, ideje lenne.
Ázott Rogert egy barátnőmtől kaptam névnapomra, gondoltam megosztom, nem vagyok irigy:)))
Jó a cikk, mint mindig. A vizes kép is bejön, mint mindig.
Holnap mindenki együtt szurkol, mint mindig.