Címkék
Rog dohai kirándulása nem egy újabb a hátunk közepére kívánjuk Rafa elleni meccsel végződött, de igen, tudni kell kérni, mert azt hiszem minden körülmények között inkább az álomdöntőt választottuk volna, semmint azt, ami lett végül belőle.
Fed a Zelmja elleni meccs negyedik gémében meghúzta a hátát/már korábban meghúzta, de akkor kezdett el neki görcsölni, Seppi ellen is kérdéses volt, hogy pályára lép, végül megtette, bár a meccs közben nyilván sokszor eszébe jutott, hogy mégsem kellett volna.
A második szettre drámain leromlott a szerva, utólag elmondta, hogy a tenyeres és a fonák rendben van, a szerva és a futás viszont nem megy. A meccset megnyerte végül, igaz, ezen saját maga lepődött meg a legjobban.
Hiába ígérte a Seppi elleni mérkőzés után, hogy Tsonga ellen is pályára, az elődöntőtől visszalépett. Karrierje második tornája ez, amit sérülés miatt kellett feladnia, 2008-ban, Párizs volt az első, akkor is háta miatt kényszerült erre a döntésre, utána hat hónap szenvedés következett, szóval van okunk arra, hogy ne legyünk most túl boldogak.
Fed bizakodó, elmondása szerint csak izomproblémáról van szó, úgy gondolja, hogy a következő hét közepe tájára rendbe jön, persze, ez sem túl jó hír egy AO előtt, de innen szép nyerni.
Hogy Fed egyáltalán miért vállalta a Seppi elleni meccset és miért hezitált még utána is, elég gyorsan kiderült. Az elődöntőn kibattyogott a pályára és bocsánatot kért a közönségtől, majd még a döntőn is ott volt, piros szőnyeg, trófeaceremónia (az elmúlt húsz év győzteseinek volt egy kisebb ünnepség), nem akarom tudni, mennyit fizetnek neki azért, hogy fellépjen ezen a tornán.
Az AO-ra bízzunk a legjobbakban.


nagyon rendes volt tőle.^^ Goat.
Az AO-ra viszont semmi jó előérzetem nincs… ez így leves lesz. :/ A kérdés csak az, hogy mennyire. remélem az újabb QF meglesz vhogy…
Go Rog!
Hát aggódom apuért, nem bánom az AO-t se, csak gyógyulgasson inkább, a frász tör ki a gondolatra, hogy egyszer csak bejelenti a végét.
Nyugi, nem jelenti be a végét. Egyrészt annyiszor mondta, hogy élvezi a játékot, hogy én már elhittem neki, másrészt még mindig brutál pénzeket kap a szponzoroktól és a fellépésekért…
Ha tényleg “csak” izom, akkor azt rendbe tudják hozni szerintem a mai orvostechnikával.
Más kérdés, hogy van pár olyan srác, akivel első második körben összekerülhet és akár kemény meccs is kikerekedhet belőle, ami nem jó, hisz az első hét a ráhangolódásé, formába lendülésé kell hogy legyen.
Nyerni nem lesz könnyű, a TOP 4-ből mindenki nagyon készül és mindenkinek nagyon komoly oka van nyerni és e mellett vannak Tsonga, Potró, Monfi, Ferrer féle “alakok” is, szóval nem lesz egyszerű….
Fed végső győzelméről csak gyenge pillanataimban álmodozom…
Reálisan már nem tartom esélyesnek. Amennyiben fizikálisan rendben is lenne, a kéthetes óriási megterhelés már sok lehet. És ott vannak a jó erőben lévő tehetséges fiatalok, akik bár tapasztalatlanok, de egy jó napot kifogva, korán elkaphatják. Az éllovasokról nem is beszélve, mindenki nyerni akar, Murray különösen készül, úgy látom önbizalma megizmosodott, azt érzem rajta: most, vagy soha!
Rövidesen mindenre választ kapunk, nagyon várom a meccseket.
Én is várom a meccseket, de csak halkan jegyzem meg Roger nélkül erősen megcsappan a lelkesedésem…. Remélem, hogy rendbe hozzák a hátát. Nehéz lesz!!!
Megint nagy itt a csend….
Feszült figyelem sorsolás előtt:)
Reméljük jó ága lesz FEd bácsinak és legalább a tavalyi pontjait tudja védeni. Ha meg elődöntő, vagy döntő, ott még akármi is lehet:)
3. negyed, Nadal ága.
), de azért illene megoldani
QF Fish/Delpi, előtte lehetnek csemegék (pl. kíváncsi lennék egy Tomic/Rogerre
Én csak az egészségéért imádkozom….
Hátszerintem:
Nole kapta legkönnyebb sorsolást
Nadal sem panaszkodhat
FED-nek lehetnek nehéz pillanatai
Murray, nagyon nehéz ágat kapott
fentről lefelé, könnyűtől erős irányába.