Címkék
andy murray, barcelona, estoril, fernando verdasco, juan martin del potro, mardy fish, monte carlo, nicolas almagro, novak djokovic, rafa nadal, robin soderling, roger federer, tenisz
Minden évben beleesem ugyanabba a csapdába: várom a salakszezont. Végre elszakadunk a sok színes keménypályától, ahol az elmúlt kilenc hónapot töltöttük, Európa és normál időpontok, napsütés, természet ésatöbbi.
Ez nagyjából addig tart, amíg meg nem nézem az első három órás, ütés-ütés-ütés-ütés, a világ legjobb relaxációs videófelvételének tűnő meccset.
Szóval nagyjából az első torna közepéig.
Idén azonban még rosszabb eredményt értem el. A 2011-es salakszezon iránti lelkesedésem a legelső meccsig és addig a rémületes felfedezésig tartott, hogy jézusom ez alig lassabb, mint Miami!
Két hónapot még valahogy kibekkelek, de tizenkettőt?!
Hál istennek, sok lényeges dolog nem is történt az elmúlt három hétben, így olyan sok mindenről senki sem maradt le.
Rafa hetedszerre is megnyerte Monte Carlót, aztán hatodjára Barcelonát. MC-ben még önmagához képest döcögött, Barcelonában már nem.
Djokó pihent egy kicsit, ezen a héten pedig a Novak Openen hasít, holnap döntőt játszik a váratlanul salakmenővé előlépett Felivel. Djokó 26 győztes meccsnél tart, ezzel megelőzte Lendl-t, aki 25 győzelmével az eddigi legeredményesebb évkezdést tudhatta magáénak. És idén nem lesz gondja az allergiájával, mert rájöttek, hogy valójában lisztérzékeny.
Fed játszott egy-két meccset Monte Carlóban, megmutatta, hogy jól áll neki a háttérben tenger, majd szépen elvonult edzeni. Szüksége is lesz rá, mert ismételten gyönyörű sorsolást tudhat magáénak Madridban, sok szót nem érdemes erre vesztegetni, megszoktuk.
Mari végre meccset nyert, és még Rafát is megizzasztotta, szettet nyert a világelső ellen. Ugyan a meccs előtt összeszedett sérülése miatt rövid pihenőre kényszerült, de Madridban ő is ott lesz.
Robin nehéz heteket él át, Monte Carlót kihagyta, Barcelonában nagyon elverte első körben Dodig (hagyjuk), Estorilban szenvedve, de nagyon akarva negyeddöntőig jutott, ott azonban JMDP érkezett, és ezzel vége is volt Bo tornájának.
Igen, Delpi is újra a pályán, holnap Verdával küzd meg Estoril bajnoki címéért.
Verda Monte Carlóban zakózott, Barcelonában nem kapott szabadkártyát (nem lesz nehéz megtippelni, hogy többet Barcelona nevezési listáján Verda nevét nem fogjuk látni), Estorilban viszont egész teniszező-formát öltött, hajrá Verda.
Az elmúlt három hétben két vadiúj top tízest is köszönthettünk: karrierjük során először lett a Legjobbak Klub tagja Mardy Fish és Nicolas Almagro, nekik külön gratuláció.
Vannak olyanok, akiknek azért bejött a salak.





ja, mardyfish, mindig is tőle rettegtek a salaki rókák
egyébként mardy fölment twitterre. andy n örült.
Jaj, mennyire egyetértek az első etappal. :S
Már nem csodálkozom a sorsoláson. Remélem közvetíti valamelyik adó, mert szeretném látni újra….meg újra,…….meg újra………Rogert.
Tettem be egy új linket a blogok közé, azoknak, akiket érdekel:
http://andymurraymania.wordpress.com/
Marival kapcsolatos hírek, képek magyarul. Hajrá netti7!
világ antiszocai egyesüljetek. hajrá mari.
