Ugyan krumpli lelépett és magára hagyta a fiúkat
, de a show megy tovább nélküle is, és szerintem holnap igen nagy hirig várható. Igen, az Őrült Hétfő után jön a Veszedelmes Szerda, vagyis a wimbledoni férfi egyes negyeddöntői.
Ma a csajok eléggé megadták az alaphangulatot, Kimet Zvonarjova verte, Vee-t pedig egy számomra teljesen ismeretlen bolgár, de nyilván ez csak a WTA-t illető hiányos ismereteimet tükrözi…
Igazából nem látom, hogy ki vehetné el ezek után ReRétől a győzelmet: a 20 éves, cseh Kvitovával játszik a döntőért, ahol a Zvonarjova-Pironkova meccs győztesével mérkőzhet majd meg, de hát a nőknél mindig lehetséges a meteortámadás…
Ezzel szemben a fiúknál egyelőre a Négy Nagy tartja magát, és igazából nem is annyira lehetetlen, hogy az első négy kiemelt elődöntőzzön.
Tehát a centeren 14:00-tól RogFed Szőke Tomasszal csap össze, őket követi Mari és Tsonga. Az egyes pályán előbb Lu próbálja Djokó életét megkeseríteni, este pedig Vérivó újfent megpróbálkozik legkedvesebb grand slam időtöltésével, a világelső veréssel.
Az RG-n Berdych Söddel vívott meccse előtt megígértem Szőkének, hogy ha meg meri verni Södöt, akkor számíthat az átkaimra, meg ilyesmi, de elég nehezen értette meg, szóval most megpróbálok egyértelműbb lenni. Tehát:
Tomas, holnap délután te fogsz gratulálni Fednek a szép győzelméért. Érted? Nem ő neked, hanem te neki. Az öt szettet is felejtsd el, ok? Egyéb esetben átkok, stb.
Emellett persze az energiaátvitelt, és minden egyéb, jól bevált vudut szívesen veszünk, krumpli pedig ezt a számot küldi a még versenyben lévőknek:
Hát nem gyenge nap lesz az biztos, sajnálom hogy Fed 2-től játszik, kicsi az esély arra, hogy nézzem…
Remélem érti a Berdy gyerek a szavaidat ás komolyan is veszi….
Zvonarevának a játéka jó bárki ellen, csak hát a feje… Bár ha arra gondolok, hogy az olasz Sciavone GS-t nyert, akkor Veranak is összejöhet egyszer, bár erre azért én sem fogadnék.
francia interjú Mahut-vel: http://www.fft.fr/filinfos/default.asp?ID=6322
awwww.
egyelőre nem állunk vmi jól, rog brékelődött, 3-4. ha a szerva nem jön, baj van.
djokó 6-3-ra hozta az első szettet. berdych pedig kiszerválta, 6-4.
2-0, nagyon szép ponttal megvan a brék, hoooold.
közben babos timi 6-2-re bukta az első szettet a páros partnerével szemben.
6-3 fednek, venusék közben kiestek párosban is.
hát, vazze, megint egy bréklabda, megint oda a szervagém… nemhiszemel.
az első szettes brékje is uez volt, ehh.
megint nem sikerült hozni a szervát *sigh*
6-1 a harmadik berdychnek, 2-1. kezdjünk tépkedni, aszondom…
kinek irogatsz cinnouse?
ennyire rossz áll Fed?
jobb ha nem is nézem
ul
közben djokó nyet sima háromban. babos timi pedig nem tudta kiszerválni a meccset.
az utókornak
3-2, egyelőre nem volt brék, de ez most meleg volt. roger az első bréklabdát hárította…
berdie hozta a gémet 0-40-ről. és nem fed tehetett róla.
és ahogy az lenni szokott, brékelt berdych.
ilyenkor utálom ám krumplit nagyon.
5-3 oda. hát, úgy nézem ennyi volt.