Köszönöm, köszönöm, köszönöm!!! Igyekszem megszolgálni!!!

És remélem Andy is igyekszik!!
Ne haragudj krumli de ha egy mesterversenyen Roger ágán teniszezők vannak az már rossz sorsolásnak számít? MC-nél is erről írtál, pedig csak olyanok voltak az ágán akik még soha nem verték meg(igaz, melzer tényleg veszélyes volt rá, mivel megverte
). Most meg, bár Raonic-Feli Lopez tényleg nem könnyű, de Raonic sérülés miatt adta fel az elődöntőt Estorilban, Lopez meg azért elég fáradt lehet, és egyébként sem szokott gondot okozni Fednek…
Aztán jöhet verda, aki nincs élete formájában, majd söd aki, hát, szintén nincs…akkor már nadalnak, delpoval az ágán nehezebb dolga lesz, bár neki valószínűleg mindegy
djoko viszont tényleg készülhet, mert ferrert nem lesz könnyű lenyomni salakon, már ha eljutnak odáig, ami azért sanszos szerintem
amúgy én bírom a blogot, meg nagyon jól írsz, és az sem baj, hogy elfogult vagy rogerrel, csak azért nem kell mindig őt áldozati szerepben feltünteni ha játszania kell viszonylag jó teniszezőkkel is, hogy egy tornán eljusson valameddig…ha jól tudom ez a dolga, és ezt ráadásul eddig baromi jól is csinálta
off
tudom h sok a dolgod, de igazán lehetne “telik az a qrva idő” poszt milo-val, josh-sal, jesse-vel és justinnal. esetleg egy külön Hihetelen Zöldszeműről? már igazán n rég volt róluk szó.
egyébként ez a fed kép tökre bejött. és úgy ki is fejez mindent.
Az összes kép nagyon kifejező
, Krump megspórolhatta volna az írást.
FED szerintem elviselhető ágat kapott és nem gondolom hogy sokkal könnyebet lehet kapni, sőt Verda, SŐD esélytelen, főleg, hogy svédünk elküldte az edzőjét az elmúlt hónapok eredménye miatt.
Potterben bízom, hogy Nadallal jó meccset fog tolni, fejben nagyon erősnek tűnik. (hihetetlen, hogy depresszió miatt kellett kezelni tavaly…)
Amúgy Djóker jól döntött, hogy kihagyta MC és hazai pályán indult, így tényleg bebiztosította Lend rekord döntés, amiben a rendezők is segítettek, hisz rajta kívül nem volt komoly játékos.
Egyébként, ha Rafa a Barcelónai formáját hozza, akkor szerintem nem lesz döntős (FED elkapja végre:))
Atyaúúúúúúúúúúristen!Vége van véééééééééééégre!
7:6 6:7 7:6
Jól van… kiszúrkoltuk a harmadik rövidítésben. Hajrá Roger!!!!! Mirka kissé izgult…meg én is.
Huhhh,hát ez ….,megint begyüjtöttem néhány tucat ősz hajszálat,pedig már “nem” izgulok.De a szerva jó volt,a játék is az lesz….remélem.;):)
Feli előtt le a kalappal,nagyon egyben volt azután,hogy Rog az első szet 5:3-nál ügyesen visszarángatta a meccsbe.
Lopez élete meccse:D
Jóhát Feli tényleg nem volt könnyű sorsolás ilyen formában, bár fed hozta vissza a meccsbe azzal h több szettlabdáról nem tudta kiszerválni az első szettet…ok, hogy utána mégis behúzta, de feli addigra már extázisban volt
Krumpli, egyébként itt nem arról van szó, hogy egy-egy sorsolás nem lehet nehezebb, vagy könnyebb, csak egy federer szintű játékosnál ez hosszabb távon egyszerűen nem merülhet fel…nem az a játékos akinek szüksége van egy könnyű sorsolásra, főleg nem egy ilyen szintű versenyen…a nehéz sorsolásokra max egy olyan játékosnak a karrierjét illetően lehetne hivatkozni aki készül betörni az ATP tornákra és mindegyiken az első kiemelttel kell kezdenie…lássuk be viszont, hogy egy 16x GS győztes esetében ez nem releváns…hibáztatni a “tenisz isteneket” mert almagro, vagy melzer az ágán van, nem hiszem h amikor a roger ágán lévő játékosok meglátják a táblát azt gondolják, hogy ehh ez sima ügy
xyz…..ez az oldal végre nem arról szól,hogy vitázzunk….
Beírok,hogy ellentmondjak….ha nem vetted volna észre ez nem elfogult oldal,hanem kifejezetten Fed fan…
Oké…igaz…bocsánat
xyz
ha nadal nem nyeri meg ezt a tornát, akkor mást sem fogunk hallani, hogy szegény rafa, milyen brutál sorsolása volt, erre fogadni mernék .
mennyi lett ma?
peRFect : és? akkor az úgy jó lesz? ha más hülye legyek én is hülye alapon?
xyz. . Amiket írsz, abból úgy érzem, már döntöttél.
Szilvi: 6-4, 6-3.
azért egy picit sajnálom xyz-t… pont most jött ide pampogni krump szokásos “worst-case scenariós, napsütéses világképéről”, amikor minden úgy alakult, hogy Fednek tényleg brutális sorsolása lett, a többieknek meg, háttö, hagyjuk… LOL … azt hiszem ezt hívják pechnek. (vagy a zistenek üzentek így, hogy krump mellett vannak, és ne cicózzunk vele? thnx krump, fed is örül)
ja, amúgy hajrá bellucci. szép volt.
cinnouse: biztos vagyok benne, h Fed végtelenül hálás nekem ezért.
djokó is nagy erőkkel készült ma daveed ellen:
http://yfrog.com/h0zbcbxj
Roger hálája megérkezett: még egyet láthatjuk Rafával játszani……
Örülök, hogy láthatom…. nagyon fújt a szél…. Mirka fázott kicsit. De a születésnapomon Roger nyert és integetett nekem a kamerába.
zsuzsu: Boldog szülinapot! Remélem még sok szülinapodon integet Neked Roger!
szevi: nagyon köszönöm a jókívánságot! Puszi
Fújt a szél,Sod mérges lett…Rog mégis nyert.
Fed-Nadal megint Madridban…immár szokás szerint.
Remélem betartják a sormintát:D
zsuzsu: boldog szülinapot!
Nem szeretem ezeket a Fed-Robin meccseket, az egyik szemem sír, a másik nevet, ráadásul most Robinnak jobban kellett volna ez, de Fed meg Fed, képtelen vagyok ellene szurkolni
És Fed jobb volt ma (mint ahogy általában), bár már Robin sem volt annyira kilátástalan, mint mostanság szokott lenni.
azért most már komolyan érdekelne h djokó lelkéért mikor jönnek. egy év szokott lenni?
Nem, az csak a nagyon protkós esetekben. Egyébként tíz.
hú, akkor még van fednek is vagy öt jó éve
Á, ha jóindulatú akarok lenni, akkor még kettő. De ha Sampitől számolom, akkor megvan a tíz
Djokoval a szakállas ember az ördög?
Vagy a csodatevő doki??
Szerintem Fed az olimpia után visszavonul….ha nyer:D
krumplicukor: nagyon köszönöm.
“de Fed meg Fed” hát igen, ezt mindannyian értjük!
Akkor ma ismét nézhetjük a “klasszikusokat”…….
Zsuzsu: boldog szülinapot!
krump: hát igen, ha 2003-tól számítjuk, akkor már csak kettő. de nem 2004 volt az?
Sue: nagyon köszönöm! Ez csak egy állapot, de Roger megszépítette a napot.
Rog már megint egy megnyert meccset bohóckodott el, ejnye bejnye…de azért természetesen gratula Gasquet-nak!