6-4 a vége. volt pedig bréklabda is második szervára, azt nem kellett volna a hálóba ütni…
Igen, sajnos megint azt mondhatjuk el, hogy Rog nem használta ki a lehetőségeket. 8 bréklabdából egyet tudott megcsinálni. Szóval szomorú vagyok, de azért erre lehetett számítani.

Most bejött krumpli jóslata, Tbird lesz a megálló.
Hiába, a magas, nagyon jól szerváló nehézfiúk ellen nem megy.
közben Söd hozta az első szettet 6-3-ra. oh, wish i could quit you all
babos timi meg kiesett, 8-6 dszben.
off
és még itt is hagyott. pff.
ja, krumplit nem a jóslatai miatt utálom. hanem, EMIATT AZ EGÉSZ MIATT.
fucsovics marci viszont simán nyert. vamos!
Sajnálom,Roger.Azt hiszem az eddig mutatott játék előrevetítette ezt,számítottam rá-mégis nagyon-nagyon fáj a szívem,és szomorú vagyok.Pedig minden létező trükköt bevetettem,de hiába.Különösen fáj,hogy itt a kedvenc borításán sem sikerül legalább a négy közé jutnia.
Azt hiszem egy időre befejeztem a tenisznézést,kell egy kis szünet.Ha az AO-n alkot majd vmi maradandót,akkor megnézem ismétlésben…….
Most már csak azt kérem, nyerjen vki olyan aki még eddig nem.
szegény Roger
Fed a legjobb formáját vette elő az interjún: hát- és lábproblémák; kár h Delpi nincs itt. hö.
http://www.wimbledon.org/en_GB/news/interviews/2010-06-30/201006301277912137533.html
Q. Andy Murray is playing a critical match at the moment. Nadal has been having some trouble. What do you think of Andy Murray as a player and do you think this might be his year, given some of the great players are not doing so well?
ROGER FEDERER: The end was what?
Q. I wonder if you think this might be his year, given some of the really threatening players haven’t been doing so well this year.
ROGER FEDERER: Yeah, I mean, true, Rafa played terribly lately; Soderling is not a threat either. He’s got an easy ride to this victory, that’s for sure. Djokovic can’t play tennis anymore it seems like.
Got to make your own work, please. Respect the players. Obviously Andy is a fantastic player and he’s got all the chances to win here. We all know that.
óóóó, és erre az emberre mondják, hogy unalmas.
pl nekem jó, h írtál:) pedig befaltam fél doboz jégkémet woodoo célzattal. ehh
sajnos tényleg az a baj, hogy már nem is ér akkora meglepetésként egy ilyen eredmény. de rosszul esik.
egyébként eddig minden úgy alakul, ahogy nem kéne. Söd-Rafa 1-1 szettekben, és Rafa brékelőnyben a harmadikban. Tsonga első szettet hozta TB-ben.
tennis Gods, thankyouverymuch
You’re my soulbitch.
Tsonga ( akit azért nagyon birok ) úgy játszik, mint egy number one. No de pont most kell neki is ?
Sod visszavette a breaket. Még nyílt a harmadik.
De sajna a TB nem. Sokat hibázik, az a baj, nagyon kicsin múlik, de Rafa vezet.
Mörri reményteljesebb szerintem , de nem akarom elkiabálni.
Sajnos szólít a kötelesség. Jó szurkolást mindenkinek !
Sziasztok!
Sajnos én is jól sejtettem, kevés volt Fed. Igazából azt hiszem a hewitt elleni vereség után nem lehetett sokat remélni.
Igazából úgy hiszem a harmadik szettben ment el, amikor az egyenlítés után benyelt egy 6-1-et…
Három út van szerintem: Tisztes búcsú, vagy a tenisz az első és keresni egy rendes edzőt vagy a legfájóbb látni a folyamatos kínszenvedést…
Más:
Kicsit érdekes nekem, hogy Babos Timi a páros társától DSZ 5-2 ről 6-8-ra kikap…
mindegy legalább párosban továbbmentek.
nem forditaná le vki az inerjút??
Szilvi: nem ígérek semmit biztosra lol de du/este elvileg lesz post (mármint itt), abban benne lesz egy jó része lefordítva…